Budapest, 1985. (23. évfolyam)

12. szám november - Szalay Péter: Formában leszünk

téka A főváros irodalmából ajánljuk Források Budapest múltjából V/A KÖTET 1950—1954 Budapest Főváros Levéltára 1971-ben indította útjára sorozatát, amelyben az egykori Pest, Buda és Óbuda, majd az egyesített Budapest történetének válogatott dokumentumait tette közzé. Az eddig megjelent négy kötet közel kilencszáz dokumentuma a város 1686-tól 1950-ig terjedő, történelmi fordulatokban gazdag időszakát mutatja be. A Források Budapest múltjából sorozat 1985-ös kötete először tesz kísérletet az 1950-es évek történetének bemutatására egykorú dokumentumok alapján. A kötetben közölt száznyolc dokumentum szinte kivétel nélkül először kerül nyilvánosságra. A kötethez írt előszóban a szerző, egyben a kiadvány főszerkesztője, Ságvári Ágnes a vállalkozás kezdeményező jellegére hívja fel a figyelmet. A forrásoknak az olvasóra gyakorolt sajátos hatásáról szólván megállapítja: az egykorú forrásokban a tárgyalni szándékozott korszak a saját nyelvén szólal meg, saját kifejezési, fogalmi rendszerével adja elő a történéseket." Kiemeli, hogy a szerkesztők — Gáspár Ferenc és Szabó Klára — a közölt dokumentumokat, néhány kivételtől eltekintve, teljes terjedelmükben, szó szerint, csak az értelemzavaró betűhibákat javítva adják közre. A válogatásnál „...majdhogynem pontosan megtartottuk a korszakra jellemző tematikus arányt, a feszítő társadalmi problémák adminisztratív eszközökkel való megoldását sürgető dokumentumok túlsúlyát..." — írja Ságvári Ágnes. Szól a kötet periodizációjáról is, arról, hogy miért választották a szerkesztők kezdőpontul az 1949. évi alkotmánynak megfelelően létrehozott tanácsrendszer fővárosi ideiglenes vezető testületének alakuló ülési időpontját, ami indokolja az V/A kötet záró dokumentumaként az első választott tanácsok mandátumának lejártakor tartott vb-elnöki beszámoló közlését. Elemzi az előszó a tanácsrendszer létrejöttének társadalmi, politikai eredőit, bírálja az MDP akkori vezetésének álláspontját, amely döntésekor ,,... az 1918-19-es hagyományokat ... nem tekintette a nemzeti progresszió szerves elemének", s nem vette figyelembe a felszabadulás után létrejött nemzeti bizottságok működésének tapasztalatait sem. Sokoldalúan feltárja a tanácsrendszer szükségessége mellett annak főbb ellentmondásait, a szigorúan központosított állami irányítás és a kettős alárendeltség hatását, a gazdaságirányítási rendszer által gúzsba kötött tanácsi gazdálkodás nehézségeit stb. Részletesen foglalkozik azzal, hogy mekkora lehetősége és hatásköre volt Budapest Városi Tanácsának jobb életfeltételeket teremteni a városkörnyéki településekkel megnagyobbított város lakói számára, hogyan birkózott a nagyvonalú ígéretek és a valóság szorításával. E vonatkozásban meghatározó jelentősége volt, hogy „a városi tanács és apparátusa ... alá volt rendelve a gazdaság érdekeinek, a gazdaságirányítás egyik szerve lett." Az érvényesülő gazdaságpolitika ugyanis — a szerző szerint — az ország mielőbbi modernizációját, Európához történő felzárkózását valamennyi erőforrás szigorú koncentrálása és túlzott központosítása révén vélte megvalósíthatónak. A kötet — a sorozat előző köteteihez hasonlóan — a várospolitika, a városigazgatás fejlődését, változásait kísérelte meg nyomon követni olyan időszakban, amikor a „vas és acél országának" építése döntően meghatározta a lakosság életszínvonalát, a kommunális szolgáltatások minőségét éppen úgy, mint a városfejlesztési tervek megvalósulását. A várospolitikai jelleg természetszerűen annak vállalását is jelenti, hogy közölt források csupán a városvezetés hatáskörébe tartozó döntéseket dokumentálják a város történetéből. Azonban úgy, hogy e tematikai határon belül minél szélesebb bepillantást nyújtson a város, a város lakóinak mindennapjait meghatározó egyéb eseményekről is. A kiadvány már a huszonkét kerületből álló fővárost mutatja be, látókörébe vonva az 1950-ben Budapesthez csatolt egykori peremkerületeket. A szerkesztők igyekezete arra is irányult, hogy ne csak a városvezetés szemszögéből mutassák be a város megnövekedéséből származó gondokat és az élet más területein felmerülő problémákat, hanem érzékeltessék azt is, hogy valójában hogyan érintette a fővárosiakat egy-egy döntés, intézkedés, milyen visszhangot váltott ki belőlük. Megkísérelték bemutatni azt is, hogyan, milyen körülmények között élt a budapesti lakosság, felidézve a — szerencsére azóta elfelejtett — mindennapos gondokat, az élelmiszerüzletek előtti sorban állástól a békekölcsönjegyzésig. E dokumentumok esetenként túlzó véleményeket is tartalmaznak, úgy véljük azonban, ezek közlése is segíthet még reálisabb történeti kép kialakításában közelmúltunk e sokat vitatott korszakáról. Alapvető forrásnak a szerkesztők a Budapest Főváros Levéltárában őrzött iratanyagot tekintették, ezen belül is legfontosabbként a fővárosi és kerületi vezető testületek — a tanács és a végrehajtó bizottság — üléseinek jegyzőkönyveit használták fel. Részben azért, mert e testületek voltak a helyi várospolitikai döntések fórumai még akkor is, ha nyilvánvalóan a legmagasabb döntési szintet e vonatkozásban is az MDP megfelelő szervei jelentették. Gazdagon meríthettek a testületi ülések jegyzőkönyveiből azért is, mert a Budapesti Városi Tanács és a vb. üléseinek anyaga hiánytalanul rendelkezésükre állt. Miután a vb. az első időszakban hetenként, később kéthetente tartotta üléseit, ezen anyag terjedelme több tízezernyi oldalt tesz ki. Másik jelentős forrásbázisnak egyes vezető tisztségviselők iratait tekintették, amelyek a Fővárosi Levéltárba kerültek. Feldolgozták a főváros központi városigazgatási szerveinek, valamint a kerületeknek egyéb, a BFL-ben őrzött iratait is. Kutattak más levéltárakban is: az MSZMP KB Párttörténeti Intézet Archívumában, az MSZMP Budapesti Bizottsága Archívumában, a SZOT Központi Levéltárában, az Új Magyar Központi Levéltárban stb. Az e forráshelyeken talált és közölt dokumentumok értékes kiegészítői a kiadványnak. A forrásgyűjtemény jobb megértését kívánják segíteni az egyes iratokhoz fűzött kommentárok, jegyzetek. A kötet fényképeinek válogatásakor arra törekedtek, hogy olyan képanyagot állítsanak össze, amelynek többsége 30-35 év után először kerül nyilvánosságra. A területfejlesztési politika Magyarországon A tervgazdálkodás okos előrelátással befolyásolja a termelőerők területi elhelyezését, nemkülönben a települések fejlődését, s ha szükséges, egy-egy vidék gazdasági szerkezetét módosítva a haladás irányát is meghatározza. Ennek szellemében, s természetesen a kedvező társadalmi-gazdasági adottságoknak köszönhetően, az elmúlt évtizedek tevékeny területfejlesztési elgondolásai jórészt módosították hazánk múltból örökölt aránytalanságait. Az egykor elmaradott tájak és régiók fölvirágzása példa reá, hogy milyen társadalmi eredményeket hozhat a megfontolt településpolitika. A Bartke István szerkesztésében megjelent könyv összefoglaló munka. Szerzői arra vállalkoztak, hogy a hatvanas-hetvenes évek térbeli gazdasági növekedésének általános társadalmigazdasági föltételeit fölvázolva elemezzék például a kihasználatlan erőforrások differenciáltságát, a gazdasági növekedés ütemét, és ábrázolják az egyes ágazatok közötti eltéréseket. A nagyobb térségek és településkategóriák szerint készült vázlat bemutatja a kijelölt fejlődési irányokat, részletezi az iparban és az élelmiszer-gazdaságban lezajlott regionális folyamatokat, valamint a magyar településhálózat átalakulását. A kötet ugyanakkor foglalkozik a területfejlesztés társadalmi irányításával, azzal, hogy miként alakítják a területfejlesztési politika eszközeit, s miként illeszkedik egy-egy elgondolás az országos célokhoz. Áttekintve a területfejlesztést meghatározó kutatások fontosabb irányzatait, Bartke István tanulmányából például megismerhetni az elmúlt két évtized bejelentett területfejlesztési céljait s azok sajátos igazgatási és gazdasági szabályozó eszközeit. Nehezebb feladat a jövőt kifürkészni, noha a területfejlesztési politika jövendő irányait szemrevételezve, éppen az elmúlt két évtized tanulságai alapján, erre is lehetőséget keres a kötet. A gazdasági, területi szerkezetére ható általános természeti, fizikai, valamint társadalmi-gazdasági adottságok ismeretében, nemkülönben a nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével a szerzők megkísérlik fölvázolni, várhatóan milyen társadalmi-gazdasági adottságok befolyásolhatják hazánk regionális növekedésének folyamatait. A jövő körvonalait az országos célokhoz igazodó nagyobb önkormányzati lehetőségekben, tehát a demokratizmus szélesebb elterjedésében ismeri föl az előretekintő közvélemény is. (Akadémiai Kiadó) Hazai Tudósítások Kultsár István szerkesztő 1806-ban indította útjára Pest első magyar nyelvű hírlapját, a Hazai Tudósításokat. Nem sok esélye volt a hetente kétszer megjelenő lap fönnmaradásának. A szerkesztő lapengedélye kezdetben csupán belföldi hírek közlésére szólt, csak 1808-ban terjesztették ki jogát a külországi események közzétételére. Ekkortól a lap Hazai és Külföldi Tudósítások címmel jelent meg. A Bécsben kiadott korábbi magyar nyelvű újságkísérletek után valójában a Hazai Tudósítások szerkesztője, Kultsár István teremtette meg a korszak első igazán jelentős hírlapját. (Egyébként nevéhez fűződik Mikes leveleinek korábbi közreadása.) A szerkesztésében megjelenő lap a reformkort megelőző évtizedekben nagy szerephez jutott a társadalmi változásokat áhító mozgalmak kialakításában. A széles látókörű, jól tájékozott és a művelődési viszonyokat is érzékenyen észlelő szerkesztő lapvállalkozása csakhamar föllendült. Kultsár Hatvani (ma Kossuth Lajos), majd Ősz (ma Szentkirályi) utcában bérelt lakásában volt a szerkesztőség, egyben a pesti irodalmi élet központja. Olyan írók szegődtek hozzá munkatársnak, mint Vitkovics Mihály, Kisfaludy Károly, Virág Benedek, Baróti Szabó Dávid, de gyakran szerepelt a lapban egyebek között Kazinczy, Berzsenyi, Kölcsey és Szemere Pál is. Érdemes megemlíteni, hogy Kultsár volt az első magyar lapszerkesztő, aki munkatársainak honoráriumot fizetett. A Magvető kitűnő Magyar Hírmondó sorozata keretében most jó félezer oldalas válogatást adott közre a lap anyagából, hogy a több mint két évtizedet átfogó, kisebb-nagyobb tudósításokból képet alkothassunk a születő magyar hírlapírás első éveiről. Az S. Varga Katalin gondozásában, tömör előszavával és jegyzeteivel megjelent kötet legnagyobb erénye, hogy e válogatás nem akarja meghökkenteni a mai olvasót, ám éppen azzal szerez meglepetést, amit az egyes témakörök-30