Budapest, 1986. (24. évfolyam)

5. szám május - NAVIGARE NECESSE EST

Regényes a történelem is, a reformkor, amikor egy-két évtized alatt többet változott a magyar valóság, mint addig századokon át. Ebbe a folyamatba illeszthető bele a hajógyártás megindulása, amely alighanem messze túlmutat saját jelentőségén. Ennek bizonyításához nem is kell a közlekedés, a távolságok legyőzésének históriai értékét méltatni. Hiszen közismert, minél messzebb jut az ember, annál gazdagabb. A vízi utak felhasználása pedig, bár a legősibb felfedezések egyike, beláthatatlan jövő előtt áll. hogy Budapest egy vak zsák ne legyen. Ennek elérése végett a Duna vizét hajózásnak és kereskedelemnek kinyitni kell. A Dunából kell megcsinálni Európa fő vízi útvonalát. Ne lovacskák húzzák vontatóutakon a dereglyéket, hanem tengerjáró gőzhajók... Merjetek nagyok lenni!" Széchenyi mert. Kicsinységeiben is. Emberi gyarlóságaiban is. És hozzá felnőttek az ő erejétől magukat is erősebbnek érző kortársai, Vásárhelyi Pál, Kecskés Károly és a többiek. a szervezett munkásság valamiféle előőrsét. S hogy ez a társadalom formálásában, szerveződésében, később a magyar munkásmozgalom történetében milyen szerepet játszott — csak föl kell lapozni a megfelelő tankönyveket. Az első magyar gőzhajó, az Árpád vízre bocsátása óta eltelt százötven év alatt 2650 új úszómű készült el az Óbudai Hajógyárban. S mire ezeket az adatokat Bíró József kötetéből kiírom, már meg is haladta az idő. A gyár hosszú története során voltak kie-A hajógyár kovácsműhelye az 1830-as években. (Egykorú fametszet) Shakespeare-nél még csak tökéletességet emberivé formáló tévedés a cseh tenger, a magyar kereskedelmi flotta óceánokat behálózó, saját kikötő nélkül is jól jövedelmező iparág jelentős tétel a nemzeti jövedelem számsoraiban. Azt talán merész dolog lenne kijelenteni, hogy az Óbudai Hajógyár megalapítása ilyen direkt módon kapcsolható a magyar tengerhajózáshoz, de hogy Széchenyinek igaza volt, amikor minden tekintélyét, szervezőkészségét latba vetette e munkálatok megindításához — ma már senki előtt nem kétséges. És, persze, megint csak Széchenyi, aki a kor áramlataiból mindig lecsapolta azokat az erecskéket, amelyek üdévé varázsolhatták a hazai réteket. Bár Metternich kancellár rosszmájú szavaival élve, valóban nem a gróf fedezte fel a Dunát, alábbi idézett gondolatának mégis látnoki erőt kell tulajdonítani: „Tegyetek meg mindent, Az első próbálkozások kudarcokkal, sikertelenségekkel is tarkított eseményei, a műszaki, technikai problémák nehezítették ugyan, de meggátolni nem tudták az építkezést, amely teli van ipartörténeti érdekességgel. Nem egy közülük a kor, a társadalmi mozgások jellegzetes tüneteit viseli magán. Ha valaki vállalkozna az iparfejlesztés e speciális eseménye és az 1830-as évek magyar hétköznapjainak analogikus egybevetésére, meglehet, igen furcsa magyarázatokra bukkanna. Csak egyetlen mozzanatot kiemelve: néhány esztendő után munkások ezreit foglalkoztatta az óbudai hajóépítő. És bár a szakemberek többsége külföldről jött, de az idegen, viszonylag jól megfizetett iparosok mellett egyre több magyar munkás talált kenyeret a hajógyári szigeten. Nem kell nagyon merész következtetés ahhoz, hogy a már 1842-ben megalakított munkás önsegélyző csoportokban felfedezni véljük melkedő teljesítmények és mélypontok. Voltak évek, amikor eredményeikkel büszkélkedett, máskor restelkedett munkáskollektívája. De hogy mindig meghatározó szerepet töltött be a magyar ipartörténelemben, az kétségtelen. A jogutód a Ganz-Danubius nagyüzem. Gyáróriás. Hatalmas műszaki háttérrel, csak milliárdokban kifejezhető termelőeszköz-állománnyal, korszerű technológiai képességgel. A magyar ipar értéket létrehozó szervezetében döntő helyet elfoglalva. Precízen kidolgozott tervekkel, de a változásokra is készenlétben. És az utóbbi években a hányattatásokon is megerősödve. Hogy milyen lesz a következő 150 év? Vagy csak a jövendő tizenöt? Esetleg öt? Talán az alább következő beszélgetés dr. Angyal Ádámmal, a Ganz-Danubius vezérigazgatójával erre a kérdésre is választ ad.