Budapest, 1984. (22. évfolyam)

5. szám május - Frank János: A kinetikus szobrász

A kinetikus szobrász HARASZTY ISTVÁN — Megmondtam, ugye, nem kell félni a repülőtől. — Dehogynem féltem, hiszen ez volt az első légi utam. De azóta is félek. — Pedig a komfortosztályon ingyen adják a pálinkát. — Húszéves koromban ittam egy deci fügebort, azóta egy korty szeszes italt $em. Most kezdjem el? — Miért utaztál Párizsba? — Az Electra kiállításra. A Musée d' Art Moderne Vi lie de Paris nemzetközi kiállítást rendezett az elektromos művészetből. Én a Perspektíva című elektromos mobilomat kísértem: kiküldetést kaptam a megnyitóra, meg hogy bekössem, beállítsam a gépem. — Kikkel szerepeltél együtt? — Világnagyságokkal. Kiállított természetesen Schöffer is, aztán Vostet, Tinguely, Oldenburg, Rauschenberg, Warhol. Együtt dolgoztunk a megnyitó előtt; ők persze nagy stábbal érkeztek, nekem nem volt szükségem segítségre. — Azelőtt még azt is meggondoltad, bejöjj-e Kispestről a Belvárosba. — Áprilisban megint repülök. Londonban, az előkelő Goldsmith Hallban, a Modern magyar érmek kiállításán hét darabbal veszek részt. A nyáron pedig Nyugat-Berlinbe megyek. Egyéves ösztöndíjat kaptam, a meghívólevelemet Günther Grass írta alá. Haraszty István — mint ő nevezi magát — kinetikus szobrász, gyökeresen különbözik e különös műnem, többi — már Magyarországon sem ritkaságszámba menő — képviselőjétől. Ő tudniillik nem festményt vagy plasztikát akart létrehozni a technika eszközeivel, nem esztétikai mondanivalójának keresett gépi formanyelvet, hanem autochton módon, műszaki oldalról indult el. ,.Sokkal hamarább kezdtem mozgó szerkezeteket konstruálni — emlékezik —, mint ahogy a művészet szót megismertem." Vele született technikai készsége olyannyira fejlett, hogy elgondolásait, kívánságait, sőt, a vágyait ösztönösen improvizálva is — persze hatalmas szaktudásával, tapasztalatával és számításaival párosítva — könnyedén meg tudja valósítani. Szemben más kinetikus művésszel, ő mindent egymaga készít, üzem vagy iparos segítsége nélkül. Olyan ez, mint a kőszobrászatban a direkt faragás. Haraszty azt vallja, hogy a működés és a forma elválaszthatatlan, s például nem azért festi be a mobiljait, hogy szépek legyenek, színharmóniát adjanak, hanem, hogy ,,meg ne egye a rozsda." Reprodukcióink pusztán a gép esztétikai szépségével csak jelzést adhatnak az eredeti mobilokról, hiszen csupán egyetlen mozzanatot merevítettek ki. A Műcsarnokban kiállított Ingát az egyik kritikus — szokatlan volta miatt — alaposan levágta. Nem késett azonban a folytatás sem. Megjelent Kaján karikatúrája. A mobil bosszúja, melyben viszont a mobil rúg bele alaposan vaslábával a kritikusba. Ennél a rajznál nagyobb kitüntetést művész nem kaphat, azt hiszem. Jutott azért neki egyéb kitüntetés is, 1975-ben a párizsi Kassák-díjat kapta, úgy tudom, Nicolas Schöffer javaslatára. A papírforma szerint Haraszty a magyar származású Schöffer iskolájának volna követője. Nem ,,Már a harmadik kiállításon szerepeltem — mesélte Haraszty —, de még csak nem is tudtam Schöfferről. Marhára szégyelltem magam. Aztán 1974-ben Sík Csaba elhozta a mestert a műhelyembe." A vonzalom láthatóan azóta is kölcsönös. A szóbeszéd szerint a művész bókjára azt válaszolta Schöffer, hogy a mobil legnagyobb mestere nem ő, hanem Haraszty. Azt is mondhatnám a Haraszty mobilokra, hogy műszaki gegek, de máris többek a gegnél, hiszen a gépi megoldás már maga is áttétel. Nevezhetném a szobrász műfaját mechanikai karikatúrának is, bár szelíd iróniája sohasem gépellenes. Kezdetben ember mozgatja a Haraszty-mobilt, aztán belép a villanymotor, elektromosság, elektronika; a gépek — viszonylagos — passzivitása fölenged, lokomobilokká válnak. Amint egyre belterjesebb a gépmozgás, a puszta játéktól egyre inkább a gondolati költészet felé halad a gépépítés folyamata, egyre súlyosabb mondanivalót közvetít, bár az iróniaönirónia, vagy akár a humor sem maradt el. Figyeljük a szobrász címadásait: egyenrangú vektor ez a megoldással is. Nyílt, harsány, érdes tréfák ezek, de ha az oeuvre-katalógust olvassuk, tömegében, sorozatában egyre kevésbé találjuk őket viccesnek. A Hathúszas gyors kurbliját még magunknak kellett forgatnunk; az Energia átalakító egység (1972) csillogó rézből épített pszeudo-gőzgépet a kiállítás-látogatónak kellene lábával gumilabdán felpumpálni, ám a gép manométerének mutatója mégsem mozdul, tudniillik a művész gondosan rögzítette. Az Eredmény kijelző automata (1974) közönséges régi típusú villamos irodai összeadógép, az írógépkarok egymilliárd nagyságrendű helyi értékeket képesek ütni. Ömlik belőle a slejfni, rajta az eredmény: mindig, minden tételnél, minden sorban kilenc nulla. A Méréstechnika (1976) precíziós mérlegének egyik serpenyőjében egy 20 dekás súly, a másikban egy kilós. A mérleg azonban mitsem mozdul, egyensúlyi helyzetben marad: a művész a mérlegkarokat csavarokkal rögzítette mozdíthatatlanná. Szabályos nagyméretű tengeri hajó kompasz az Eltájoló manipulátor (1976), értékes, valódi műszer. Csakhogy Haraszty olyan forgatható gombbal szerelte föl, hogy az ember abba az irányba állíthassa az északot jelző mutatót, ahová éppen a kedve tartja. (A gyengébbek kedvéért: akár délre, keletre vagy nyugatra is.) Az Iparművészeti Múzeum-bli gyűjteményes kiállításán egy gyári blokkolóóra búcsúztatta a vendéget. A kikészített kartonokból bárki bedughatott egyet, s az óra bélyegzett: ,,Ön még nem késett el" (1977). A Perspektívát (1975) nem láttam, Párizsban volt az ősbemutatója, legalább a képe legyen itt. Patkányfogó, 1979. Bronz, pneumatika, 16.6. cm. A Budapesti Történeti Múzeum tulajdona BAKOS ÁGNES felvételei 16