Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Kertész Péter: Pluszpontok

a mozgásukban gátolt személyek életlehetőségeit biztosítaná) a húszas-harmincas években a Belvárosban épült házak egész sorát alkalmassá tehetnék mozgássérültek számára, minimális ráfordítással. Ami persze elképzelhetetlen, s végső soron nem is lenne célravezető, miután, s erről jó néhány országban meggyőződhettek, az ily módon létrehozott rokkanttelep afféle gettóhoz hasonlítana. Ma már építészek, szociológusok s mindenki számára, aki valamit is konyít a rehabilitációhoz, nyilvánvaló, hogy a társadalomnak ez a hosszú távon nagyon is kifizetődő vállalkozása csak integráltan, tehát a magukat még épnek tudók között gyümölcsöző. Azaz célcsoportos beruházások keretében, ahol minden ház földszintjén vagy — ha az zajos és poros — első emeletén lenne egy-egy, a leendő lakó mozgáskészségének megfelelő lakás, közeli munkahellyel s olyan szolgáltatási rendszerrel, ahol a Patyolat alkalmazottja vagy a művelődési ház könyvtárosa nem rest bizonyos időközönként sorra látogatni a körzetében lakó, egyebekben ugyanolyan bánásmódot igénylő polgártársát, akinek ez természetesen jelentős könnyebbséget jelentene. Dr. Csorba Zoltántó\, a Fővárosi Tanács beruházási főosztályának főmunkatársától tudorn, hogy a társadalom adóssága e téren nek a legutóbbit megelőző megújításánál közel tizenegyezer idesorolható igénylőt tartottak számon. Június végén ez a szám, különböző okokból, jócskán megcsappant. Egy azonban biztos: a rokkantak esetében nem azért, mert időközben „megoldódott a lakásproblémájuk." Éppen ezért a Fővárosi Tanács egyidejűleg több megoldáson fáradozik. Ezek egyike, hogy még tavaly az Egészségügyi Minisztériummal, az Építésügyi Minisztériummal, az Egészségügyi Beruházási Vállalattal és a Szakszervezetek Országos Tanácsával közösen tervpályázatot hirdettek meg kifejezetten mozgássérültek számára létesítendő szociális otthonok s nagyjából a nyugdíjasházakhoz hasonló otthonházak létesítésére. Tizenhárom pályaművet bírált el az a bizottság, amelynek informátorom, dr. Csorba Zoltán is tagja volt, s szinte valamennyi tartalmazott megszívlelendő elemeket. Ennek megfelelően három alternatívát figyelembe vevő tanulmánytervet dolgoztak ki. Magáról az otthonházról annyit, hogy abban 25—30 lakóegység lesz, valamennyi egy szinten, s minden két-három szobához tartozik majd közös vizesblokk, konyha és társalgó. Az első ilyen ház megépítése átcsúszik a következő tervidőszakra, az azonban egyelőre nem hozható nyilvánosságra, hogy helyét hol jelölik ki. A másik vas, amit a főváros ez idő szerint tűzben tart, a már említett pesthidegmeglehetősen tetemes, ám nem hallgatható el az sem, hogy megkezdődött a törlesztés. Az adósság méreteiről előzetesen annyit, hogy a nemzetközi irodalom szerint hozzávetőlegesen tíz százalékra tehető a mozgásukban többé-kevésbé korlátozottak száma. Ennek megfelelően a lakásigénylésekkúti lakásszövetkezet, ahol 40 lakás már elkészült, s további 54-re van „előközművesített" lehetőség. A harmadik pedig a célcsoportos beruházások keretében „izzik". Valójában az utóbbi az igazi frontáttörés. Óvatos előrejelzés szerint ebben az ötéves tervben 30 ilyen lakás készül el valamelyik legújabb lakótelepen: Rákoskeresztúron, Pesterzsébeten vagy Káposztásmegyeren. Terveket a BUVÁTI és a Lakóterv is készített, méghozzá a jelenlegi építési technológiákhoz adaptálhatókat. Az első ilyen épületek alagútzsalusak lesznek, mivel így több a variációs lehetőség. Egyelőre még vita folyik arról, hogy egy térségben hány ilyen lakást hozzanak létre. A nemzetközi tapasztalatok szerint egyrészt nem célszerű bizonyos számnál kevesebbet telepíteni, másrészt a sok is ártalmas. A svédek és az angolok már valósággal rettegnek a túlzott koncentráltságtól, örök rejtély ugyanis, hogy maguk a legilletékesebbek, a mozgásukban korlátozott emberek mennyire akarnak egymás között élni. Az összetartás hitvallása többnyire ott és azért jött létre, ahol az érdekelteket az épek előítélete erre kényszerítette. Ezért Budapesten az az elképzelés tűnik a legéletrevalóbbnak, hogy lakótelepenként maximum 25— 30 „akadálymentes lakás" létesüljön. Ezeket sorra járni sem a védőnőnek, sem az egyéb szolgáltatóknak nem lesz különösebben megerőltető. Az első lépések megtörténtek, de könynyelműség volna most úgy fogalmazni, hogy ezután megy minden, mint a karikacsapás. Dr. Csorba Zoltán elmondta, hogy már a tervezőknek meg kellett fizetni a tanulópénzt, annyira más minőségű lakások kellenek, mint az eddigiek. Az átállás nyilván nem megy könnyen. Ezért egy kicsit mindig alacsonyabbra kerül a mérce, egyszerűen azért, mert „Magyarországon mi még nem tudunk svéd, norvég vagy amerikai környezetben gondolkodni." Példa rá a közönséges lakásépítési szisztéma, amelynek a termelékenysége, azaz a közgazdasági értelmezése sokkal magától értetődőbben fejlődött, mint a legalább annyira nélkülözhetetlen műszaki feltételek, amelyek azt lennének hivatottak biztosítani, hogy a változatlan alapterületen belül felszabadultabban, otthonosabban érezhesse magát a nagykeservesen lakáshoz jutott lakó. Éppen ezért a beruházási főosztály főmunkatársa már akkor is boldog lesz, ha idén az első két, mozgássérülteknek készült lakást átadhatják. Ami persze édeskevés, csepp a tengerben, mert hiszen „ötezer ilyen lakás elosztásával se lenne gond a fővárosban." Különösebben gyorsítani nemigen lehet a tempót, miután a Szabványügyi Hivatal még csak ezután jelenteti meg az idevonatkozó irányelveket. A nemzetközi összehasonlítás miatt nem kell különösebben szégyenkeznünk, ha ez egyáltalán jelent valamit, hiszen jó néhány országhoz képest nem több tíz évnél a lemaradásunk. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy valójában mennyi időt jelent ez a tízszer tizenkét hónap, amit megannyi tényező befolyásol. De hogy mégse maradjon prognózis nélkül ez a kurta áttekintés, ideírom, amit dr. Csorba Zoltán mondott beszélgetésünk végén: „Úgy vélem, az ezredforduló idején lesz általánossá az akadálymentes környezet kialakítása nálunk. De csak akkor, ha most intenzíven nekilátunk." Munkahelyük is helyben, Pesthidegkúton van 11