Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: Üdülőszoba távolodó madárfüttyel

Maradt minden a régiben, „a vállalat a felszámolás küszöbén állt, egyik napról a másikra élt, reális tervei nem voltak." Mígnem a Pénzügyminisztérium 1980-tól évi kilencmillió forint termelői árkiegészítést nem adott, amiből hozzá lehetett látni a már-már nullára írt épületek rekonstrukciójához. Ily módon a Rómain, ahol a csónakházak 70 százaléka van, az elmúlt időszakban 31,5 millió forintot fordítottak állóeszköz-fenntartásra. Többet, mint a megelőző tíz évben. Szépséghibája azonban a holtpontról való elmozdulásnak, hogy a PM megkívánja az árbevétel növelését, hogy a támogatást mielőbb csökkenteni lehessen. Vagyis csak úgy lehet nyereségesen gazdálkodni, ha ugyanannyiért többet vesznek be. Itt mondandó el, hogy az OTSH-hoz tartozó valamennyi többi vállalat — a Sportpropaganda Vállalat a másik kivétel — költségvetési szerv, vagyis eltartják, és nem kell adóznia. A Sportlétesítmények Vállalatról azonban nyilván úgy vélik felettesei, hogy nem sok köze van a sporthoz, boldoguljon hát, ahogy tud. Ami viszont csak úgy képzelhető el, ha mindinkább veszít a népszerűségéből, s mindinkább elhajlik attól az alapvető föladatától, hogy csónakházaiban kispénzű budapestiek üdvözüljenek. Vagyis a szociális szférából az ügy szép lassan átcsúszott a gazdasági szférába, ahol mindenné! fontosabbak a számok. Lássunk hát belőlük néhányat. A vállalat árbevételi terve az idei évre 23,9 millió forint. Az üdülőszobák bérleti díja (1982-ben emelték utoljára, 30 százalékkal) 1200 és 11 000 forint között változik. Ez idő szerint 2230 üdülőszobát tartanak nyilván a Római-parton. Ehhez jön 5017 csónakállás, ami szintén hoz a konyhára. A motorcsónakok, kétpárevezősök, kajakok 75 százaléka magántulajdon. Energiára 1982-ben 2,4 millió forintot költöttek s idén 2,5 milliót terveztek. Ám az első hat hónapban már 2,3 millióra rúgott a villanyszámla, így nem csoda, hogy a garázsmester, gondnok s maga az igazgató is rossz néven veszi, ha egy-egy hét végén a legjobb esetben kétszemélyes kabinokban tízen tartózkodnak, s természetesen minden szolgáltatást igénybe vesznek. Fejlesztésre nemigen futja a vállalat pénztárcájából, bár ebbéli tevékenységében nem korlátoznák. Ha például lebontatna száz teljesen elavult kabint, s helyükre ugyanannyi korszerűt építtetne, annak nem volna semmi akadálya. így épült a két szálloda, a Lidó I és a Lidó II, valamint a szomszédságukban lévő félszáz úgynevezett konténer kabin is, amelyeket éppen most szeretnének „szállodásítani". Egyszerűen azért, mert így több a haszon. Az 50 konténer a jelenlegi bérleti formában 650 ezer forint bevételt hoz, ha viszont szállodai szobaként értékesíthetnék, két és fél milliót produkálna. Csakhogy a szállodát 95 százalékban külföldiek veszik igénybe, miután nekik egy kétágyas szobáért nem sok a 292 forint fizetnivaló. Egy kabinjától megfosztott nyugdíjas házaspár számlája (öthónapos kinttartózkodást számolva) kb. 44 ezer forintot tenne így ki, holott az e4digi legdrágább bérleti díj (a konténerszobáké) mindössze 11 ezer forint. A vállalat érdeke (létérdeke!) tehát nyilvánvalóan más, mint a bérlőké. Attól tartok mégis, hogy („a jelenlegi gazdasági helyzetben") a szállodásítási törekvéséhez sokkal inkább talál tőkeerős partnert, mint olyan mecénást, aki a Római-part eredeti rendeltetéséinek -helyreállításán fáradozna. Mindez azonban nem több feltételezésnél. Sportnyelven szólva: esélylatolgatás. A helyzet valójában sokkalta vigasztalanabb. Épül ugyanis az árvízvédelmi gát, amely ez idő szerint Pünkösdfürdőnél tart, s előbb vagy utóbb minden bizonnyal eléri a vasúti hidat. Persze nem azért, hogy a törékeny kis kabinokat védje meg a pusztító víztől, amely már hét méteres szintnél mindent ellep, hanem hogy a mögöttük létesült s létesülő hatalmas lakótelepeket óvja: Békásmegyert s a Nánási útit. A gáttal együtt minden bizonnyal a partot is rendezik. Ebben pedig, akárhogy csinálják is, nem lesz köszönet, mert hiszen az ily módon két tűz közé szoruló, ha lehet, még bizonytalanabb jövő elé néző Római-parton nem marad egyetlen olyan üdülő, amelynek ablakából a Dunát látni lehetne. 7