Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Vargha Mihály: A nemzet színházának viszontagságai

Visszatér a Károlyi-kerti elhelyezés ötlete. Padányi Gulyás Jenő, 1928. Rakovszky Iván és Kaffka Péter terve 1928-ból: diadalkapu a Rákóczi út elején; a jobb oldalon Töry Emil és Pogány Móric épületterve, amire az 1912-es pályázat második fordulója után kaptak megbízást közvetve azon következtetést is határozza el, mely általában köz és nevezetesebb épületekhez van csatolva. Ha ezek kedvetlen helyre rakatnak, vagy hiányos ízléssel építtetnek, századokra lökhetik vissza vagy örökre is megsemmisíthetik egy fejledező város kellemeit és szépségét.'" ,,. . . több hasznot hajtana... az egész Pesti városnak mind kellemire mind szépségére nézve, ha a lehető legtöbb tehetség mindenekelőtt egy tisztasági középpont alkotására fordíttatnék, mely tisztasági varázsa csudaképp a város minden részeibe volna eloszlani kénytelen, ha t.i. előbb egy rész rendeztetnék el némi tökéllyel, s aztán egy másik. . . mint teszem a József piaca (ma Engels tér?), melynek két oldala tökéletesen rendben van, hátra maradt egyik hosszabb oldalára pedig éppen egy magyar színház, s tán még egy közintézet, ki nem épített rövid oldalára végre egy új városház épülhetne ..." „A hely szinte a város közepén van, száraz, vízárnak nincs kitéve, körül... téglaház, cserépfedél, könnyű hozzá férhetés, stb." Széchenyi ekkor még nem túl díszes, az elindulásra éppen alkalmas színház felépítését javasolta, formáját tekintve párizsi példák alapján. Üjabb elméleti munkák születtek a Magyar Tudós Társasáp 1830-as pályázatára (Miképp lehetne a magyar játékszint Budapesten állandóan megalapítani?), majd lassan megtörténtek a kezdő lépések az építés ügyében is. Pest vármegye feliratban kért telket Pest városától, amire azzal kapott elutasító választ, hogy a város maga kíván színházat építeni. A fordulat 1834. június 11-én következett: bejelentették, hogy Földváry Gábor alispán közbenjárására Grassalkovich Antal herceg Pest vármegyének adományozott egy telket, azzal a kikötéssel, hogy az kizárólag magyar színház építésére használható. Bár a Kerepesi úti telek (a mai Rákóczi út elején) kívül esett az akkori Belvároson, „fejletlen, poros, sáros" terület, ahova eljutni „kirándulást" jelentett, Földváry szerint mégis alkalmas volt arra, hogy itt végre otthonra leljenek a magyar színjátszók. Elképzelése szerint ez lehetett volna később a színiiskola, ha az ideiglenes színház után fölépül majd az igazi. Széchenyi főleg a telek miatt támadta a tervet. A röpiratában vázolt egyszerű épület helyett ő akkor már a Duna-partra, a tervezett Lánchíd pesti hídfőjéhez képzelte a színművészet palotáját, és személyesen próbált híveket szerezni a telek megszerzéséhez, a költségek megszavazásához. Alig egy hónapja kezdődött meg az építkezés a Kerepesi úton, amikor 1835 októberében Pest városa kijelölte színház építésérc a Duna-parti telket. Az országgyűlés azonban nem szavazta meg Széchenyi indítványát a 400 ezer forintos építési alapra, így Széchenyi és Földváry párharcából a pesti színház ügyében Földváry került ki győztesen. 1837. augusztus 22-én nyitották meg a Pesti Magyar Színházat, amelyet 1840-től neveztek Nemzeti Színháznak. Zitterbarth Mátyás tervének is az Odeon volt az építészeti előképe. Azon az örömteli tényen túl, hogy végre állandó magyar színház volt Pesten, és nemsokára már három tagozat — dráma, opera és balett — működött, a ház sok gondot is okozott a szűkösségével, főleg a kiszolgáló terek — öltözők, műhelyek, raktárak — elégtelenségével. Sok pénz ment el toldozásra-foldozásra, 13 Póka-Pivny Béla terve: két színházépület a Rákóczi út elején, 1928.