Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Dr. Trautmann Rezső: Nincs Magyarország Budapest nélkül

A népesség alakulását befolyásolták a lakosság élet- és munkakörülményei. A háború, különösen a rettenetes utolsó szakasz, a bombázások, a deportálás, a fasiszta emberirtás, az ostrom következtében több százezer emberrel csökkent Budapest lakossága. 1945 márciusában 1,4 millió lakos élt a mai Budapest területén, az akkori közigazgatási határok között pedig csak mintegy 800 ezer. 1949-ben 1 590 000 lakosa volt Budapestnek. Ettől kezdve éveken át rendkívül gyors ütemben — 1949—1955 között éves átlagban 40 ezerrel — gyarapodott a főváros lakossága. Ez a város területének a kiterjesztésével, a dinamikus iparfejlesztéssel, illetve a szigorú népességpolitikai intézkedésekkel függött össze. 1949 és 1955 között ezer lakosra számítva 17,5 az élve születések átlagos száma; ezen belül 1953-ban 21,2, 1954-ben 19,8. Később — néhány esztendő kivételével — kedvezőtlenül alakult a fővárosi népességszaporulat, és ez a helyzet azóta sem változott előnyére, inkább romlott. Budapest lakossága a bevándorlások következtében átlépte ugyan a kétmilliós határt, a természetes szaporulat azonban oly csekély, hogy a főváros lakossága fogy, és ez a tartós folyamat egyre több problémát vet föl, elsősorban a munkaerő-utánpótlás területén. Hogy Budapest munkaerő-ellátásában egyelőre még nincsenek nagyobb zavarok, az az agglomerációnak, több mint kétszázezer ingázónak köszönhető. A felszabadulás után mind országosan, mind fővárosi viszonylatban egyébként is megváltozott a munkaerőhelyzet, a foglalkoztatottság mértéke. Megszűnt a régi világ fenyegető réme, a munkanélküliség. A tervgazdálkodás, a gyors ütemű iparosodás egyre több munkást igényelt, átalakult a társadalmi-gazdasági szerkezet. Az aktív keresők számának megnövekedése, a nők munkába állása kihatott a társadalom egészére, a gondolkodásra, a tudatra is. A biztonságérzetnek, az emelkedő jólétnek igen sok pozitívumát tapasztaljuk, ám a családi életben, a gyermeknevelésben, a munkahelyi demokráciában, az emberi magatartásban, életvitelben még sok a kiegyensúlyozatlanság. Mindezeken a közösség iránt érzett felelősségtudat fokozásával, a helyes értékrend felismertetésével lehet és kell javítanunk. A lakosság jelentős része az iparban dolgozik. A budapesti iparnak, az ipari munkásságnak mindig is országos súlya, meghatározó szerepe volt. Igazolja ezt a történelem, a magyar munkásmozgalom, az 1919-es Tanácsköztársaság, a Horthy-korszak progresszív ellenzéke, igazolják a felszabadulást követő politikai harcok. Erősen koncentrált volt ez az ipar, magasan kvalifikált szakemberekkel, korszerű gépekkel dolgozott, így a háborús pusztítás — ép üzem nem maradt, a gépek nagy többsége megsemmisült — nemcsak a fővárost, az egész országot sújtotta. A fordulat éve után a hároméves terv sikeres befejezése lehetőséget nyújtott a budapesti ipar gyors ütemű, extenzív fejlesztésére. Az ötvenes évek első felében az összes beruházások egynegyede, az ipari beruházások egyötöde Budapest fejlesztését szolgálta. Különösen a nehéz- és a gépipar, ezen belül az erősáramú villamosipar, a híradás- és vákuumtechnika, illetve a műszergyártás fejlesztése került előtérbe. Az ipari fejlesztés túlságosan gyors üteme azonban különböző feszültségek forrása lett, ezért a hatvanas évektől kezdve, különösen pedig a Központi Bizottság 1977-i határozata nyomán a szelektív és intenzív jellegű fejlesztés kapott hangsúlyt. Nem elhanyagolható tény, hogy környezetvédelmi és egyéb okból 1968 és 1981 között mintegy két és fél száz telephelyet szüntettek meg, illetve telepítettek ki a fővárosból. Összefoglalva leszögezhetjük: a fővárosi ipar óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt negyven évben. Technikai felszereltsége, termelékenysége javult. Ha megfelelő ösztönzőkkel sikerül a munka hatékonyságát is növelni, a munkamorált megszilárdítani, akkor Budapest ipara minden bizonnyal megfelel az új, nem könnyű feladatoknak is. A város egységes egész, építése — a városépítés — ennek az egységes egésznek az építését jelenti, a felszín felett és alatt egyaránt. Ebben az egységben az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, az egészségügy, a művelődés, a sport összefonódva, együttesen hat az otthonában lakó, munkahelyén dolgozó városlakóra, befolyásolja közérzetét, kedvét, munkáját. A második világháborúban rengeteg lakóház, középület, üzem és műtárgy pusztult el, vált részben romossá, vagy sérült meg súlyosan. A megmaradtak túlnyomó többsége pedig már a felszabaduláskor is korszerűtlen volt: gondoljunk csak a belső városrészek lakóházainak, lakásainak sokaságára, melyek még ma is őrzik szomorú múltjukat. Ezt örököltük. Az ideiglenes helyreállítások után a valódi építkezés kézi szerszámokkal, régi módszerekkel nehezen indult meg. Az ötvenes évek gazdasági helyzete nem tette lehetővé a nagyobb szabású építkezést. Csak a hatvanas évek elejétől lendült neki a nagy feladatoknak, a város építésének az akkor már jól gépesített, korszerű építőipar. Fejlesztésével, feladataival több párthatározat foglalkozott. Persze, az építők nem kizárólag lakásokat építettek (lakótelepeken, foghíjtelkeken), a legutóbbi két és fél évtizedben megépült számos modern gyár, üzem, középület, egészségügyi létesítmény, iskola, szálloda, alul- és felüljáró, a metró több vonala, és újjáépült a budavári palota, a Vigadó, az Állami Operaház és sok-sok műemlék. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni. Kétségtelen azonban, hogy a főváros lakossága szempontjából a legerőteljesebb kívánalom a lakásépítés iránt nyilvánult meg, s ebben napjainkban sem történt változás, jóllehet nagy lépést tettünk előre. Több százezer új lakást kaptak a fővárosiak, mintegy egymillió fővárosi lakos költözött az elmúlt évtizedekben új, egészséges, modern lakásba. Sokak által vitatott kérdés, hogy az új, nagyrészt lakótelepi lakóházak, lakások mennyire vannak összhangban a városépítés szociálpolitikai, közérzeti, esztétikai szempontjaival. A jogos bírálatból természetesen okulni kell, de jó volna nem megfeledkezni arról sem, hogy a sürgető mennyiségi kívánalom, továbbá a szűkre szabott anyagi lehetőségek sok tehetséges építész képzeletét fogták pórázra. így sincs miért szégyenkeznünk azon, amit felépítettünk, sőt, ha arra gondolunk, milyen körülmények között lakott sok százezer ember azelőtt, és hogyan lakik most, büszkék lehe-Q FOGLALKOZTATOTTAK megoszlása a tó'városban ezer fő TO-ipar = építőipar EvH =mezó'gazdaság =anyagi ágak FZ)

=nem anyagi ágak 5