Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buzo Péter: Hamis szó — hamis pénz

DR. BUZA PÉTEft Hamis sió, hamis pénz A névtelen poéta dalát városszerte teli torokból zengték a tüntetők: Abcúg Tisza! Abcúg Csáky! Abcúg báró Fejérváry! Abcúg Török főkapitány! Éljen doktor Takáts Zoltán! A nótához némi magyarázat kívánkozik: Tisza Kálmán miniszterelnököt, Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minisztert, Fejérváry Géza honvédelmi minisztert és Török Jánost, a székesfőváros rendőrkapitányát abcúgolták az utcai tüntetések résztvevői, miközben a közéletben addig ismeretlen ügyvédbojtárt éltették, megelőlegezve a doktori címet. Véderővita 1889 januárjában országra szóló politikai botrány korbácsolta föl az indulatokat. Tisza Kálmán, a nagy tekintélyű kormányfő az országgyűlés elé terjesztette a véderőtörvény új változatát, és noha pártkörökben váltig hangoztatta, hogy simán megy majd a jóváhagyás, óriási ellenállásba ütközött. Két sérelmes újítást tartalmazott ez a javaslat a korábbi — 1867-es — törvényhez képest. Az egyik szerint a parlament mondjon le arról a jogáról, hogy maga határozhassa meg a közös hadseregbe besorozható újoncok számát. Az ország alkotmányos jogainak ez a tervezett megcsonkítása sokakat felháborított. De még többen fölzúdultak — főleg a közvetlenül érintettek —, amikor a 25. paragrafus szövegét megismerték. Az egyetemet végzettek, az úgynevezett „egyéves önkéntesek" bőrére ment a vásár, akiknek szolgálati idejét két évre növelték volna minden olyan esetben, ha nem sikerül letenniük a tiszti vizsgát — német nyelven! A törvényjavaslat heves felháborodást váltott ki. A megyék és a városok kérvényekkel ostromolták a képviselőházat, egymást érték a népgyűlések, küldöttségek követelték a kormánytól, hogy vonja vissza javaslatát. A parlamenti vita 1889. január 8-án kezdődött, és óriási izgalmak között folyt egészen a hónap végéig. Az utolsó előtti napon Tisza detektíveket parancsolt az ülésterembe, ám inkognitójuk lelepleződött. Botrányos jelenétek előzték meg a szavazást, de izzott a levegő a Sándor utcai ülésterem környékén is, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze. A hangulat akkor vált odakint igazán forradalmivá, amikor kiderült, hogy a képviselők többsége a javaslat megtárgyalása mellett voksolt. A fiatalság — a közvetlenül érintettek — először az egyetemen, majd a városligeti nagyvendéglőben gyűlt össze, január 27-én pedig a Vigadóban tartott tiltakozó ülést. A vezérszónokok közt már az első napokban feltűnt egy magyaros ruhát viselő, csengő hangú, nyurga jogász: Takáts Zoltán. Nevét tanulótársai már jól ismerték. Egy nagy példányszámban litografált egyetemi jegyzeten olvashatták először, 1887-ben. Akkor és azután két tanárának, Lechner Ágostnak és a későbbi ismert államférfinak, Szilágyi Dezsőnek előadásait adta ki a leleményes fiatalember összesen öt kötetben, busás haszonnal. Ez ugyan jóval később derült ki, és akkor is csak azért, mert olyan helyen kérdeztek rá, ahol nem ilük eltagadni a tényeket. De most még 1889-et írunk, nagyszabású és olykor már véres tüntetések zajlanak a fővárosban, a kiegyezés műve kockán forog, és egyre többen tanulják meg egy 25 éves fiatalembernek nótába foglalt nevét. A rebellió mégsem tör ki. A szavazás másnapján ugyanis befut Pestre a mayerlingi tragédia híre; Rudolf, a trónörökös és Vetsera Mária haláláról beszél immár mindenki. A temetés után, február közepén folytatódik csak a véderőtörvény tárgyalása, az ellenzék teljes győzelmével. Mert amire még nem volt példa vaskezű országlásának éveiben: a miniszterelnök végül is visszavonja a sérelmezett javaslatokat. Nem könnyen persze. Újra kezdődik a vita, és forrong az utca népe. Bent az ülésteremben pedig röpködnek a gyalázkodó megjegyzések. Szemébe mondják Tiszának, hogy hazaáruló, és egyre többen követelik: mondjon le. Ami végül be is következik, igaz, csak egy évvel később, de nem kis részben a véderőbotrány hatására. Takáts Zoltánt pedig már csak az „ifjúság vezéreként" emlegetik. Roppant népszerű ember, akivel képviselők, újságírók, befolyásos nagyurak paroláznak, és akinek szemmel láthatóan jól esik — talán túlságosan is jól — a kitüntető megbecsülés. A hozomány elfogyott A sikeres ifjú 1864-ben született Kaposvárott. Apja, Takáts Károly vasúti mérnök Somogy fővárosából költözött családjával Pécsre, ahol 1870-ban házat vettek. Ez is, mint ahogy a későbbi ingatlanok, Sarlós Emília nevén szerepelt a telekkönyvben. Az egyetlen gyerek, a mama kedvence, csenevész, gyengécske fiú volt. Talán habitusa sugallta a szülőknek, hogy papnak neveljék. Zoltán azonban rendkívüli érdeklődést árult el a jogászpálya iránt, és amikor már módja volt, hogy beleszóljon élete alakításába, szívósan harcolt választott hivatásáért. Teljes sikerrel. Takátsék a továbbtanulni készülő fiú kedvéért Budapestre költöztek. 1878-ban jöttek a fővárosba, Zoltán tizennégy éves volt, a négy felső gimnáziumot már itt végezte el. Az Ápolda (ma Fiáth János) utca 11. szám alatt laktak, a Várhegy oldalában, a Széna tértől néhány lépésnyire. Bérlőként bizonyos Kaboséknál, akiknek fiát Takáts Zoltán később franciára tanította — lakbér fejében. Ám tizenöt évvel később megvették az épületet. — Örököltünk — válaszolták a csodálkozó szomszédoknak, akik addig csak a fiatalurat látták kocsin, elegánsan, és talán sajnálkozva emlegették elszegényedő szüleinek áldozatkészségét. Igen, tagadhatatlan: a fiatalúr úgy élt, ahogy az sikeres emberhez illik. És miután jegyzetkiadási vállalkozása megteremtette ennek anyagi alapját, nagy utazásokat tett, ellátogatott Afrikába, Franciaországba, Svájcba. Hosszú estéket töltött el Monte-Carlóban, a rulett lebilincselő izgalmait kóstolgatva. Amikor 1889-ban sikerült népszerűségét is megalapoznia, okkal érezhette úgy: ő az élet császára, s hitte, hogy neki immár minden sikerül. Ám keserűen csalatkoznia kellett. Friss diplomával a zsebében az ismert pesti ügyvéd, Füzesséry Géza irodájában kezdett dolgozni. De nem sok időt töltött a Nagymező utcában. Kiderült ugyanis, hogy a rábízott pénzekkel nem mindig tud elszámolni, s hogy különböző okmányokra — némi juttatásért — aláírásokat hamisít. Kiállította többek között szállásadójuk fiának, Kabos Dezsőnek bizonyítványát. Az ügyvéd nem tett feljelentést, de vüágosan tudtára adta az „ifjúság vezérének", hogy nem kíván vele együtt dolgozni. így hát Takáts a Fővárosi Törvényszéknél helyezkedett el joggyakornokként, ahonnan aztán Lippára pályázott. Itt aljegyzősködött, bár nem sokáig. Nem nagyon szeretett dolgozni — mondták később róla volt elöljárói —, ezzel szemben botrányosan viselkedett. Fegyvert fogott egy kollégájára, rá is lőtt, szerencsére a golyó célt tévesztett. Amikor később arra kényszerítették, hogy felidézze ezeket a hónapokat, mesélni kezdett X. Mariska kisasszonyról, a vidéki színjátszás jeles primadonnájáról, aki az 34