Budapest, 1984. (22. évfolyam)
10. szám október - Csordás Mihály: Közlekedésfejlesztés Észak-Budapesten
az újpesti Bajcsy-Zsilinszky útig fog közlekedni. A metró elkészültéig a Káposztásmegyeri lakótelep tömegközlekedési eszköze a 12-es villamos lesz, amelynek vonalát ideiglenesen meghosszabbítják. A metróépítés egyben közúti hálózatbővítést is jelent. Lehetőség nyílik a Váci út szélesítésére is, amely 2x3 sávos lesz az Árpád útig, innen a városhatárig — a megszűnő 10-es villamos helyén — 2x2 sáv szélességű. A 2.SZ. főút Váci úti bevezető szakaszának kiépítésével véglegesen megoldódik a Váci út menti üzemek tömegközlekedésének és teherforgalmának gondja. Az Észak-Pest és Észak-Buda közti forgalom, valamint a Duna-kanyar üdülőforgalmának jelentős része az Árpádhídon halad át. A kiszélesítés után az Árpád-híd megfelel ennek a feladatnak, egyúttal az észak-pesti és -budai úthálózat összekötésével fontos szerepet tölt be a város úthálózatában. A Flórián tér rendezésével és a Vörösvári út kiépítésével befejeződik a budai oldalon évekkel ezelőtt megkezdett úthálózat-fejlesztés, amelynek része volt a Szentendrei út, Bécsi út, Lajos utca stb. korszerűsítése. A Flórián téri forgalmi csomópontban a gyalogos-aluljáróval szoros egységet alkotó római katonai fürdőmúzeum egyedülálló Közép-Európában; a modern közlekedésépítés és az antik építészet együttélésének szép példája. A Váci út és az M3-as autópálya bevezető szakasza, valamint az Árpád-híd és a budai ... és az új aluljáró úthálózat a Hungária körúton át kapcsolódik egymáshoz. A Hungária körút forgalomgyűjtő és -elosztó szerepe további szakaszok megépítésével válik majd teljessé. A VII. ötéves tervben, 1988-ig megépül a Lehel út és a Kerepesi út közti szakasz, de 1986-ban már átadják egy részét az M3-as autópálya csomópontjánál. A lágymányosi hídhoz kapcsolódva a körút déli szakasza készül el. A tömegközlekedési szempontból rendkívül jelentős Hungária körúti l-es villamos 1984 őszétől a Bécsi út és a Lehel út között közlekedik majd. Amikor a vonal teljesen elkészül, a Hungária körúton át egészen a lágymányosi híd pesti hídfőjéig lehet vele utazni. Az l-es villamos legfontosabb feladata a sugárirányú tömegközlekedési vonalak összekötése. A Bécsi űt és a Lehel út közti szakasz a szentendrei HÉV és az óbudai felszíni tömegközlekedési vonalak kapcsolatát biztosítja az észak-déli metróval az Árpád-hídon keresztül. Ezzel várhatóan tehermentesül a túlzsúfolt Batthyány téri csomópont, mert az utasok egy része már az Árpád-hídnál átszállhat az észak-déli metróra. A bemutatott legjelentősebb közlekedési létesítmények mellett az életkörülmények javítását szolgálja például az új, budai Duna-parti út és az északbudapesti terület közműveinek teljes rekonstrukciója. A kor igényeinek megfelelően nemcsak arra törekedtünk, hogy határidőre átadjuk a közlekedési létesítményeket, hanem arra is, hogy egyidejűleg rendezzük környezetüket. Ennek megfelelően október végére, a tervezett teljes üzembe helyezésre elkészül a befejező munkák jelentős része. A budai oldalon felszámolják a felvonulási területeket, és befejeződnek a kertészeti munkálatok — egy kivétellel. A pesti oldalon a metróval együtt rendezik a Váci utat, ahol szintén megindulhat a forgalom. A beruházások mentén tatarozzák, felújítják az épületeket, 1985-re csak kisebb — a város életét már nem zavaró — befejező munkák húzódnak át, és határidő előtt mintegy fél évvel, jövő év közepére az építést befejezik. Mindezekből látható, hogy az észak-budapesti építkezések nemcsak a főváros közlekedési hálózatát javítják, jótékony hatásuk van a városfejlesztésre és az életkörülmények alakulására is. Ugyanakkor a kivitelezés módjával, az itt szerzett szervezeti és szervezési tapasztalatokkal megteremtődtek a további fejlesztés alapjai. Ezeknek a tapasztalatoknak a felhasználásával Dél-Budapesten szeretnénk folytatni a munkát, hogy a megfelelő közlekedési hálózat kialakításával segítsük a városfejlesztési törekvéseket és a lakosság életkörülményeinek javítását. CSORDÁS MIHÁLY 3 Az Árpád-híd budai hídfője A kiszélesített Árpád-híd