Budapest, 1986. (24. évfolyam)

5. szám május - Egy nehéz nap délutánja

EGY TÉMÁRÓL — NÉGY TÉTELBEN Egy nehéz nap délutánja Hétfő; három előadás. Ez is megvolt, még sincs este — mondja Erzsi néni, nézi az óráját, onnan olvassa, kettő múlt három perccel. Na, kislányok, mindjárt mehetünk. A „lányok" felnéznek. A fiatalabbik, Rózsika is elmúlt ötvennyolc éves, Puzsér Judit pedig túl van a hatvanhármon, de Erzsi néni az idősebb, ha kislánynak szólítja őket, az sem baj. Egyébként is, súgja Rózsika, amikor Erzsi néni hallótávolságon kívül ér, Wimmerné olyan vicces típus. A minap is mondja, istenem, add hogy felcserélhessem az éveim számát, ami elöl van, az hátulra kerülne, ami meg hátul van, az előre. Miért, Erzsike, kérdem tőle, hány éves vagy? Hatvanhat vagyok, pontosan hatvanhat. Wimmerné a széksorok között sétálgat, megütögeti az üléseket, azt meózza, milyen munkát végzett a Pista gyerek, mert Pista nem főállású takarító, csak beugró, amolyan jövő-menő típus. Van, hogy reggel négyre bejön, felporszívózza a nézőteret, meg az üléseket, aztán fut tovább. Hajtani kell a pénzt, ezt mondja, itt kétezret kap havonta, de ki is dolgozza a napi négy órát. Ragyog minden. Azt hiszem, nem lesz baj — mondja Wimmerné, befejezve az ellenőrző körutat. Gyorsan végzett, nem múlik az idő, Rózsika ugyan belekezdene hátfájós, derékszaggatós történetébe, de Wimmerné legyint, hagyd el, fiatal vagy, nem fájhat semmid. Fél háromig tart a munkaidejük, addig becsülettel bokáznak az előcsarnokban. Jön a lovag, mondja Wimmerné. Úgy látom, a bejárati ajtó előtt egy öregember rugdalja a havat a cipőjéről. Megtörölni! Megtörölni! — visít Rózsika. Nézz már oda, Karcsi bácsi, vizes cipővel caplatnál be ide! Ne rosszalkodj, miért nem törülsz lábat? Törültem, meddig csutakoljam, csattan fel az öreg, de látja a lányokon, megint ugratják. Azt szeretik az öregben, hogy mindig ugrik. Fájront, mondják a lányok, és hazamasíroznak. * Fél háromkor szép egymás után befut a pénztárosnő és a jegykezelő, Nádai Marika néni. A létszám ezennel teljes. A pénztárosnő bevonul kasszát nyitni a birodalmába. Úgy van ez, mondja az öreg, hogy a pénztáros biztonságtechnikai és vagyonvédelmi okokból sosem maradhat egyedül. Ezért vagyunk itt Marikával, meg azért, hogy kinyitogassuk az ajtókat, és tájékoztatást adjunk. Nézem az öreget, elképzelem, amint biztonság- és vagyonvédelmi okokból fellép, természetesen Marika nénivel együtt. Marika néni 72 éves múlt, de azért még fiatalos, és korát meghazudtolóan fürge. Hány éves Karcsi bácsi? — kérdem. Én bizony — feleli — hetvenöt vagyok. Mondom az öregnek, jól tartja magát, hetvennek sem nézném, mosolyog: „Fiam, nincs titok, csak rendszeres élet és munka." Meséli, két szakmája van. Remélem, az adóhatóság nem neheztel meg, de még öt évvel ezelőtt is fusiztam. Lakatos és kőfaragó volnék — mondja. Úgy higgye, öt évvel ezelőtt még megfaragtam a sírkövet, és ha kellett, másodmagammal felállítottam. Ma már azért nem menne, azért jöttem jegykezelőnek, de hiába, az öreg Mottl Karcsi is öregszik. Itt a főnök, mondja, és Kuharovics elé siet. A főnök sem ismeretlen a mozis szakmában, nincs még ötven, de ebből huszonnyolc évet mozizott le. Mesélik róla, tizenkét évvel ezelőtt megkönnyebbültek a Pest megyei moziknál, talán még pezsgőt is bontottak, egy-egy revízióját sokáig emlegették, mert Kuharovics gazdasági ellenőr volt. Időt nem sajnáló, magát nem kímélő, aprólékosan vizsgálódó ellenőr, ráadásul szeme volt a dolgokhoz, de felfigyeltek rá, kiemelték, így lett előbb a Rege, majd 1979-ben a Haladás, nyolcvantól pedig az Olimpia filmszínház vezetője. „Jó helyre kerültem, príma mozi ez — mondja Kuharovics —, négyszáz személyes, légkondicionált mozi, ha az isten engedi, innen mennék nyugdíjba." Kuharovics a nézőtérre siet, megpaskolgatja az üléseket, benéz a székek alá, megvizsgálja a padlóvilágítást, bekukkant a függönyök mögé, megnézi az öltözőket, WC-ket, előcsarnokokat. Felesleges az ellenőrzés, alig negyedórája, hogy Wimmerné mindent átvizsgált, és rendben talált. Nem baj, feleli erre Kuharovics, neki az a dolga, nekem meg ez. Minden néző háklis a tisztaságra, és igazuk van. Lekopogom, még senki sem panaszkodott, hogy piszkos a mozi. János, oké minden, mondja egy bajuszos fiatalember Kuharovicsnak. A főnök megveregeti a vállát, úgy mondja: Az a jó, Lacikám, ha minden oké. A mozigépészem, mondja, ahogy Lacika elmegy. Ráérne bejönni kezdés előtt háromnegyed órával, még több mint egy óránk van a vetítésig, és már most jelenti, hogy átnézte a filmet, gépet, mindent, amit kell. Lacika huszonkilenc éves. Nem titok, állami gondozott gyerek volt, ő a tanítványom, a Regében, a Haladásban is velem volt, ismerem az összes gondját. Az általános fizetésrendezés után négyezer-hatszáz lett az alapja. Tudom, nem elég ez egy fiatalembernek, segítettem maszek munkát szerezni. Szabadidejében egy kis tizenhatos géppel óvodákba, napközikbe, munkásszállókra járhat vetíteni. Ha igyekszik, havi háromezer plusz összejöhet. Ez a gyerek szakszervezeti bizalmi, Lacika sínen van. * Négy óra elmúlt, megkezdődött az első előadás. Sebesnével, a ruhatárossal, jobb híján nosztalgiázással múlatjuk az időt. Kérem, kezdi, pontosan emlékszem, 1980. július 15-én nyitottuk a mozit, egy gombostűt sem ejthettünk le, most pedig, látja, mi a helyzet. Nézem a ruhatárat, a fogasokon lógó kabátokat. Alaposan megfigyelhetem őket. Hozzám legközelebb egy piros-fekete kockás lódén lóg, hozzá illő Centrum feliratú nejlonzacskóval. Mögötte egy sötétkék. Sebesné szerint finom tapintású kabát, majd egy háromnegyedes irha, látszik rajta, nem most hozták Törökországból, a sort egy kopott, talán fekete, talán kék, duplasoros télikabát zárja. Nincs több. Sokáig nagyon finom népek jártak ide, sikk volt az Olimpia, mondja Sebesné, aztán hozzáteszi, az Olimpia ma sem lepusztult hely, a klímaberendezés kiválóan szuperál, olyan tisztaság van mindenütt, hogy akár a földről ehetnének, de azért az meglátszik, hogy lakótelepi mozi. Kérdezem a főnököt, minek hozta ezt a filmet, a „Fej nélküli lovast". Magyarázta, hogy a második és harmadik előadás korhatáros film lesz, muszáj előtte ifjúsági filmet vetíteni. Aztán van rendelet arra is, hogy a nézőszám mellett figyelni kell a szintetikus pontszámra, meg a kultúrpolitikai mutatókra is. Nem értem ezeket a dolgokat, lehet, hogy a szintetikus pontszámunk jó lesz, de csak csütörtök óta megy ez a film, és Németh Magdolna pénztárosnő azt mondta, hogy 49-en vettek jegyet, és hol van még a szerda. Megvigasztal, hogy szombatonként és vasárnaponként kell az Olimpiába jönni, akkor bábműsor meg mókamozi van, el is adják mind a négyszáz jegyet. Vagy ott van példának okáért az éjszakai vetítés. Azon is sokan vannak, mondja Sebesné, azzal az előadással ruhatárosi szempontból csak az a baj, hogy félnek az emberek, elmegy az utolsó busz, ezért nem adják be a kabátot, inkább a térdük-17