Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Wehner Tibor: Új szobraink

WEHNER TIBOR ÚJ SZOBRAINK Ez év júliusában olvashattuk napilapjainkban a Magyar Távirati Iroda jelentését: újabb szobrok kerülnek Budapest útjaira, tereire. A tervek szerint az 1983-as esztendő második felében hat új köztéri alkotással gazdagodik fővárosunk. Készülő, felállításra váró müvek bemutatására — a véglegesnek szánt környezetbe illesztés előtt — természetesen nem vállalkozhatunk, de módunk van ismertetésre, elemzésre. Az elmúlt hónapokban ugyanis kilenc monumentális alkotással gyarapodott Budapest. Jobbára olyan szobrokkal, amelyek szinte észrevétlenül kerültek mindennapjaink életteterébe, s elhelyezésüket nem kísérte olyan országos visszhang, széles körű publicitás, mint például Varga Imre budai Kodály Zoltán portréemlékművét vagy Pierre Székely Nagyvárad téri Békeszimbólumát. A köztérre került kilenc mű akár egy periódus művészeti törekvéseinek vizsgálódási terepe is lehetne. Messzemenő, általános érvényű következtetések levonása nem hozhatna valós eredményt, de néhány tanulságot megfogalmazhatunk. Az alkotások elhelyezését tekintve a kilenc mű közül három a Belvárosban, kettő a centrumot közvetlenül övező területen, négy pedig a külső városrészekben kapott helyet. A pontosabb topográfiaiai behatárolás során az is feltárul, hogy két jelentős terünk, a Kálvin és a Dimitrov tér gazgodott szoborral (illetve a Dimitrov téren egy régebbi alkotást egy újabb váltotta fel), hogy művészeti produktummal gyarapodott az egyik nagy forgalmú gyalogos aluljárónk — a Kálvin téri —, hogy új kompozíciók színesítik az egyik Duna-parti irodaépületünk — a KISZ KB székháza — előtti teret, valamintaNépstadionésaBudapest Sportcsarnok közötti térséget, és plasztikákkal kísérlik feloldani lakótelepeink — az újpesti, az óbudai és a budafoki — monotóniáját. Vagyis: demokratikus szemléletű szoborelhelyezési gyakorlatot reprezentál a helyszínek változatossága. Mozgalmasságot jelez a kilenc mű tematikai megoszlása is: portréemlékmű, a város történetének korábbi szakaszára emlékeztető, történeti rétegeket is felidéző dombormű, krómacél és kerámia kútszobor, jelképes mondandót hordozó alkotás és csupán dekorativitást hangsúlyozó díszítő szobor egyaránt szerepel a kollekcióban. Hagyományos, figuratív alakítású művek ugyanúgy fellelhetők az anyagban, mint modern szemléletű, nonfiguratív fogalmazásúak, és olyanok is, amelyeket — pontosabb terminológia hiányában — átmenetinek minősíthetünk; ahol a valóságelemet tartalmazó kiindulóponttól az absztrakció irányába lépett, távolodott el az alkotó. Köztéri szobrászatunk merev sémáinak, sablonjainak lassú oldódását tanúsítja ez a véletlenszerűen — a város határai és a felállítás ideje által lazán behatárolt — összekapcsolódó alkotássor, s így egyben változatosabb, sokszínűbb városkép, városképi részletek kialakulását, formálódását is illusztrálja, garantálja. A műveket közvetlen környezetükkel szoros egységben szemlélve eredményeket, vívmányokat, de félmegoldásokat és kudarcokat is konstatálhatunk. Kezdjük sétánkat a Kálvin téren. A főváros e gócpontja korábbanévtizedekig, 1883 és 1945 között Ybl Miklós Danubius-kút]ának adott otthont, majd ennek kiszorulása után •— a közelmúltban — Csikszentmihályi Róbert: Zene. Kálvin tér 30