Budapest, 1986. (24. évfolyam)

5. szám május - Zay László: Hunniától Hunniáig

zijukban mutatják be filmjeiket, művészeik korábbi műveit s a világ filmterméséből is a maguk művészi hitvallására rímelő alkotásokat. Másfelől azonban a nagyvilág a magyar filmet fedezte föl és értékelte nagyra, nem pedig egyik vagy másik stúdió munkásságát. Ennyi hát az út a Hunniától Hunniáig? Az 1911-ben, hetvenöt esztendeje alakult és épült első műteremtől a mai szellemi műhelyig? Miért érdemes megemlékezni az évfordulóról? Először is azért, hogy tudatosítsuk: a film, mégha valamennyi a szellem magasabb régióihoz tartoznék is, gyárban készül, ipari termék is — habár ez nem mindig válik előnyére. Lám, nemrégiben egy komoly kritikus, neves ítész nyilatkozott oda, hogy ő nem jár moziba, mert osztja Lukács György véleményét: a film nem művészet. Igaz, hogy ugyanabban a lapszámban egy másik kritikus Lukácsnak azt az állítását idézi, hogy a magyar film „a hatvanas évek második felében talán valamennyi más művészeti ágnál sikeresebben vállalta a kor legizgalmasabb kérdéseinek legnagyobb hatású megjelenítését". Vannak, akik éppen ezt, a jelen legizgalmasabb kérdéseinek nagy hatású megjelenítését hiányolják, mások a kor változását vélik lényegesnek, ismét mások a romló anyagi lehetőségek miatt panaszkodnak. Mindenesetre a Hunnia évfordulója arra is int, ne csak árucikknek tekintsük a filmet, hanem kulturális értéknek is, s azt várjuk el tőle, hogy művészet legyen, fontos és szeretett művészet. Ha úgy tetszik: ipari módszerekkel előállított, kereskedelmi szabályok szerint terjesztett, de lényege szerint mégiscsak művészet. A hetvenöt esztendő előtti Hunniától ne a bukást vegyük s vállaljuk örökségül, hanem a művészi kezdeményezést. ZAY LÁSZLÓ 15