Budapest, 1984. (22. évfolyam)

4. szám április - Deák András: „Haza a lakótelepre...”

— Ön mint tanácselnök abban a szerencsés helyzetben van, hogy közvetlenül is naponta érzékelheti a régi, hagyományos beépítésű városrész és az új lakótelep közötti különbségeket, hiszen a kerület lakosságának körülbelül a fele az egyikhez, fele pedig a másikhoz tartozik. Érdekelne, hogy mennyire eltérő jellegű gondokkal, panaszokkal keresik meg a tanácsot a két városrészből az emberek? — Örülök, hogy megkérdezte ezt, mert a panaszokból is kitűnik, hogy mennyivel igényesebbek lehetnek objektív helyzetüknél fogva azok, akik lakótelepen élnek. Vegyünk egy példát: az újpalotaiak gyakran kifogásolják a tanácsnál, ha csak egy fél órára is akadozik a melegvíz-ellátás, egy picit gyengébb a távfűtés. A régi városrész lakóit ugyanakkor még a csatornázás meg a gáz esetleges bevezetése foglalkoztatja. A lakótelepiek — egyébként teljes joggal — telefonért, parkolóhelyért, színházért, moziért, s uram bocsá', nyilvános vécéért perlekednek, miközben a régi házak lakói egyenletesebb áramellátást és sárdagasztás helyett rendezett járdát, szilárd burkolatú utat szeretnének. Mindkét területen gond a közlekedés és a kereskedelmi ellátás, de ez sem egyformán. Míg a lakótelepről az árukínálat, a választék további bővítését szorgalmazzák, a családi házas területeken a kis, egyszemélyes boltok működése körüli zavarok miatt a leggyakoribb a panasz. Ezek után persze felmerül a kérdés: ha egyesek azt állítják, hogy a lakótelepeken nem lehet élni, akkor vajon hogy lehet régi városrészben, ahol egyelőre — talán sikerült ezt érzékeltetnem — minőségileg más jellegű gondok foglalkoztatják az embereket. Márpedig ott is élnek, s személyes tapasztalataim alapján mondhatom: a közérzetükre nem lehet különösebb panasz. Persze ehhez az is kell, hogy a tanács minden erejével, lehetőségével segítse megoldani jogos igényeiket. — Ha már a közérzetnél tartunk, térjünk vissza ismét az újpalotaiakhoz. Elég széles körben elterjedt, hogy az emberek jelentős része elvágyódik a lakótelepekről, ha teheti, elköltözik a betonházakból. Alátámasztják-e ezt a lakáscsere kérelmek adatai? — Természetesen az új lakótelepen élők közül is sokan felkeresik a tanács lakásügyi osztályát azzal, hogy cserélni szeretnének. Ez már csak abból is logikusan következik, hogy több mint tíz évvel ezelőtt főleg többgyermekes családok kaptak ide kiutalást. A gyerekek azóta felnőttek, a családoknak nagyobb alapterületű otthonra lenne szükségük. Mások a munkahelyükhöz szeretnének közelebb költözni, vagy egyéb családi okból változtatnának lakóhelyet. Az indokok tehát — az élet természetes rendje szerint — rendkívül sokrétűek. Meg kell mondanom azonban, hogy olyan ügyféllel még nem találkoztam, aki kifejezetten azért szeretett volna elköltözni innen, mert nem bírja a lakótelepi életet. Ellentétes példát viszont többet is tudnék mondani. Olyan eseteket, amikor így hangzott a cserekérés: nem kaphatna-e itt, Újpalotán nagyobb lakást, mert már megszokta, megszerette ezt a környéket, az itteni életet. — Ezek szerint vannak már újpalotai lokálpatrióták? — Feltétlenül, hiszen ennek nap mint nap számtalan jelével találkozunk. Az emberek nemcsak elfogadják, alakítani is próbálják környezetüket, kertészkednek, hosszabb távra rendezkednek be. S ehhez a törzslakossághoz egyre többen csatlakoznak. — Úgy gondolja tehát, hogy megszűnőben van az a befelé fordulás, idegenkedés, gyökértelenség, amit a szociológusok a lakótelepi közérzet legfőbb megrontójaként tartanak számon? — Ez a kérdés elég provokatívnak hangzik ahhoz, hogy válaszomban egy kicsit messzebbről induljak el. A lakáskérdés az emberek egyik legalapvetőbb szociális problémája. Ennek megoldása elképzelhető úgy is, hogy lassan, fokozatosan elégítjük ki az igényeket. A másik lehetőség, amit az elmúlt évtizedben mi választottunk, a tömeges lakásépítés. Annak érdekében, hogy minél hamarabb minél több ember kerüljön minél jobb körülmények közé. Nyilvánvaló, hogy ez a mesterségesen felgyorsított fejlődés egy sor gonddal, ellentmondással jár, de a döntésnél ennek tudatában voltunk, ezt vállalnunk kellett. Gondoljon csak bele: egy akkora település, mint Újpalota, a dolgok természetes rendje szerint hosszú évszázadok alatt alakul ki. Nálunk ez az idő hat-nyolc évre rövidült le. A város legkülönbözőbb részeiről, a legkülönbözőbb körülmények közül kerültek ide az emberek. Legszebb álmuk valósult meg azzal, hogy megkapták a lakáskiutalást: új, kényelmes, összkomfortos otthonba költözhettek. Az a tapasztalatunk, hogy ilyenkor a családok eleinte szinte törvényszerűen befelé fordulnak, a magukénak örülnek, a saját fészekrakásukkal vannak elfoglalva. Ez a folyamat néhány hónapig, fél évig is eltarthat. Amikor aztán már berendezkedtek, kezdik felfedezni a környezetüket: hova is kerültek, kik a szomszédaik. Tulajdonképpen a közös gondok hozzák össze először az