Budapest, 1984. (22. évfolyam)

3. szám március - Lukácsy Sándor: Jósika Miklósa forradalmi Pestről

Jósika Miklós a forradalmi Pestről A történelemből leginkább a nagyjelenetek tűnnek föl előttünk. A látványos belépők és csoportképek, az operai finálék. Hannibál az elefántokkal, Napóleon a piramisok tövében. Petőfi a Múzeum-lépcsőn (noha nem is szavalt ott), Kossuth, amint leborul a nemzet nagysága előtt. De milyen kalapokat viseltek 1848-ban Pesten, és lehetett-e narancsot venni s mennyiért? Szerencsére akkor már volt zsurnalisztika, fiatal, életerős, bár a mesterségben még csak kezdő, s az újságok nemcsak a politika nótáját fújták — megőriztek egy-egy friss képet a hétköznapokról is. Az egyik legszínesebbet Jósika Miklós tollának köszönhetjük. A regényíró fölcsapott újságírónak. „Jósika Miklóst, az ismeretes kedvességű írót s jelenleg Erdélynek egyik képviselőjét — jelentette büszkén a Pesti Hírlap 1848. június 7-én — szerencsénk van munkatársaink közé számítani." Az Abafi szerzője előbb Kolozsvárról küldte politikai leveleit, majd, amikor július 4-én megnyílt az új országgyűlés, mint a főrendi ház tagja Pestre költözött, s itt folytatta vezércikkírói tevékenységét. „A nép egy, mint az isten, egy, mint a szent igazság, egy, mint az örök erény. A nép nem a volt úrbéres, a proletárius, nem a henye lézengő; a nép nem ismer osztályzatokat; a nép mi vagyunk, összesen és mindnyájan." így írt akkor egy báró, egy arisztokrata (persze nem mindegyik). Jósikát megragadta a forradalom fővárosának — az akkori Európa egyik leggyorsabban fejlődő városának — színes és mozgalmas élete. Megszakítva politikai fejtegetéseinek sorozatát, a Pesti Hírlap július 29-i számában körképet festett róla. Kedvtelve írhatta ezt a cikket, hiszen ahova csak nézett, pezsgő elevenséget, délies színeket látott. A város és írója tele volt életkedvvel, optimizmussal. Oly szép volt Budapest a júliusi verőfényben! A sötét felhők, melyek nemsokára elhomályosították egét, még csak távol gyülekeztek. Jósika cikkeit nem gyűjtötték még össze kötetbe. Legalább ezt az egyet — a forradalmi város családi képét — hívjuk új életre a hírlapi temetőből! L. S. A Pesti Hírlap olvasói előtt talán nem érdektelen, ha olykor a politikai forrongások s fejlődések közepette Budapestnek egyéni életéből — s ha szabad így kifejezni magunkat — családi köréből szakasztunk ki egy-egy körképet. Budapest alig volt valaha élénkebb, mint jelenben, s ki Olaszhon népesebb városait ismeri, nem csekély hasonlatosságot fog találni az utcai élet élénksége s a pesti közt. Egyáltalában, azon délies, meleg színöntet, mely — főleg az utóbbi évek óta — feltűnő. elevenen juttatja eszünkbe Európa déli városait. Majd minden utcában kávéházak előtt virágcsoportozatokat látunk; a zenének hona Budapest, s szép magyar dallamaink közt gyakran visszhangzanak Olaszhon édes melódiái. — Fagyiaidák, kioszkok, mulató gyűlhelyek s a kies, ifjú kertek száma naponként növekedik, s mind e helyek többnyire népesek, s annyi változatossággal bírnak, mikép alkalmasint minden ízlés s minden hajlam feltalálja Eldorádóját. A budapesti tereken és utcákon a déli tartományok ízes gyümölcsei, füge, gesztenye, narancs — annak idejében — csakúgy áruitatnak, mint Olaszhonban; s az árak különbsége aránylag nem oly igen nagy. Az utcabohócok, az olasz policinello, még csak távolabb mulatóhelyekben láthatók, de már itt-ott egészen olasz és spanyol modorban; a belváros kioszkjait, sőt utcáit is igénybe veszik. A piacon Boltörök a régi pesti városháza előtt