Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Vargha Mihály: A nemzet színházának viszontagságai

VARGHA MIHÁLY A nemzet színházának viszontagságai A múlt század eleje óta újra és újra napirendre kerül a kérdés: hol és miképpen, milyen tervek alapján és mennyiért épüljön föl a Nemzeti Színház Budapesten? Akár csak fölsorolni is nehéz lenne a kérdés megoldására tett eddigi ötleteket, vázlatokat, terveket, bizonytalan állásfoglalásokat és határozott kinyilatkoztatásokat. Tovább nehezíti az áttekintést sok „kulisszatitok", a ma már nehezen reprodukálható személyes indíték, sérelem vagy érdekellentét, ami közvetlenül nem olvasható ki a publikációkból. Szép csokrot lehetne gyűjteni az érdemi kydést nem érintő kritikai megjegyzésekből is, bemutatva, hogy ez a „nemzeti" ügy mindig mindenkit érdekelt. Olyan fontos azonban a színház kérdése már soha nem lesz, mint a XIX. század elején volt, amikor kibontakozott a magyar színjátszás. Megalakultak az első magyar nyelvű társulatok, amelyeknek fennmaradásához szükség lett volna állandó színházépületekre szerte az országban, főképp pedig Pesten, ahoh ráadásul meg kellett küzdeni a már virágzó német színjátszás konkurenciájával. Az új német színház felépítése (1812-ben nyüt meg a mai Vörösmarty téren, Johann Aman tervezte) csillantotta meg az első reálisabb reményt, hogy a régi német színház helyén építhessék föl a magyar színjátszás otthonát. De ez is csak elképzelés maradt, illetve annyiban valósult meg, hogy a régi épületben, az úgynevezett Rondellában 1814-ig, a ház lebontásáig a magyarok játszhattak. Ekkor a társulat vezetője, Kultsár István vásárolt egy telket a Hatvani utcában (ma Kossuth Lajos utca), és közzétette elképzeléseit az építési költségek összegyűjtésére (Hazafiúi javallás Magyar Nemzeti Theatrum építéséről Pesten). Némileg sikerült is megnyerni a vármegyéket, és 1816-ban Kultsár István kiadhatta a tervezési megbízást. Az első, egy-Elhelyezési pályázat a Grassalkovichtelekre, 1911. Lajta Béla I. díjas vázlata szerű favázas épületet (tervezője Kasselik Fidél) nem fogadták el megépítésre, ezért Éberl Károly építőmester készített új, díszesebb tervet. Mindkettőnek a párizsi Odeon az előképe. Éberl tervének homlokzati rajzát szétküldték a vármegyéknek, és kérték az ügy további anyagi támogatását. Az építésre nem gyűlt össze elegendő pénz, és Kultsár halála után nem akadt, aki folytatta volna a szervező munkát, így 1828-ban az üres telek eladására kényszerültek. A mélypont után, 1831-ben ismét munkához látott a színházi bizottság. Meghívást kapott Széchenyi István is, aki egy évvel később kiadta a ,y

Magyar Játékszerül" című röpiratát. Ebben a három legfontosabb kérdésre próbált választ adni: az anyagi alap megteremtésére , az építendő színház formájára és az építési helyszínre. Ez utóbbira konkrét javaslatot is tett, és döntését így indokolta: „Középületek felállítása... nemcsak azon közvetlen hasznot szüli, mely létökhez van kötve, mint teszem egy könyvtárnak könyvek tartása, egy színháznak színdarabok adása, stb.; hanem efelett Amon József elhelyezési ötlete 1901-ből: a Károlyi-kert 12