Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Megyesi Gusztáv: Betlihez sok, durchmarshoz kevés

MEGYESI GUSZTÁV Betlihez sok, durchmarshoz kevés Az egykori Piatnik-üzem ma a jó csengésű Offset és Játékkártya Nyomda C telep nevet viseli. Ez a telep a hazai kártyagyártás fellegvára. Igaz, ezzel nem mondtunk semmit, hiszen a kártyagyártás állami monopólium, akárcsak a szeszfőzés vagy a bankóprés; ha valakit rajtakapnak kártyakészítésen és -terjesztésen, előbb-utóbb mepK'rtctik. Ilyen azonban aligha fordul elő. S nemcsak azért, mert a kártyagyártás ma már bonyolult és rendkívül költséges műveletek sorából áll, hiszen különleges minőségű diósgyőri papír, milliós értékű fénymásoló berendezések, ofszet nyomdagépek kellenek a termeléshez, de legfőképp azért, mert a kártyagyártásnak ma már r játékos szórakoztatáson kívül magasabb rendű funkciókat is be kell töltenie: i. igazodva a kártyakülpiac szüntelen rezdüléseihez, növelnie kell az ország devizabevételét, miközben 2. jottányit sem engedhet a belföldi igények kielégítéséből, valamint 3. a megszüntetve megőrizni elv alapján ápolnia kell kártyahagyományainkat, lemetszvén közben a káros hajtásokat. Nem nehéz belátni, hogy e követelményeknek csak jól és magas fokon szervezett gépezet képes eleget tenni. A kártyagyárat 1948-ban vonták állami ellenőrzés alá. A híres Piatnik Lajos itt maradt Pesten, gondolta, vár egy kicsit, megnézi, mi lesz, de aztán rövid időn belül meggondolta magát, és áttelepült Bécsbe. Sokan ekkor arra számítottak, hogy a kártyagyár összeomlik, és előbb-utóbb becsukhatja kapuit. De ennek épp az ellenkezője történt. Mi több, már az 8 ötvenes évek elején megindult az exportgyártás, mára pedig a kártyagyár világhírnevet vívott ki magának. Elmondható, hogy kártyáinkat ismerik, sőt, elismerik világszerte. Évente ötmillió csomag kártyát exportálunk, ezek java része nem rubelelszámolású römikártya. Elsősorban a közelkeleti országokba szállítunk, de meghódítottuk már az igényes skandináv országokat éppúgy, mint például az ausztrál földrészt. Felvetődik a kérdés: mi a magyar kártya titka? Nos, a magyar gyártmányú kártyák legfőbb titka az ellenálló képesség, a világszerte egyedülálló tartósság. Ha egy magyar gyártmányú kártyát a tenyerünkbe véve meghajlítunk, azonnal tapasztaljuk, hogy visszaugrik, anélkül, hogy változást szenvedne. A tartósságot alátámasztják a laboratóriumi mérések is: egy pakli magyar kártyát kereken két órán át lehet egyfolytában keverni, míg a külföldieket, maximum harminc percig, mert utána repedeznek, töredeznek. Egy magyar kártyás mindig is többet ütött, kevert, osztogatott, mint bármely európai társa, hiszen a magyar kányajátékok legtöbbje három, maximum öt percig tart, míg a kontinensen dívó játékok türelmet s órányi időt igényelnek: egy bridzs vagy egy kanaszta partiban a lapokat sem ütni, sem erőnek erejével magunk elé söpörni nem kell, mint például az ultimójátékban. A magyar kártyaipar sikerét növeli az a tény is, hogy az utóbbi tíz évben szinte minden helyzetben képes igazodni a vevő igényeihez. Ha kell, akkor a törököknek például félholdas emblémával készítjük el a kártyákat, de nem gond az ötágú csillag, sőt, a kereszt motívumát sem a lapok hátoldalára festeni, s a különleges igényeket is minden további nélkül kielégítjük. Az arab népek kereskedői például sarokkerekítés nélkül kérik a lapokat. Pesti kávéházakban is megfigyelhető, hogy az arab népek fiai másképp kártyáznak, mint az európai nemzetek kártyásai. Egy arab, először is, egészen a tenyerébe helyezi a lapokat, egyszerűen azért, hogy a társa bele ne nézhessen. Másodszor pedig egy arab mindig a kártya sarkocskáit figyeli az ellenfél kezében. Ezeknek a sarkocskáknak különös jelentősége van, hiszen e sarkocskákba lehet a küm lönléle megkülönböztető jeleket elhelyezni, ami nélkül nem játék a játék. Ennek okán kérik az arab kereskedők kerekítés nélkül a kártyákat. Legutóbb épp ilyen kerekítetlen sarkú kártyákkal nyertünk versenytárgyalást a belgák ellen egy arab ország piacáért folytatott küzdelemben; a belgák nem értették, miről van szó, miért kell megjelölni (cinkelni) a lapok sarkait. El is vittük előlük az üzletet. Spanyol, olasz megrendelésre viszont úgynevezett jóskártyákat szállítunk. Meg kell mondani, hogy noha nálunk nagyon lényeges a dollárbevétel, sohasem kötünk elvtelen üzletet. Erre épp a jóskártya a legjobb példa. Ezek a jóskártyák különféle vallásos történeteket dolgoznak fel, esetenként az asztrológiát népszerűsítik, tehát tudománytalan kártyák, a dolgozó nép félrevezetését szolgálják. Mi, mielőtt megkötjük a jóskártyaszállításra a szerződést, mindig megmondjuk, hogy nem értünk egyet a jóskártyák terjesztésével, majd kifejtjük nézetünket, s csak ezután látunk hozzá a gyártáshoz. E rugalmasságnak köszönhető, hogy a magyar exportkártya dollárkitermelése és dollárbevétele jó néhány ipari ága-