Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Oszlay István: A budafoki kísérlet

OSZLAY ISTVÁN A budafoki kísérlet Művészetoktatás a XXII. kerületi zeneiskolában Ahogy mondani szokás, jó sajtója volt — van! — a XXII. kerületi Állami Zeneiskolának. Az elmúlt két év során hfrt adott róla a Daily News, a Magyar Nemzet, a Magyar Rádió, az Esti Hírlap, a Film Színház Muzsika. Június közepén a Hét című televízióműsorban szerepeltek. Mindez, persze, a szélesebb körű publicitást jelentette, a „szűkebb" bemutatás-bemutatkozás színhelyei közül elég talán a Néprajzi Múzeumot, a Nemzeti Galériát és a Fővárosi Művelődési Házat említenem. A kérdésre: hogyan került a peremkerületi zeneiskola e reprezentatív helyekre, s ráadásul, mi keresnivalója lehet az iparművészet és a képzőművészet otthonában? — a válasz ezúttal hosszabbnak Ígérkezik. 1981 szeptemberében — az országban elsőként — komplex művészetoktatási kísérlet kezdődött a zeneiskolában. Most, hogy letelt a Művelődési Minisztérium által engedélyezett idő, az iskola vezetősége írásos beszámolót készített kétéves tevékenységéről, dokumentálva a tapasztalatokat és az eredményeket. Ehhez kapcsolódik szervesen mint „tárgyi bizonyíték" a galériabeli kiállítás, ahová a tanulók hozták el munkáikat: rajzokat, festményeket, agyagszobrocskákat, kerámiákat; ésaz FMH-beli „vizsgaelőadás", ahol táncosok, színjátszók, bábosok adtak számot képességeikről. A siker egyértelmű és látványos. Az érdeklődés és az elismerés — érthetően — ezúttal a művészetoktatási kísérlet eredményeinek szólt, de méltán kapott hangsúlyt az a tény is, hogy az iskola — ahol kidolgozták e vállalkozás programját, és a gyakorlatban igazolták életrevalóságát — zeneiskola. Mégpedig kitűnő zeneiskola. Zelinka Tamás, a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályának főelőadója, zeneiskolai referens, nem titkolja, hogy elismeréssel adózik a XXII. kerületi zeneiskola sikereinek. — A budafoki zeneiskolát 1970-ben alapították, ami azt jelzi, hogy minden erőfeszítés ellenére is csak két évvel a Fővárosi Zeneiskolai Szervezet megszüntetése, vagyis a decentralizálás után voltak meg az önálló zeneiskola megteremtésének a feltételei. Hogy azóta mennyit fejlődött az iskola és a zenei élet a kerületben, az ragyogó példa arra, hogy mire képes egy kerület — a tanács, a párt- és a társadalmi szervezetek, a vállalatok, az intézmények és a lakosság —, ha öszszefog a tantestülettel. A fejlődésben nagy szerepe volt annak, hogy Nemes László személyében sikerült olyan vezetőt állítani a zeneiskola élére, aki jó képességű, fiatal pedagógusokból elszánt kollektívát szervezett, s együtt képesek voltak a kezdetben valóban nagy erőfeszítést követelő munkára. — Megalakulásakor a zeneiskola a Budafok téri ének-zene általános iskolában kapott néhány kisebb termet, dm a tanárok jobbára szerte a kerület valamennyi iskolájában tanítottak, sőt, pártkörzetekben és kultúrtermekben is. Sok helyütt meglehetősen mostoha körülmények között. Lényeges változás e tekintetben azóta csak annyi, hogy 1980-ban önálló épületbe — egyemeletes villába — költöztek, de a „kihelyezett oktatás" megmaradt a mai napig. S az új központban sincs megfelelő méretű terem a nagyobb csoportok, zenekarok foglalkozásaihoz. Mégis, ebben a kis épületben rejlő lehetőségek további lendületet adtak az oktatási munkának. A tanároknak és a diákoknak Van hová „hazajönniük", az egyéni képzést felmérő, s annak további ösztönzést adó kisebb kamara- és tanszaki hangversenyeket van hol megtartani. Ezzel együtt, a közel ezer tanulót és a 42 főnyi tanári kart tekintve, ideálisnak aligha nevezhető a jelenlegi állapot. — A fővárosban — ellentétben vidéki városokkal — a zeneiskoláknak csak a fele működik önálló épületben vagy épületrészben, a tanítási helyszíneket illetően legfeljebb nem annyira „szétszórtak", mint a XXII. kerületiek. A zeneiskola működtetése így kétségtelenül nehezebb, az általános iskolákkal való közvetlen kapcsolatban viszont megbecsülhetetlen előny. Persze az együttműködés lehetőségét keresniük kell mind az általános iskolai, mind a zeneiskolai vezetőknek és tanároknak azokban az iskolákban is, ahol nincs jelen —kényszerűségből — a zeneiskola. — Ez igaz. De ha azt mondjuk, hogy igen szép eredményeket értek el a budafokiak, akkor jogos a kérdés: mit produkálhatnának jobb körülmények között? Eddig azt gondoltam, hogy a XXII. kerületi zeneiskola a sanyarú sorsúak közé tartozik, s most kiderült, hogy a körülményei jobbak a fővárosi átlagnál. — így van. És ehhez hozzátartozik, hogy jó a hangszer-ellátottsága. A Fővárosi Tanács a tanítás tárgyi feltételeinek javítására — köztük elsősorban hangszerbeszerzésre — mintegy húszmillió forintot osztott szét a huszonkét zeneiskola között az elmúlt öt évben. S mivel közben a kerületi tanácsok — a zeneiskolák gazdái — is adtak pénzt vásárlásra, több és jobb hangszert használhatnak. A XXII. kerületi zeneiskola nem panaszkodhat, hangszerállománya 2,3 millió forint értékű. A drága hangszerek — különösen a fafúvós és a vonós mesterhangszerek — megvásárlása alapjául szolgált annak, hogy zenekari együttesek szerveződjenek. A budafoki zeneiskolában például hat zenekar működik. Ifjúsági zenekaruk teljesítménye oly kimagasló, hogy az Országos Filharmónia rendszeresen szerepelteti ifjúsági bérletsorozatában. — A másik fontos intézkedés: az elmúlt öt esztendőben a főváros saját erőből 150 zenetanári státust létesített, ami majdnem öt zeneiskola oktatói gárdájával egyenlő. Ez kettős célt szolgált: egyrészt, hogy minél több általános iskolai tanuló részesülhessen zeneoktatásban; másrészt, hogy a nagyobb gyereklétszám ellenére ne csökkenjen a zenét tanuló diákok aránya. A csökkenést sikerült megállítani. Soha nem volt olyan magas a zenét tanulók száma a fővárosban, mint napjainkban: meghaladja a 17 ezret. Számunkra az a fontos, hogy a gyerekek megszeressék a muzsikát, rendszeres hangversenylátogató váljék belőlük, sőt, ha módjuk lesz, zenéljenek akkor is, amikor már nincsenek aktív kapcsolatban a zeneiskolával. Erre csak az a gyerek képes, akit megtanítottak a közös muzsikálás örömére, élményére. A XXII. kerületi zeneiskola élen jár ezen a téren. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy hangsúlyt kapott a zenekari muzsika, hanem abban is, hogy a gyerekeket kiválóan megtanítják a hangszeres játékra, mert enélkül az együttes játéknak kétes a közösségi öröme. Ha a gyerek látja, hogy jó játéka révén bekerülhet zenekarba, nagyon fog igyekezni. A budafoki ifjúsági szimfonikus zenekar nyaranta külföldön vendégszerepel, voltak Csehszlovákiában^ Lengyelországban, Dániában, Svédországban. Az idén Ausztriában koncerteztek. Ennél nagyobb ösztönzést elképzelni sem lehet. — Az az elképzelésünk, hogy a zeneiskolák alkotóműhelyekké váljanak. Legyen egy profiljuk, amiben a legjobbak, ami a nevüket említve, rögtön eszünkbe jut. Ilyen alkotóműhely már például a III. kerületi zeneiskola: kiemelkedő a hegedű tanszakuk, az iskoláskor előtti hangszeroktatásuk, az előképzősökkel való foglalkozásuk. Az országban egyedülálló itt a népi hangszerek tanítása. Bizonyítva, hogy míg a városi gyerek a népdaltól, úgy mondják, idegenkedik, ha ugyanezzel hangszeren — citera, duda, furulya, tekerőlant, doromb stb. — ismerkedik, izgalmassá válik számára. Kitűnő tanszakaival alkotóműhely az ország legnagyobb zeneiskolája, a XI. kerületi. Ide sorolom a XIV. kerületit, ahol a zenekari mozgalomnak van nagy hátországa: az egész iskola az együtt muzsikálás jegyében él és dolgozik, kezdve a tücsök zenekartól a tanári zenekarig. Nem véletlen, hogy itt tudják megtartani legtovább a zeneiskolai tanulókat, mert perspektívája van a zenekarokban való játéknak. Az I. István Gimnáziumban a felvételnél például figyelembe veszik a zenei „előéletet". Szólni kell a XV. kerületi zeneiskoláról is, amely első ízben adott otthont a táncoktatásnak. A XIX. kerületi zeneiskolában a reneszánsz és a barokk zene talált pártfogókra, a régi korok muzsikáját keltik életre igen szép eredménnyel. A XX. kerületi zeneiskola a rézfúvósok bázisa immár, kapcsolódva a soroksári kerületrész nemzetiségi zenéjének hagyományaihoz. — És a XXII. kerületi? — A zeneiskolákat rangsorolni nem lehet, kissé furcsa tehát, amit mondok. Ha a fővárosban vagy az országban valahol zeneiskolai-szakmai értekezleten vagyunk, nemegyszer elhangzik, hogy nincs még egy zeneiskola, amelyik tíz-egynéhány év alatt ilyen hatalmas fejlődést ért el. Szervezeti élete, munkája oly módon korszerű, hogy az állami szervek, amikor 6