Budapest, 1984. (22. évfolyam)

11. szám november - Szakolczay Lajos: Nagyanyám órája

'X-r-v bármi, fölforgathattuk a konyhát tetőtől talpig, de az órához sosem volt szabad hozzányúlnunk. Egyetlen egyszer tört meg a törvény. Szép, napsütéses idő volt, s mivel konyhánk ablakai délre néztek, csak úgy ragyogott a sok tárgy. Kivétel talán csak az óra volt. Ekkor sem kapta vissza hangját, fényét. Nagyanyánk váratlanul megszólalt. Mintha kútmélyből jött volna a hangja: „Valamelyitek adja ide az órát!" Öcsém fölállt a hokedlira, levette, s a kezébe adta. Ilyen erélyesnek még sosem láttam nagyanyámat. Mindanynyiunkat kiparancsolt a konyhából. Estig elő sem merészkedtünk, vacsora után meg szótlanul bújtunk ágyba. Apánk későn jött haza, fáradtan, és nem nézett be a mamához. Lakásunk alig tíz méterre volt az övétől, de reggel a rövid utat majd félóra alatt tettük meg. Talán megéreztünk valamit, máig sem tudom. Félve nyomtuk le a kilincset. Az ajtó kulcsra volt zárva. Anyám előhozta a mi kulcsunkat, öreganyánk megbízott benne, ő bármikor bemehetett a mamához. Ahogy benyitottunk, láttuk, hogy történt valami. A fotel földöntve. Berohantunk a szobába. A vetett ágy nem volt megbontva. Az oldalról hozzátámasztott mankók még jobban kiemelték árvaságát. Nagyanyánk a padlón feküdt, s hasa alatt az összetört óra. Arcán valami túlvilági boldogság. Magával vitte az időt. SZAKOLCZAY LAJOS Az itt látható órák az Országos Műszaki Múzeum ,,Az időmérés története" című kiállításának anyagából valók. Német elefántos óra 1910, előtérben digitális karórák, 1925—30 Asztronómiai óra 1577 Lábas óra, 1770—1800 17