Budapest, 1985. (23. évfolyam)

3. szám február - Zoltai Judit: A pedagógia műhelye: a Fazék

A pedagógia műhelye: a Fazék Van valahol Budapesten egy festmény; saját örömére, kedvtelésből festegető pedagógus készítője a régi Józsefváros Mária Teréziáról elnevezett terét ábrázolta rajta: szélén a gömbölyded idomú barokk plébániatemplommal, falusias hangulatú kacsaúsztatóval a közepén s a háttérben egy tekintélyes, négyemeletes épülettel — a mai Fazekas Mihály Gyakorló Iskolával. Rusz József építőmester letisztult, késő szecessziós stílusú alkotása — furcsa módon — ma már csak a Belváros, a Horváth Mihály tér felől közeledők szemében magasodik a nyolcadik kerület bérházainak tömbjei fölé: a háta mögött növekvő lakótelep tíz-tizennégy emeletes tornyai egyre inkább fölébe könyökölnek. Elkészültekor, 1912-ben azonban impozáns lehetett, s minden bizonnyal tágas és levegős, a polgárosodó székesfőváros igényeinek megfelelően. Joggal nevezte „iskolapalotának" egyik lelkes méltatója annak idején. Kényelmesen elfért benne a budapesti tanítók képzésére alapított Fővárosi Pedagógiai Szeminárium tanfolyamainak sok-sok hallgatójával, pedagógiai múzemumával és könyvtárával, híres pedagógiai és lélektani laboratóriumaival együtt. (Ez utóbbira Németh László is többször hivatkozik nagy elismeréssel A Medve utcai polgáriról írott úttörő pedagógiai-szociológiai munkájában.) 1911-től működő óvodája az akkori Budapest legszebb kisdedóvójának számított; továbbképző tanfolyamait a tanítók is látogatták, hogy a folyamatosságot jobban tudják érzékelni. Itt kapott helyet a szeminárium mellett működő gyakorló iskola is; az 1930-tól nyolc évfolyamossá alakított elemi iskolában húsz osztálynyi gyerek tanult, s olyan kiváló pedagógusoktól, mint Háros Antal, Stolmár László vagy a máig legendás hírű Oldal Anna. A hajdan nagyvárosias, komoly méltóságot sugárzó épület mára nemcsak zsugorodni látszik, de igencsak megkopott, megszürkült. Nem kímélték a múló évtizedek, sem a háborúk: volt hadikórház és óvóhely, érte bombatalálat és tüzérségi lövedék. Egykori díszei közül alig egy-kettő bukkan néha elő a szűnni nem akaró átalakítások, egyre sürgetőbb tatarozások meglepetéseként: két játékos-vidám üvegablakocska a porta mélyén, annyira kicsiny, hogy sem légnyomás, sem futball-labda nem törhette ki; hajnalszínű Zsolnay-galamb a büfében, egy kávéfőzőgép párája fölött; vörös márvány díszkút — vizet ugyan régóta nem ad, öreg karosszékként ívelő kagylójában leckét biflázó, puskagyártó gyerekek ücsörögnek a tízpercekben. ,,Palotának", bizony, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Ám felavatásától máig a magyar pedagógia egyik első műhelye, születése óta az élet változásaira ügyelő reformiskola; ahogyan Bárczy István ünnepi beszédében megfogalmazta annak idején: hajlékot jelentett „a tanítóság kulturális törekvéseinek... hol eszközöket találjon a maga művelé-15