Budapest, 1983. (21. évfolyam)
10. szám október - A címlapon: Csigó László felvétele
A.VKV A\AV Mindent összevetve, az elmondottakból arra a végső következtetésre jutunk, hogy a demokrácia nem pusztán intézmények kérdése, hanem sokkal inkább egyfajta közszellem, legalábbis a szocialista demokrácia esetében az, pontosabban: annak kellene lennie. Annak, hogy érvényt szerezzünk ama követelménynek, amely minduntalan elhangzik, hogy a szocialista demokráciát ki kell terjeszteni, szélesíteni kell, a reális tartalma csakis abban van, hogy az élet minden területén vagy legalábbis legtöbb területén el kell terjeszteni egyfajta demokratikus közszellemet, amelynek jellemzőnek kell lennie az élet adott szektorára, annak egészére. A szociálist* demokráciának — mint közszellemnek — át kell hatnia a társadalmi élet egészét, az állam életét csakúgy, mint a tömegszervezetekét vagy bármiféle más szervezetét és az egyénekét is. Ebben áll a feladat, amelyen együtt kell munkálkodnia a különböző szerveknek és az embereknek egyedileg. Csak ilyesfajta együttmunkálkodással, együttes törekvéssel és szándékkal valósítható meg a szocialista demokrácia kiszélesítése. Ha tehát a lényegét akarjuk a szocialista demokrácia kérdésének átlátni, akkor azt a tételt, hogy azt fokozatosan szélesítenünk kell, ebben az aspektusban is látnunk kell. Ennek során nem szabad ugyanis feledni, hogy a szocialista demokrácia állandóan növekvő, terjedő, fejlődő, azaz élő valami, amely nem merevedhet meg, amely új és új formákat keres és talál. A szocialista demokráciának ilyen globális szemlélete olyan elem, amelyre talán érdemes külön is felhívni a figyelmet. 3