Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Dr. Mészáros Imre: Búcsú a budai zöldterületektől

FORUM kiadásakor sincs módjuk részlete­sebb vizsgálódásra. Ezeken a területeken a magán­erős építkezés a jellemző. Mire a társasház és benne a meglehető­sen szűkre sikerült öröklakás el­készül, az építtetők többsége már össze is veszett, a befejezés utáni elszámolások jelentős hányada a bíróságon készül el. Az építkezés alatt a legtöbb építtető minél olcsóbb építkezés­re, takarékos megoldásokra törek­szik. Amikor beköltözik, az el­mondottak szerint immár koránt­sem kedvére való és zöldövezeti­nek aligha mondható lakásba, máris azon töri a fejét, hogy újon­nan felépült lakását hogyan cse­rélhetné el egy családi házra. Itt kell megemlékezni arról, az utóbbi időben elterjedt divatos szemléletről, amely szerint a zöld­felület beépítetlen tartalékterü­letnek tekintendő. Ez a szemlélet szintén elősegíti a lakásépítés sűrítését. Az építési hatóságok nem szá­mítják közművesítési követel­ménynek a szilárd burkolatú utat. Az anyagot földutakon szállít­ják. A szállítóeszközök a már la­kott területek szilárd burkolatú útjait beszennyezve, sőt, a tönkre­menetelig megrongálva használ­ják. Ezekhez a nem túlságosan nagy teherbírású utakhoz nincs tisztítási kapacitása a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnak. Ha az elmondottakat szóvá te­szem illetékes szakembereknek, arcuk elsápad, körültekintenek, hallotta-e valaki ezeket az eretnek kijelentéseket, majd megnyugod­va a négyszemköztiségtől suttogva közlik: „Tudod, hogy a kormány­ban milyen dühösek, ha valaki ilyen érvekkel meg akarja torpe­dózni a magánosok nem kis erő­feszítést igénylő lakásépítését?!" Sajnos, nem tudom, miután a kormány egyetlen tagját sem is­merem, s nyilatkozatukat e kér­désben még nem olvastam. így azután a tömeges lakásépítés ne­vében minden marad a régiben, csak a zöldterület fogy rohamo­san. A laza beépítéshez, miután az többségében hegyvidéken folyik, hozzátartozott eddig a kilátás is. A budai vidéken, de más hasonló jellegű területen is elemi érdeke az építtetőknek, hogy a kényelmet­lenséget, zsúfoltságot elkerülve le­vegős térben érezzék magukat. Ehelyett a ma épülő házak abla­kain éppúgy bekukucskálhatnak a szomszédok, mint a bérházakban lakók. E házak tulajdonosai aligha kerülnek kényelmesebb, jobb la­kásminőséget adó környezeti kö­rülmények közé. A bírói gyakor­lat mindeddig gátat vetett az ész­szerűtlen zsúfoltságnak, s a ki­látást elvonó építtetőket kötelez­te a szomszédos ingatlan értéké­nek csökkenésében jelentkező kár megtérítésére. Az újabb bírósági gyakorlat 180 fokos fordulattal a termőföldek védelmét tűzte ki jelszavául, s ma már a kilátás vé­delmét luxusjellegűnek tekinti. A legújabb ítéletek e címen már nem állapítanak meg kártérítést. A Bírósági Határozatokban ilyen új határozat még nem jelent meg, így a károsultak a korábban köz­zétett és ismert bírósági gyakorlat alapján indítják és vesztik el perei­ket. Itt jegyzem még meg, hogy ez a nem messzetekintő rendelkezés már csak azért sem szolgálhatja a földvédelmet, mert — mint arra már az előzőkben rámutattam — e lakások tulajdonosai vidéken egyéni üdülőtelek megszerzésével szintén földterületet vonnak el a műveléstől. Az eddig elmondottak azt iga­zolják, hogy ez a hatósági, biró­sági álláspont csak rövid távon ér­vényesülhet és fogadható el. Már­pedig ezek a lakóházak nem né­hány évre, hanem hosszú évtize­dekre épülnek, elsődleges ren­deltetésük a megfelelő lakás biz­tosítása lakóik részére. Nem va­gyunk olyan gazdagok, s főleg nincs annyi beépíthető telek, hogy a ma még buzgón és hely­takarékosan építkezőnek, aki hol­nap rádöbben más elképzelései­re, máris új építkezéshez terüle­tet, építőanyagot, hosszú lejáratú kölcsönt biztosítsunk. A ma épít­kezők többségének megvan a szükséges anyagi ereje, de lakás­kultúrája még fejletlen. Ezért len­ne szükség közvetett szabályozók­ra az építési előírásokban és hosz­szú távra kialakított elvekre a hatósági munkában. Azokban a városokban, ahol messze tekintve látszólag bő­kezűen bánnak az infrastruktu­rális beruházásokkal, lehetővé válik egy- és kétszintes családi há­zak építése a viszonylag nagyobb alapterületű, 800—1000 négyzet­méteres telkeken. Az itt lakó csa­ládok munkaidőn kívüli kikap­csolódására is teret ad az ilyen építkezési mód. Nálunk a termő­föld védelmének tetszetős jelsza­vára hivatkozva meglehetősen ala­csony szinten állapítják meg a be­építhető telekméreteket. Nem gondolnak arra, hogy a 300—600 négyzetméteres telekre bezsúfolt 3—4 lakásos társasházak tulaj­donosai családonként ugyanekko­ra területet vonnak el üdülés cél­jára, csak éppen 100—200 kilo­méterrel távolabb. Talán még nem késő átgondol­ni ezeknek az értékes területek­nek jövő sorsát. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom