Budapest, 1986. (24. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Monostory Ivánné: Liszt pesti barátja

PESTI BARÁTJA lem útján hatévi várfogságra ítélték, amit Josephstadtban töltött el. Földy János és Balassa Imre könyve: „Világostól Josephstadtig" (Kir. M. Egyetemi Nyomda, 1939.) eléggé hiteles képet fest a börtönélet szenvedéseiről, a szabadságharcos politikai rabok mindennapjairól. Az idézett könyv több helyen is megemlékezik Schwendtner Mihályról, aki azok közé tartozik, akik meg tudták őrizni kedélyüket is, munkával foglalták el magukat, és így példamutatóan helytálltak a nehéz körülmények között. A könyv „asztaloskodását" még nem is említi, pedig a család birtokában maradt egy intarziával díszített kis fadoboz, amit Josephstadtban készített. Megvan az özvegy édesanyának az uralkodóhoz intézett kegyelmi kérvénye is, amelyben az utolsó 15 hónap elengedéséért folyamodik, hogy még megélhesse fia hazatérését. A kegyelmi kérvényt elutasították... Egy jóval későbbi, 1861. május 14-i magyar és német nyelvű Nyilatkozatból tudjuk meg (Nyom id. Poldini Ede és Noséda Gyulánál papnöveldetér 7. sz. alatt), hogy „Kitűrvén a sanyarú szenvedés eme hat évét, fényes tehetségéhez ugyan nem arányló (öt idegen nyelvet tudott), de mégis áldásdúsan harmatozni szokott katekhétai állomást vala szerencsés nagy nehezen elnyerhetni; de ismét a magyar szellem, melyet ő a növendékek szívébe csöpögtetni iparkodott, volt azon bűn, melyért ő úgy a nyilvános, valamint a magánintézetekbeni üdvös működéstől is eltiltva, csak a pest-józsefvárosi árvaházban tűretett még egy ideig, hol is csupán 15 forintnyi havidíj mellett teljesíté hivatása kötelességeit; s midőn buzgólkodása a minden nehézségeket megtörő kitartása és kérelmei folytán az ugyanazon árvaház terjedelmes kápolnáját az általa begyűjtött adakozások segélyével díszesen felszerelte — mi Pest városának több mint ezer forintjába kerülendett volna; alig 14 napra reá, csupán mert honfiúi érzelmeit el nem titkolhatá, ez utolsó menhelyéről is elűzetvén, s tőle úgyszólva még a kenyérkereseti jog is elvétetvén, valóban koldusbotra vala juttatva; s így, mert Hazáját szerette, kilencz egész évig vala az önkényuralom üldözöttje: míg végre 20 évi áldorkodása után kegyelemképpen oly plébániaállomásra jutott, hol aggkori anyjával s testvéreivel a nélkülözések mindennemű keresztje alatt jelenleg is nyomorog." (Ez a plébánia a Győr megyei Bácsán volt.) Az „Éljen a haza!" felkiáltással végződő „Több pestvárosi képviselő és polgár" aláírású Nyilatkozat lényege az, hogy „az ürülő félben levő pest belvárosi díszes parochiai állomásra" a Haza Mártyrjának méltán nevezhető Schwendtner Mihályt javasolják. Az 1861. június 24-i keltezéssel ellátott, Pesten feladott sürgönyben Schwendtner már megtörtént megválasztásáról értesíti Sterne győri kanonokot — egyelőre még a címzett titoktartását kérve. Első ízben 1865-ben látta vendégül Liszt Ferencet a szép, reneszánsz stílusban épült plébániaépületben — melyet, sajnos, a későbbi városrendezés során lebontottak —, egész lakosztályt bocsátva vendége rendelkezésére. A zeneköltő Pesten töltött napjairól pontosan beszámol a szakirodalom. Ezekből a feljegyzésekből megtudhatjuk, hányszor, mennyi ideig élvezte a művész az otthon melegét a belvárosi apát-plébános barátsága jóvoltából. Szokásává lett rendszeres kis hangversenyeket tartani a plébánián, ahol elegáns közönség élvezhette zongoraelőadásait. Természetesen idővel vonzáskörébe tartozó más neves vendégek, muzsikusok is megfordultak, sőt hosszabb-rövidebb ideig szállóvendégek is lettek a plébánián. Ott fogadta egy alkalommal a pesti polgárok éjszakai fáklyás ünneplését is. A naplószerű adatok szófukaron épp csak arra utalnak: „Schwendtnernél szállt meg" — a részletekről ma már csak kései leszármazottak régi családi szóbeli emlékei őriznek halvány töredékeket. De azért arról is van hitelt érdemlő tudomásunk, hogy Liszt többek között éppen Schwendtner apát rábeszélésére kezdett el tanulni egy időben magyarul. Ez alkalommal maradjunk mégis annál a néhány emléknél, ami nem kifejezetten Liszt, hanem Schwendtner Mihály alakját emeli ki. Annak ábrázolására, hogy nemcsak költőink képzelete szerint élt egységes hazaszeretet népünkben: a betyárokat sem feledve ki, idézzünk egy olyan történetből, amit szemtanú írt le, és aminek címe ellenére: „A dunántúli régi rablóbandákról" — tulajdonképpen megint Schwendtner apát a főszereplője. A Pesti Hírlap 1932. április 10-i számában Ráth Zsigmond emlékezik vissza egy kisfiúkori emlékére, amit édesapja később is sokszor fölidézett. Az 1860-as évek elején egy Somogy megyei erdőszéli pusztán laktak, ahol a gazdatiszt édesapának éppen pesti vendégei voltak, amikor Patkó Bandi, a híres betyárvezér hívatlanul beállított bandájával. A házigazdának meg kellett alkudnia a „kényelmetlen" helyzettel: megígérte a betyároknak, ha békén hagyják, és csak messziről nézik meg nevezetes vendégeit, őket is megvendégeli az erdő szélén. Az erdőszélen felsorakozott betyároknak sorra „bemutatták" a vendégeket, rendesen megtitulálva, név szerint, s utoljára Schwendtner Mihály pesti plébános úrra került sor: „Ez a jóképű főtisztelendő úr, mint 48-as honvéd, éveket ült az osztrákok börtönében." Erre a betyárok lekapták a fejükről a csárdás kiskalapot, s azt lengetve dörgő éljent kiáltottak a megriadt plébános felé." Megmaradt még az apátplébánosnak egy névjegye, egy családi levele, két olyan Liszt Ferencről készült fénykép, ami nemrég még ismeretlen volt a róla köztulajdonban lévő arcképcsarnokban, és magáról Schwendtner Mihályról is maradt öt hiteles kép. Az egyik különösen érdekes: szakállasan, Kossuth-kalapban, civil ruhában ábrázolja a fiatal papot. A Pester Zeitung 1852. május 6-i száma részletesen fölsorolja a szabadságharcban való részvételükért elítéltek vétkeit, s Schwendtner Mihály bűnei között (uszítás a fennálló rend ellen, Kossuth ügyének támogatása, a vele való meghitt kapcsolat ápolása, „Bende Mihály" néven forradalmi cikkek közzététele a Nemzeti Hírlapban stb.) külön is kiemeli a magyar ruha és körszakáll viselését... Papi öltözékben a belvárosi plébániahivatalban látható egy (kevésbé sikerült) arcmása, és szerepel egy képe Robert Bory: La vie de Francz Liszt par l'image (Geneve, 1936) kötetben. Ez a kép az alatta olvasható szöveg szerint Pesky litográfiája után készült. A reverendás, karszékben ülő, félprofilban ábrázolt férfi baljában könyvet tart, nyugodtan, derűsen néz maga elé. Elgondolkodhatunk rajla: arról az emberről, aki csakugyan önzetlen barátja volt Liszt Ferencnek, idegen földön jobban megemlékeztek, mint hazájában, amelyért olyan sokat áldozott. Dr. Schwendtner János családi emlékei közül került elő végül két fénykép egy közös keretben: a kisfiú és a papi ruhás Schwendtner Mihályról. A fent említettekkel a tárgyi emlékek száma ki is merül. Hátravan még egy másolat az apát végrendeletéről, amely szerint meghatározott összegeket hagy a belvárosi templomra, a belvárosi szegényekre, a lelke üdvéért mondandó szentmisékre halála évfordulóin, végül az ezek után fennmaradt javainak általános örökösévé az őt hosszú éveken át hűségesen ellátó unokahúgát tette meg. Meghalt Pesten, hosszú betegeskedés után, 1885. november 25-én, 65 esztendős korában. Nem is egy egész esztendővel Liszt Ferenc előtt. A közelmúltban volt halálának századik évfordulója. Hamvai szülei mellett pihennek a Kerepesi temetőben. A hármas síremlék kovácsoltvas rácsozatát kikezdte már az idő, de — ha fakultan is — a köveken jól olvashatók a feliratok, amelyek a legfontosabb adatokat tudatják. A síremlék kegyeletes helyreállítása az utókorra vár. DR. MONOSTORY IVÁNNÉ 27