Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - Batári Ferenc: Török szőnyegek

TÖRÖK SZŐNYEGEK Imaszőnyeg a 17. sz. második feléből. Az Iparművészeti Múzeum tulajdona gált Budán. Ez Mihalidzslü Ahmednek háromszori (1595—1598), Szofi Szinannak (1590—1596) és Hadim Alinak (1551—1557) pedig kétszeri pasaságából adódik össze. A többiek egyhuzamban több mint két évig töltötték be ezt a tisztet. Tizennégy pasa több mint három évet „basáskodhatott" Budán. Ez a feltűnően magas szám arra enged következtetni, hogy az oszmánok néha figyelmen kívül hagyták az egy-két évenként esedékes személycserét. A harmadik budai pasa, Jahjapasazade Mehmed majdnem öt évig viselte a budai vilajet gondját. 1543. május 16-án nevezték ki, s 1548. január végén bekövetkezett halála vetett véget pasaságának. Szulejmán szultán valószínűleg ezzel honorálta „magyar ügyekben" tett szolgálatait. Jahjapasazade Mehmed mint szendrői szandzsákbég már a harmincas években gyakran harcolt Magyarországon, több esetben őt rendelték Konstantinápolyból Szapolyai János megsegítésére. Amolyan magyarszakértő lehetett. A leghíresebb budai pasa, Szokollu Musztafa, 1566. augusztus 3-tól 1578 szeptemberéig, több mint tizenkét éven át viselte a budai pasaságot, melyet nagybátyjának, Szokollu Mehmed nagyvezírnek köszönhetett. Ő tette a szigetvári hadjárat alatt kivégzett Arszlán helyébe budai pasává. Valószínűleg nagyon megkedvelte Budát, mert nem kívánkozott innét máshová, holott míg nagybátyja hatalmon volt, meg lett volna erre a lehetősége. A nagy hatalmú nagybácsi azonban az unokaöccsét is hajlandó volt feláldozni, ha a helyzet úgy kívánta. 1577—78-ban felélénkültek a magyar portyázások, s a pasa vereségeinek híre eljutott Sztambulba. Nem sokkal később felrobbant a budai várban őrzött puskapor. A történtekért Szokollu Musztafát okolták. A Portára hívták, majd kivégezték. * Buda nemcsak a legfontosabb magyarországi erőd volt az oszmánok számára, hanem a birodalmuk nyugati kapuja is. Azé a világé, ahonnét új „csodák": órák, különleges szövetek, puskák, pisztolyok származtak, és nagy becsben tartott kincseknek számítottak az oszmán birodalomban. Velencei és a „kozmopolita" Levante ki tudja, milyen nemzetiségű kereskedői busás haszonnal árulták ezeket az isztambuli bazárban. Borsos áruk miatt szinte csak a szultán szűk környezetében voltak megfizethetők. A magyar arisztokraták rendkívül megörvendeztették a budai pasákat, ha ilyen ajándékokkal kedveskedtek nekik. Egy idő után már el is várták, sőt, megkövetelték a Budán megforduló követektől az ajándékokat. Sokszor nem maradt el a viszonzás. A törökök különleges selyemszövetei, egzotikus díszítésű fegyverei és ékszerei, ritka fűszerei a magyar udvarházakban és Bécsben számítottak becses értéknek. A békeidőszakok idején megforduló követek mindig vittek valamiféle ajándékot. Ilyenkor a két világ egymás értékeinek hódolva találkozott. A török szőnyegek köz- és magángyűjteményeink féltve őrzött kincsei közé tartoznak. A keleti művészet színpompás, Nyugatot is bűvkörébe vonzó ága a szőnyegművesség. A különböző, egyszerűbb, bonyolultabb szövési és a legfejlettebbnek tekinthető csomózási technikát nomád pásztornépek fejlesztették ki, amelyek sorában a törökségnek alapvető szerepe volt. Szőnyegeik sokrétű funkciót töltöttek be. Szőnyeg takarta a sátor bejárati nyílását, padozatát a hideg és a nedvesség ellen szőnyeggel takarták le, szőnyegen háltak, imádkoztak, a sátor falára akasztott szőnyegtáskákban tárolták értékeiket, ünnepélyes alkalmakkor állataikat 40