Budapest, 1985. (23. évfolyam)

7. szám június - Szalay Péter: Budapest Nagydíj '85

A VÁROS VERSENYE Budapest Nagydíj '85 Tizennégy évvel ezelőtt történt, 1971 júlisában. A Népstadionban megrendezett válogatott atlétikai versenyre 743-an váltottak jegyet, így üresen kongott a 76 ezres aréna, a versenyzők úgy érezték magukat a küzdőtéren — mint a puszta kellős közepén. A kétségbeesett szervezők a viadal második napján ki sem nyitották a pénztárakat. Ezútal 500-an lézengtek a lelátókon. 1973 tavaszán az egyik budapesti nagyvállalat vezetői tárgyalásba kezdtek a Magyar Atlétikai Szövetséggel: elmondták, hogy szívesen vállalkoznának egy rangos hazai atlétikai verseny megrendezésére. Árajánlatot kértek s kaptak: az előkészítés és a lebonyolítás legalább egymillió forintba kerül. Azonnal vissza is léptek, sokallták az összeget, s kevesellték a versenyben rejlő reklámlehetőségeket. Trónfosztás után Úgy tűnt, hogy az atlétika, a „sportok királynője" trónfosztott marad magyar földön, bármennyire szeretnék is a szövetségben, udvartartása nemhogy bővülne, egyre fogyatkozik. Nem volt jövője az egyesületek nemzetközi versenyeinek sem, mert kellő kapcsolatok és anyagi bázis híján a legnagyobb klubok sem vállalkozhattak sztárokat felvonultató mezőny verbuválására, illetve azok érdekeinek érvényesítésére. Merthogy az atlétika csillagai a 70-es évek derekán már a legjobban fizetett sportolók közé tartoztak, akik „bagóért" nem álltak kötélnek. Voltak, akik belenyugodtak az elszomorító helyzetbe s annak áldatlan következményeibe, de akadtak olyanok is, akik megpróbálták a lehetetlent. Ez utóbbiak közé tartozott dr. Békési László, az egykori atléta, aki minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a magyar főváros olyan kiemelkedő atlétikai gála otthona lehessen, mint amilyennel évtizedek óta London, Helsinki, Stockholm, Osló, Róma — s még sorolni lehetne az európai metropolisok nevét — büszkélkedik. — Csapnivalóan rossz, a versenyzők és a nézők szempontjából egyaránt haszontalan, de mégis roppant költséges hazai versenyek után, 1978-ban olyan viadalt hirdettünk meg, amelynek fő célja a bemutatkozástól napjainkig változatlan: az atlétika népszerűsítése, a világ legkiválóbb versenyzőinek budapesti bemutatása, a hazai élgárdának az előrelépést biztosító versenyzési lehetőség megteremtése, közvetve pedig a meglehetősen mélyre csúszott magyar atlétika felemelése — emlékezik dr. Békési László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki ma már azt is elmondhatja, hogy nem volt hiábavaló a sok erőfeszítés, a szervezéssel és a rendezéssel kapcsolatos kiadás, hiszen Budapest világhírűvé vált, nevét hirdető atlétikai viadal házigazdája lett. A premiert jelentő 1978. június 12-i, első Budapest Nagydíj előtt sokan kérdezték tőlem és lelkes munkatársaimtól: vajon mi szükség van egy olyan, általunk különlegesnek minősített sporteseményre, amely rendkívüli erőfeszítéseket igényel, jelentős anyagi eszközöket köt le, előkészítése csaknem egy évig tart, s ráadásul számos buktatót rejteget. Hiszen — ez közismert — a mezőny összetétele szinte a rajt előtti órákig talány, s ha az elkötelezettek tartják is a szavukat, és időben, jó formában jönnek el 19