Budapest, 1986. (24. évfolyam)

8. szám augusztus - Gábor István: „Egykor hazám büszke legyen rám”

„EGYKOR HAZÁM BÜSZKE LEGYEN RÁM" Liszt Ferenc születésének 175., halálá­nak 100. évfordulója alkalmából méltó­képpen emlékezünk meg a nagy zeneszer­zőről. Forrai Miklóst, a Zeneművészeti Főiskola tanárát, a Liszt Ferenc Társaság főtitkárát arra kértük, szóljon az 1893-ban alapított, majd 1973-ban vezetésével újjászervezett társaság tevékenységéről. — A Liszt-évfordulókkal kapcsolatos országos és helyi rendezvényekről, ünnep­ségekről, hangversenyekről, kiállításokról és szoboravatásokról gyakorta értesülhet a közvélemény. Arról azonban ritkábban esik szó, hogy az ünnepségek előkészítésé­ben, lebonyolításában és általában néva­dója munkásságának népszerűsítésében milyen szerepet vállal a Liszt Ferenc Tár­saság? — Szabolcsi Bence szavait idézem: „Liszt Ferencet halála után hazaárulónak bélyegezték." Születésének 100. évfordu­lóján, 1911-ben a Nemzeti Múzeum már Liszt-kiállítást rendezett, ezzel is hangsú­lyozva azt a közismert tényt, hogy Liszt az akkor még Magyarországhoz tartozó Doborjánban született. Az Országos Liszt Ferenc Társaságot 1932-ben alapították, hogy előkészítse azokat az ünnepségeket, amelyeken 1936-ban az ország a zeneköl­tő halálának 50. és születésének 125. év­fordulójára emlékezett. A zenei világban ennek igen jó visszhangja volt. A nemzet­közi élet elismerte, hogy a Liszt-hagyo­mány méltó öröksége a magyarság. — Mi történt a felszabadulás után? Változott-e a helyzet? — Sajnos, a háború után a Liszt Ferenc Társaságot is megszüntették. Amint ez a Brockhaus-Riemann Zenei lexikon ma­gyar kiadásában is olvasható, a társaságot 1950-ben más egyesületekkel együtt föl­oszlatták. A múlt azonban jó példákat közöl az újabb Liszt-évfordulók megün­nepléséhez; mi ezekhez a hagyományok­hoz igazodunk. Külországban és idehaza egyaránt hosszú előkészítő munkára volt szükség. Az ország vezetői az idei Liszt­emlékévet magukénak érzik és rendezvé­nyeit is támogatják. Nem utolsósorban ennek jegyében születhetett újjá 1973-ban és éli virágkorát a Liszt Ferenc Társaság. Megjegyzem, széles e világon akkor már hét hasonló nevű társaság működött. Ép­pen ezért a magyar társaság újjászületését örömmel fogadták az illetékesek. Hozzá­teszem: szerencsés pillanatban találkozott javaslatunk a legfelsőbb helyek szándéká­val. Kedvező körülmények között láttunk munkához, és már akkor megfogant a gondolat: a Liszt jubileumi évet megfele­lően kell előkészítenünk. — Szólna-e tanár úr részletesebben er­ről az előkészítő tevékenységről? — Örömmel, hisz nem tagadom: a tár­saság megfelelő irányítása és segítése éle­tem egyik legfontosabb célja. Hosszú út vezetett idáig. Először is: vidéken és Bu­dapesten megalakultak a társaság cso­portjai, majd meghirdettük a nemzetközi Liszt Hanglemez Nagydíjat. Először 1975-ben ítéltük oda, és azóta is minden évben kiosztjuk október 22-én, Liszt Fe­renc születésnapján, a róla elnevezett Ze­neművészeti Főiskola nagytermében. A díjak ünnepélyes átadását hangversenyes rendezvény követi. A külországi Liszt­társaságok megszületését is szorgalmaz­zuk: a világon jelenleg tizenhárom ilyen testvértestületünk van. Tudomásunk sze­rint további jó néhánynak a megalakulása éppen a jubileumi évben várható. Nya­ranként minden évben „Liszt nyomá­ban" címmel kirándulásokat szervezünk, és fölkeressük azokat a városokat, ahol társaságunk nagy névadója járt, tanított és koncertezett. Liszt Ferenc emlékéhez méltóan London, Trieszt, Róma, Lenin­grád, Weimar és Párizs hangversenyter­meiben áldoztunk művészetének az el­múlt esztendőkben. Csoportjainkban és itt a budapesti köz­pontban hangzanak el előadások Liszt művészetéről, munkásságáról, a tevé­kenységéhez kapcsolódó városokról — nem utolsósorban azokról, amelyekben jártunk, vagy amelyeknek meglátogatásá­ra készülődünk. Mindig számíthatunk a legkiválóbb magyar és külföldi zenetudó­sok, előadóművészek közreműködésére. Díszelnökünk, Cziffra György nagy összegű alapítványt tett a hazai Liszt­kultusz legjobb őrzőinek. Ez ugyancsak jelentős segítségnek számít. Életéről és művészetéről „Liszt Kiskönyvtár" cím­mel sorozatot indítottunk, ebben közre­adjuk az elhangzott előadások legjavát. Örvendenénk, ha kiadványunk szélesebb körökben is elterjesztené a nagyobb nyil­vánosságra érdemes előadásokat, azok­hoz is eljutna mondandójuk, akik a Zene­akadémia X. termébe, illetve most már a kupolatermébe nem mehetnek el, vagy be se férnénk. Idén jelenik meg a sorozat harmadik kötete. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom