Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Dr. Trautmann Rezső: Nincs Magyarország Budapest nélkül

A népesség alakulását befolyásolták a lakos­ság élet- és munkakörülményei. A háború, kü­lönösen a rettenetes utolsó szakasz, a bombá­zások, a deportálás, a fasiszta emberirtás, az ostrom következtében több százezer emberrel csökkent Budapest lakossága. 1945 márciusá­ban 1,4 millió lakos élt a mai Budapest terüle­tén, az akkori közigazgatási határok között pe­dig csak mintegy 800 ezer. 1949-ben 1 590 000 lakosa volt Budapestnek. Ettől kezdve éveken át rendkívül gyors ütemben — 1949—1955 kö­zött éves átlagban 40 ezerrel — gyarapodott a főváros lakossága. Ez a város területének a ki­terjesztésével, a dinamikus iparfejlesztéssel, il­letve a szigorú népességpolitikai intézkedések­kel függött össze. 1949 és 1955 között ezer la­kosra számítva 17,5 az élve születések átlagos száma; ezen belül 1953-ban 21,2, 1954-ben 19,8. Később — néhány esztendő kivételével — kedvezőtlenül alakult a fővárosi népességsza­porulat, és ez a helyzet azóta sem változott elő­nyére, inkább romlott. Budapest lakossága a bevándorlások következtében átlépte ugyan a kétmilliós határt, a természetes szaporulat azonban oly csekély, hogy a főváros lakossága fogy, és ez a tartós folyamat egyre több problé­mát vet föl, elsősorban a munkaerő-utánpótlás területén. Hogy Budapest munkaerő-ellátá­sában egyelőre még nincsenek nagyobb zava­rok, az az agglomerációnak, több mint két­százezer ingázónak köszönhető. A felszabadulás után mind országosan, mind fővárosi viszonylatban egyébként is meg­változott a munkaerőhelyzet, a foglalkozta­tottság mértéke. Megszűnt a régi világ fenyege­tő réme, a munkanélküliség. A tervgazdálko­dás, a gyors ütemű iparosodás egyre több munkást igényelt, átalakult a társadalmi-gaz­dasági szerkezet. Az aktív keresők számának megnövekedése, a nők munkába állása kiha­tott a társadalom egészére, a gondolkodásra, a tudatra is. A biztonságérzetnek, az emelkedő jólétnek igen sok pozitívumát tapasztaljuk, ám a családi életben, a gyermeknevelésben, a mun­kahelyi demokráciában, az emberi magatartás­ban, életvitelben még sok a kiegyensúlyozat­lanság. Mindezeken a közösség iránt érzett fe­lelősségtudat fokozásával, a helyes értékrend felismertetésével lehet és kell javítanunk. A lakosság jelentős része az iparban dolgo­zik. A budapesti iparnak, az ipari munkásság­nak mindig is országos súlya, meghatározó szerepe volt. Igazolja ezt a történelem, a ma­gyar munkásmozgalom, az 1919-es Tanácsköz­társaság, a Horthy-korszak progresszív ellen­zéke, igazolják a felszabadulást követő politi­kai harcok. Erősen koncentrált volt ez az ipar, magasan kvalifikált szakemberekkel, korszerű gépekkel dolgozott, így a háborús pusztítás — ép üzem nem maradt, a gépek nagy többsége megsemmisült — nemcsak a fővárost, az egész országot sújtotta. A fordulat éve után a három­éves terv sikeres befejezése lehetőséget nyúj­tott a budapesti ipar gyors ütemű, extenzív fej­lesztésére. Az ötvenes évek első felében az összes beruházások egynegyede, az ipari beru­házások egyötöde Budapest fejlesztését szol­gálta. Különösen a nehéz- és a gépipar, ezen belül az erősáramú villamosipar, a híradás- és vákuumtechnika, illetve a műszergyártás fej­lesztése került előtérbe. Az ipari fejlesztés túlságosan gyors üteme azonban különböző feszültségek forrása lett, ezért a hatvanas évektől kezdve, különösen pe­dig a Központi Bizottság 1977-i határozata nyomán a szelektív és intenzív jellegű fejlesztés kapott hangsúlyt. Nem elhanyagolható tény, hogy környezetvédelmi és egyéb okból 1968 és 1981 között mintegy két és fél száz telephelyet szüntettek meg, illetve telepítettek ki a fővá­rosból. Összefoglalva leszögezhetjük: a fővá­rosi ipar óriási fejlődésen ment keresztül az el­múlt negyven évben. Technikai felszereltsége, termelékenysége javult. Ha megfelelő ösztön­zőkkel sikerül a munka hatékonyságát is nö­velni, a munkamorált megszilárdítani, akkor Budapest ipara minden bizonnyal megfelel az új, nem könnyű feladatoknak is. A város egységes egész, építése — a városé­pítés — ennek az egységes egésznek az építését jelenti, a felszín felett és alatt egyaránt. Ebben az egységben az ipar, a kereskedelem, a közle­kedés, az egészségügy, a művelődés, a sport összefonódva, együttesen hat az otthonában lakó, munkahelyén dolgozó városlakóra, befo­lyásolja közérzetét, kedvét, munkáját. A második világháborúban rengeteg lakó­ház, középület, üzem és műtárgy pusztult el, vált részben romossá, vagy sérült meg súlyo­san. A megmaradtak túlnyomó többsége pedig már a felszabaduláskor is korszerűtlen volt: gondoljunk csak a belső városrészek lakóháza­inak, lakásainak sokaságára, melyek még ma is őrzik szomorú múltjukat. Ezt örököltük. Az ideiglenes helyreállítások után a valódi építkezés kézi szerszámokkal, régi módszerek­kel nehezen indult meg. Az ötvenes évek gaz­dasági helyzete nem tette lehetővé a nagyobb szabású építkezést. Csak a hatvanas évek elejé­től lendült neki a nagy feladatoknak, a város építésének az akkor már jól gépesített, korsze­rű építőipar. Fejlesztésével, feladataival több párthatározat foglalkozott. Persze, az építők nem kizárólag lakásokat építettek (lakótelepeken, foghíjtelkeken), a legutóbbi két és fél évtizedben megépült szá­mos modern gyár, üzem, középület, egészségü­gyi létesítmény, iskola, szálloda, alul- és felül­járó, a metró több vonala, és újjáépült a buda­vári palota, a Vigadó, az Állami Operaház és sok-sok műemlék. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni. Kétségtelen azonban, hogy a főváros lakos­sága szempontjából a legerőteljesebb kívána­lom a lakásépítés iránt nyilvánult meg, s ebben napjainkban sem történt változás, jóllehet nagy lépést tettünk előre. Több százezer új la­kást kaptak a fővárosiak, mintegy egymillió fővárosi lakos költözött az elmúlt évtizedek­ben új, egészséges, modern lakásba. Sokak által vitatott kérdés, hogy az új, nagyrészt lakótelepi lakóházak, lakások mennyire vannak összhangban a városépítés szociálpolitikai, közérzeti, esztétikai szem­pontjaival. A jogos bírálatból természetesen okulni kell, de jó volna nem megfeledkezni ar­ról sem, hogy a sürgető mennyiségi kívánalom, továbbá a szűkre szabott anyagi lehetőségek sok tehetséges építész képzeletét fogták póráz­ra. így sincs miért szégyenkeznünk azon, amit felépítettünk, sőt, ha arra gondolunk, milyen körülmények között lakott sok százezer ember azelőtt, és hogyan lakik most, büszkék lehe-Q FOGLALKOZTATOTTAK megoszlása a tó'városban ezer fő TO-ipar = építőipar EvH =mezó'gazdaság =anyagi ágak FZ) =nem anyagi ágak 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom