Budapest, 1986. (24. évfolyam)
7. szám július - Batári Ferenc: Török szőnyegek
csomózott, szövött kelmékkel díszítették, halottjaikat szőnyegen ravatalozták. A szőnyeg készítési technikája igen egyszerű: a szövötteké az egyszerű vászonkötés differenciáltabb változata; a csomózott függőlegesen vagy vízszintesen állított fakereten készül, a hosszanti láncfonalakba két sorba beszőtt keresztszál után általában 2-2 láncfonalra ültetett csomósort kötnek, s a csomók kilógó fonalvégei képezik a szőnyeg bolyhos felületét. A keresztszál beszövést és a csomósort folyamatosan ismétlik. A nomád népek csak a saját maguk előállította anyagokat dolgozták föl: birka, kecske, tevegyapjút, ahol megtermett pamutot és selymet is. Az alapanyag színezésére felhasznált festékeket különböző növények gumóiból, leveleiből, szárából, virágjából, speciális rovarokból, természetes ásványi anyagokból vontak ki. A nyírás, a festés, a láncfonál felvetése általában férfimunka volt, a fonást, a szövést, csomózást lányok és asszonyok végezték. Annak ellenére, hogy a szőnyeg mindennapi használatra, gyakorlati célból készült, tetszetős, művészi kialakítására mindig súlyt helyeztek. Később fejlődött csak önálló kézműves iparággá a szőnyegkészítés, melynek során már tervező művészeket és specializálódott szakembereket foglalkoztató udvari manufaktúrák is alakultak. Fejedelmi ajándék Keleti, elsősorban török és perzsa szőnyegek a hódoltsági korszakot megelőzően és azt követően is keresett árucikkek voltak Magyarországon. Szőnyegek említését, sajnos, közelebbi megjelölés nélkül már a 11-13. századi forrásanyagban is megtaláljuk. A 14. században Anatóliában járt Ibn Babuta arab utazó jegyezte fel, hogy a helyben készített török szőnyegeket külföldre is szállítják, és a „Türkök országát" is említi. V. István király leánya, Mária 1323-ban kelt végrendeletében két szőnyeg leírásából keleti eredetükre következtethetünk: a felsorolásban „egy tengeren túli csomózott szőnyeg" (carpitam unam pilosam de opere ultramarino) és egy „tripolisi készítésű szőnyeg" (Tapetum unum de opere Tripoli) is szerepel. Luxemburgi Zsigmond 1424-ben a szultántól szőnyegeket kapott ajándékba, ezek minden bizonnyal székhelyét, a budai palotát díszítették. A keleti szőnyegek egykori magas értékére utal például, hogy V. László király (1440—1457) III. Frigyeshez jogtalanul került török szőnyegét diplomáciai úton követeli vissza. Hans Seybold von Hochstetten 1476—82 között papírra vetett feljegyzései között olvashatjuk, hogy a budai Boldogaszszony-templomban Mátyás esküvőjén a baldachin alá drága szőnyegeket vontak (Vnder den himel auff die erd zoch man kostlich"). A magyar főuraktól kapott nászajándékok jegyzékén is szerepelnek szőnyegek. A szakirodalomban ismert Brassó város 1503. évi vámkönyve. Január 7—november 16. közötti időből feljegyzésekből tudjuk, hogy nem is egy teljes év alatt egyetlen városon keresztül több mint 500 szőnyeg került hivatalos kereskedelmi úton Magyarorszára balkáni, tehát török fennhatóság alatti kereskedők közvetítésével. David Ungnad császári követ udvari prédikátora Stephan Gerlach többször is meglátogatta a török uralom alatt álló Pestet és Budát. 1577-ben urával Isztambulba utazva megtekintették Buda nevezetességeit, köztük a budai pasa dzsámiját, amelyről azt írta, hogy padozata „gyönyörű szőnyegekkel van borítva és keleti falára szintén szőnyegeket függesztettek". Érdekes adatokat találunk Vaclav Vratislav z Mitrovic emlékirataiban, aki II. Rudolf császár orátorának apródjaként követségbe ment III. Murád szultánhoz a császár ajándékaival. 1591-ben indultak Bécsből Isztambulba, októberben érkeztek Budára. A pasa saját palotájában fogadta őket, és ahol az audienciát tartotta: „Az egész terem, noha meglehetősen tágas volt, díszes szőnyegekkel volt borítva", és a trónteremről pedig ezt írja: „...itt áll a király trónusa díszes szőnyegekkel borítva; a baldachin alatt most a pasa szokott ülni, ha a várban tanácsülést tart." A gazdagabb török polgárok otthonai is szőnyegekkel ékeskedtek. Evlia Cselebi 1660—1664 között többször is megfordult Magyarországon, és könyvében előkerültek adatok, amelyek a helyi szőnyegkereskedők üzleteiről tanúskodnak. A vásárlók között találjuk az egyszerű hódoltság alatt élő magyar polgárok megbízottjait is, akik itt szerezték be közköltségen azokat a szőnyegeket, amelyeket a 17. században kialakult szokás szerint földesúri, egyházi adójuk kiegészítéseként vagy protekciószerzés reményében ajándékoztak magyar és török uraknak. Kecskemét és Nagykőrös török idők alatti városi számadáskönyveiben szép számban találunk bejegyzéseket szőnyegvásárlásokról. Elsősorban a kiadott pénzösszeget és a szőnyeg rendeltetését könyvelték, olykor azonban feljegyezték a vásárlás helyét és a kereskedő nevét is. A kecskemétiek Szegedre, Budára, Pestre, a körösiek elsősorban Budára jártak szőnyeget vásárolni. A bejegyzett adatok arra utalnak, hogy a török kori Pesten és Budán szőnyegkereskedelemmel elsősorban zsidó és török kereskedők foglalkoztak. Jellegzetes motívumok Köz- és magángyűjteményeinkben napjainkban is szép számban találunk régi török szőnyegeket. Néhányan tévesen úgy vélik, hogy ezek hadizsákmányként kerültek magyar tulajdonba. Egy-két adat előkerült ugyan, hogy előkelő török rabok váltságdíját egy-egy szőnyeg is kiegészítette, de ezek száma a kereskedelmi kapcsolatokat igazoló adatok mellett elenyészik. A tárgyi emlékanyag archaikus rétegét képezik a végtelenül ismétlődő mustrájú szőnyegek. Ritkaságnak tekinthető a medaillonok sorával díszített ún. Holbein- és a pórus alapon sárga arabeszkrácsos ún. Lorenzo Lotto-szőnyeg, amelyek arról nyerték elnevezésüket, hogy a nevezett művészek munkáira hasonló rajzú szőnyegeket festettek. 16-17. századi összeírásokban gyakoriak a fehér megjelölésű szőnyegek. Ezek minden valószínűség szerint a szintén terülő mustrájú ún. madaras szőnyegek lehettek. Feltűnően nagy számban maradtak fenn a kék-piros alapszínű centrikus kompozíciójú szőnyegek, melyek középmezejét szimmetrikus, leveles, virágos arabeszkes s növényi ornamentum, esetleg koszorús medaillon; keretét pedig jellegzetes kampós tagolású medaillonok töltik ki. Erdélyi protestáns templomok gyakori díszei közé tartoztak, a szakirodalomban „erdélyi szőnyeg" elnevezéssel találkozunk velük. A 16-17. század folyamán a legismertebb szőnyegkészítő központ a nyugati-anatóliai Usak város és környéke volt. Az eddig említett szőnyegeket hagyományosan Usak városával szokták kapcsolatba hozni. Szintén Magyarország az egyik leggazdagabb lelőhelye az attraktív kialakítású hatoszlopos, három imafülkés ún. Ladik imaszőnyegeknek. A fennmaradt 16-17. századi török szőnyegek nagy része imaszőnyeg. Igazhitű mohamedánnak napjában ötször Mekka irányába fordulva kell imádkoznia. Évszázadok folyamán alakult ki az a szokás, hogy imáikat szőnyegre borulva végzik, a szőnyeg középmezejébe pedig gyakran az imafülke képét szövik, csomózzák a csúcsívben Allah világosságát szimbolizáló mecsetlámpával, s a rituális tisztálkodásra emlékeztető vizesedénnyel és más szimbolikus ábrával. Élőlények képével a legritkább esetben találkozunk, mert ezt az oszmán törökök szigorú szunita h"~ ^nyai tiltják. A fénykor A török szőnyegművészet fénykora a 16-17. század. Nomád pásztorok szövőszékein később is készültek pompás alkotások, azonban a műhelymunkákon a 18. század folyamán már a hanyatlás jelei mutatkoznak. A tért hódító európai rokokó és klasszicista ízlés mindinkább elidegenedett az iszlám művészettől, a szőnyegek behozatala is minimálisra csökkent. Napjainkban itthon is, de elsősorban külföldön egyre fokozódik a megnyerő művészeti ág iránti érdeklődés. Szőnyegek gyűjtésére már több önálló múzeum is alakult. A szőnyegművészet történetével foglalkozó szakemberek legújabb kutatásaikat nemzetközi fórumokon vitatják. így például a Nemzetközi Keletiszőnyeg Konferencia München, Washington, London után soron következő konferenciáját ez év szeptemberében Budapesten és Bécsben tartja. BATÁRI FERENC 41