Budapest, 1986. (24. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Monostory Ivánné: Liszt pesti barátja
A virtuóz. Jankó János karikatúra sorozata a Borsszem Jankóban. 1873 LISZT Heine írja „1849 októberében" című versében: „Szorul, feszül német zekém, / Nevét ha hallom a magyarnak, / Tengermoraj harsog felém, / Fülembe harsány trombiták rivallnak..." — és ahol a magyar szabadsághősöket egyenesen a Nibelungokhoz hasonlítja, előbb meglehetősen gyilkos iróniával, sőt kegyetlenül marasztalja el Liszt Ferencet, aki bezzeg távol tartotta magát a harci zajtól. Támadása igazságtalan volt. Az akkor már európai hírű zeneművésznek nem lett volna semmi keresnivalója a csatatéren. Magyarságát soha nem tagadta meg, egyre inkább az egész Európát megmozgató forradalom hatása alá került ő is. 1848. március 24-én Wittgenstein hercegének írt levelében ez áll: „Bevallom, hogy én, aki mindig utáltam a politikát, nem tudom többé, hogyan védekezzem ellene." Március 30-án Marie d' Agoulthoz címzett levelében pedig így hangzik a magyar forradalomról tett észrevétele: „Az én honfitársaim nagyon egyszerűen és nagy dolgokat csináltak: szívem mélyéből örülök neki." Amikor értesült a magyar forradalom vereségéről, a szabadságharc letiprásáról, megrendülve, elhunyt barátait gyászolva írta a ,,Funérailles"-t, „1849 október" rövid, de kifejező alcímmel. Az akkor már betegségétől matracsírba kényszerített Heine nem tudott olyan bölcsen gondolkodni, mint analóg esetben Bem József, aki mindent elkövetett — sajnos, hiába! —, hogy a fiatal zsenit, Petőfit távol tartsa az élet veszedelemtől. Talán nem érdektelen ebből kiindulni, mikor az 1986-os Liszt Ferenc-év alkalmából, régi adósságot törlesztve, egyik leghívebb magyar barátjának, Schwendtner Mihály pesti belvárosi apátplébánosnak az emlékét is felidézzük. Liszt Ferenc minden életrajzírója ismeri Schwendtner Mihálynak, a nagy muzsikus önzetlen vendéglátójának és hívének nevét, de személyével, egyéniségével nemigen foglalkoztak a kutatók. Levelezésük elveszett, Lisztnek csak egyetlen, Schwendtner apáthoz intézett leveléről tud a szakirodalom (Franz Liszt's Briefe, herausgegeben von La Mara, Leipzig, 1893. II. Bd.). Ebben a Vatikánból keltezett, 1865. szeptember 20-i levélben is az előzetes ötheti vendéglátásért mond köszönetet Liszt. További írásos emlékek hiányában így az utókor előtt is épp olyan szerény félhomályban maradt a művészetpártoló apát alakja, mint ahogyan életében sem tolakodott soha előtérbe. Néhány adattal, néhány tárgyi emlékkel mégis megrajzolhatjuk arcélét, és azt a környezetet, melyben élt. 1820-ban született Schwendtner Mihály és Ezer Katalin hat gyermeke közül harmadiknak. Édesapja Pest nevezetes polgára volt, akiről a Pester Zeitung 1847. július 16-i száma elismeréssel emlékezett meg, mert kertészmunkájával nyárra vonzóvá varázsolta a hajdani Orczy- és a Ludoviceum-kertet. A család német nevű — és bizonyára otthonukban is a német szó járta —, de az 1848. január 31-én, 57 éves korában elhunyt Schwendtner Mihály gyászjelentését magyar nyelven nyomtatták ki, pedig akkor Pesten többnyire németül vagy legalábbis két nyelven adták közzé az ilyen szomorú híreket is. Az ifjabb Schwendtner Mihályt 1843-ban, 23 évesen szentelték pappá, majd évekig a krisztinavárosi plébánián volt káplán. Akkor már ugyancsak forradalmi szelek fújtak. A Schwendtner család tagjai együtt lelkesültek a haladás híveivel a magyar szabadság eszméjéért. A fiatal pap tevékenyen is részt vett a politikai megmozdulásokban. A krisztinavárosi templomban gyújtó hangú prédikációkat mondott, az 1849 márciusából származó német nyelvű röplap pedig név szerint kiemeli a tábori mise tüzes szónokát, főtisztelendő Schwendtner lelkipásztort, akinek szavai könnyekre fakasztották a bátor katonákat. A szabadságharc bukása után először halálra, majd kegye-26