Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Ivánfyné Balogh Sára: Ő tervezte a mexikói nemzeti színház épületdíszeit

jába) osztották be mint hadifes­tőt. Jó barátjával, Mednyánszky Lászlóval járt az orosz, olasz, majd az ázsiai török fronton. A közel-keleti fronton szer­zett benyomásai, valamint be­ható régészeti és vallástörténeti tanulmányok alapján jött létre nagyszabású rekonstrukciós ter­ve Salamon király jeruzsálemi templomához és annak legen­dás hírű aranyedényeihez. A há­tiorú alatt és a keleti útján ké­szült rajzokból, valamint a Sa­lamon-templom terveiből Lon­donban is rendezett kiállítást. A British Museum is vásárolt eb­ből az anyagból grafikai gyűjte­ménye számára. Egy egyiptomi­görögországi tanulmányútja al­kalmával színes krétarajzsoroza­tot készített, amelyet később Amerikában, műteremkiállítá­sok keretében is bemutatott. E tájkép jellegű színes krétaraj­zokból szép kollekció jutott a budapesti Iparművészeti Múze­umnak. Az első világháború után fel­adta dekoráció-műtermét, mely­nek munkásait és a bevonultak hozzátartozóit vagyonából fizet­te a háború alatt. Ez felemész­tette minden pénzét. Kénytelen volt szép, műkincsekkel teli la­kását is feladni, és kétszobás la­kásban meghúzódni családjával. 1918-ban megbízást kapott a csepeli Munkáskaszinó részére két nagyméretű falfestmény el­készítésére. A Csepeli Művelő­dési Otthon hatalmas termét ez a két kompozíció díszíti. A Tanácsköztársaság idején felejthetetlenné akarták tenni 1919. május 1. megünneplését, és több művészt mozgósítottak, hogy műveikkel emeljék a buda­pesti ünnepség fényét. Maróti a Városliget díszítését tervezte és irányította. A Városligeti-tó se­kély vizét lecsapoltatta, hogy művészi és festői szigetcsoportot építsen a vízzel újra feltöltött tó közepére. * Egész életre való barátság fűz­te a világhírű finn építészhez, Eliel Saarinenhez, akinek finn­országi házában már a háború előtt is sokat időzött abban a ba­ráti körben, amely tagjai közé számította Axeli Gálién Kallelát, a festőt, a zeneszerző Jan Sibe­liust, a svéd festőt és grafikust, Anders Zornt stb. Közülük töb­beket hazánkba vonzott Maróti szeretereméltó egyénisége. Saarinen baráti köréhez tarto­zott Maxim Gorkij is, akit még 1913-ban Saarinenékkel együtt egy olaszországi közös út alkal­mával meglátogattak capri há­zában. Saarinenék többször vol­tak Marótiék zebegényi házának vendégei. A 20-as évek elején erősen foglalkoztatta a Magyar Stadion­város terve, amely a Lágymá­nyos lecsapolt, parlagon heverő nagy területeire készült. Stadion­várost és állandó kiállítási épü­leteket képzelt ide. A kiállítási csarnokok emeleteire diákszál­lókat tervezett, melyekben a diákok ingyen kapnának lakást, a kiállító ipar és kereskedelem segítségével. A nagyszabású építkezések kora hosszú idő­re lezárult, a terv nem való­sult meg. Megemlítjük azonban, hogy napjainkban a Műszaki Egyetem diákszállóinak épületei, valamelyest hasonló koncepció­val, ezen a területen emelked­nek, utólag igazolva Maróti el­gondolását. Mivel a tengerentúli megvaló­sult terveit nem láthatta, elfo­gadott egy kínálkozó meghívást az Egyesült Államokba. Művé­szeti főiskolavárost terveztek Detroitban, a Cranbrook Schoolt a Bloomfield Hillsen. A meghíváshoz Saarinen révén ju­tott, aki az iskolavárost ter­vezte. Marótinak az épületek szobrászati díszítését kellett el­végeznie. Ezzel kezdődött mű­ködésének amerikai korszaka: 1926-ban átköltözött Ameriká­ba, Detroitba, és ott élt 1932-ig. E néhány év alatt jónevű műter­met rendezett be. Hírneve roha­mosan szárnyra kapott, műkö­dését az amerikai sajtó, de a szakirodalom is számon tartotta, s a közönséget pontosan tájékoz­tatta utazásairól, elkészült mun­káiról. Amerikai fogalmaknak megfelelő gyorsasággal készült el alkotásainak egész sora. Tőle származnak a detroiti Fisher Building árkáddíszei, a mennye­zetdíszek és a bejárati bronz szo­bordíszek, gránit faragványok. Maróti készítette az Albert Kahn-féle építkezések díszítő­terveit, a detroiti Hudson Mo­tor Co, a Detroit Times Buil­ding és a chicagói Foreman Bank Building mennyezetképeit is. 1932-ben készült a chicagói Radio City mozaikpályázatra a budapesti Iparművészeti Múze­umban őrzött 314x59 centimé­teres tervrajz, amely művelő­déstörténeti ritkaság, ugyanis — tudomásunk szerint — mű­vészi alkotáson először itt szerepel a „television" kifeje­zés, a telekommunikációnak a sajtóval, rádióval egyenértékű fogalma, a léghajózás, a repülés, a vasút és az autó társaságában. A. Kahnnal együttműködve jött létre a Detroit melletti Belle Islen álló Livingstone Memorial. A világítótorony oszlopának márvány és bronz szobrászi munkái Marótitól valók, mint ahogy Livingstone domborművű portréja is a torony egyik olda­lán. Kahn ritka képességű, sok­oldalú és kulturált művésznek tartotta őt. Marótit a Michigan Society of Architectes is tiszte­letbeli tagjává választotta. Elismerték, ünnepelték, mun­kájáért nagy összegeket kapott, mégis ismét hazajött, noha ek­kor már sok mellőzést, igazság­talanságot kellett elszenvednie saját hazájában. A mellőzés ke^ serűségében csak szeretett ze­begényi házában dolgozgatott még sokat kedvenc témáin. (Egy vaskos kéziratköteg maradt fenn ebből az időből.) 1940 novemberében megbete­gedett és hosszú szenvedés után 1941. május 6-án meghalt. Buda­pesti síremlékéül egyik régi al­kotása, a monzai kiállításon 1923-ban Harmónia név alatt bemuta­tott — más néven: A szférák zenéje — carrarai márványból faragott relief szolgál. Hatalmas szárnyakon emelkedni látszó nő­alak tekint le parányi ember­csoportokra, szárnyalásával mintegy föléjük emelkedve. Az emlékművön ezt olvashatjuk: „Szerette a szépet — kereste a jót, sokat küzdött — sokat dol­gozott, nagy sikerek, nagy csa­lódások után — csendesen meg­pihent." Maróti Géza egyik akvarellje. 1930 Salamon király jeruzsálemi templomának rekonstrukciós terve 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom