Budapest, 1984. (22. évfolyam)

11. szám november - Győrffy Sándor: „Felség, ma nagy tettek várnak Önre”

Kollégiumi gyűlés 1945-ben — Háromig számolunk és ki­biztosítunk! — mondtam Já­nosnak. Már nyúltunk mind­ketten az aktatáskánhoz, ami­kor a székház melletti ház ka­puján kilépett egy öreg anyóka, és elindult a Calvin tér felé. Sőt, megállt, matatni kezdett a táskájában. — Várjunk! — mondtuk szinte egyszerre. Vállaltuk az idegtépő kockázatot, hogy újra kezdjük a gyanússá is válható fel s alá sétálást, egy újabb ked­vező időpont kivárását. Mert újra jött egy tank, aztán egy te­herautó, egy oldalkocsis német motorbicikli, egy magyar rend­őr kerékpáron, majd három zord KISKA-harcos karszalag­gal. Aztán újra — sehol senki. Most! Egy-kettő-három! — Bumm! Bumm! Bumm! Bumm! — hatalmas detonáció, robbanások hangja az Üllői út túlsó oldala felől. Szaladni kezdtünk az átjáró­ház felé. Hirtelen a Calvin tér felől egy autó jött, nagy sebes­séggel. Elbújtunk egy hirdető­oszlop mögé. — Ne szaladjunk — mond­tam. — Csak pár lépés. De az átjáróház kapuja zár­va volt. A fal mellé húzódva, gyors léptekkel értük el a Cal­vin teret. Ott egy német szakasz menetelt, de ránk ügyet se ve­tettek. Hát így történt. És most töröm a fejem: mi szükség volt erre az akcióra? Mire volt vagy lesz jó! A szovjet hadsereg számára: minimális segítség. Ha mind a nyolc SS-legény meghalt is, 499922 német katona még mindig marad Magyarország területén. A magyar nép, a nemzeti be­csület, az Ellenállási Mozgalom szempontjából: kétségtelenül valami. Harci tett. Bizonyítéka annak, hogy van, létezik, harcol a földalatti Magyarország. De ki szerez róla tudomást? Né­hány fasiszta ifjúsági vezér, aki az ABIT-székházban dolgozik. Néhány lakó a szomszédos há­zakból. Bár még ők sem tudják biztosan, hogy kisebb méretű repülőbomba vagy kézigránát­akció okozta-e a robbanást. Azért is írom ezt a Naplót, hogy nyoma, tanúságtétele ma­radjon annak, hogy több száz vagy már tán több ezer partizá­nakció között a mi mai tettünk is bizonyíték arra: van nemcsak antibolsevista — van antihitle­rista magyar ifjúsági tábor is. A Nemzeti Ellenállás Diákmoz­galma, a Magyar Ifjúság Sza­badságfrontja nemcsak papí­ron létezik — tevékenységünk nemcsak röplapok „szórása", ha kell, kézigránátok „dobása" is. ,,Felség, ma nagy tettek vár­nak Önre" — mondotta min­den nap reggelén az inasa Saint Simon hercegnek, a nagy utó­pista szocialistának. Valaho­gyan mi is úgy véljük, holnap nagy tettek várnak ránk. Ezért óvjuk rejtőzve egymás életét — A Györffy István Kollégium 1945-ben: Apponyi tér 1. (ma: Felszabadulás tér) FEHÉR ISTVÁN reprodukciói de vállaljuk a tetteket is. Még akkor, is, ha az előrelátható eredmény nincs arányban a vál­lalt kockázattal. De mégis: par­tizánakció volt tettünk, politi­kai jellegű demonstráció, harci feladat. 1944. december 9. Ma kedvemre való „jócsele­kedet" áll mögöttem. Hírét vettük, hogy Veres Péter bá­tyánk a Szövetség utcai kórház­ban fekszik, és fázik, mivel a kórház csak egy vékony kis pokrócot tud adni. Hiába, egy­re több a sebesült, a frontokról is, a bombázások következté­ben is. Nincsenek a kórháznak ablaküvegei, a központi fűtés is megbénult. Egy diakonissza hozta hírét. Rögtön elhatároztam, hogy vi­szek neki a Kollégiumból egy szép nagy, piros csergepokró­cot. Zsindelyné szerzett belőlük száz darabot a Kollégium új épülete számára. Péter bácsinak beszámoltam munkánkról a német megszál­lás óta. Mondta, hogy örült a Gyergyótölgyesről küldött le­veleimnek, meg a többi kollé­gista lapjainak is. A világgal a kapcsolatot ő is Móricz Erzsi és Püski Sándor könyvesboltján keresztül tart­ja. Sikerült találkoznia Darvas Józseffel, Erdei Ferenccel, So­mogyi Imrével, Szabó Pállal, Asztalos Istvánnal. A kollégis­ták közül Kardos Lacival és Si­pos Gyulával. — Jó dolog, hogy szervezked­tek — mondta —, de vigyázza­tok magatokra, egymásra. Most a főfeladat: népünkkel együtt megmaradni, túlélni ezt a háborút is. Megmaradni mindenképpen. Persze nem: minden áron. Ne tévesszétek soha szem elől ezt a magyar né­pi mondást: megdögleni lehet, de rongyemberré válni nem le­het. Lehetőleg úgy harcoljatok, hogy élve maradjatok. Az oro­szok minélkülünk is kiverik a németeket Magyarországból. Mit tudunk mi ebben segíteni? Jóformán semmit. De az új Magyarországot viszont ne­künk kell megcsinálnunk. A holtakat eltemetni, a romokat eltakarítani, az ablakokat beü­vegezni — ez lesz a mi népünk dolga. Sajnos, egy időre abba kell hagynom a naplóírást. Átko­zottul hideg van, meg a bombá­zások is szaporodnak, egyre ve­szélyesebb itt a padláson. Isten veled, kedves negyedik Naplófüzetem! Remélem, fel­szabadulásunk után találko­zunk! És fellelem az előző kö­teteket is, Kemenesmagasiban is, a Luther Otthonban is! Addig pedig nem „írjuk", hanem „csináljuk" a történel­met. GYÖRFFY SÁNDOR 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom