Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Császár Nagy László: Malomkövek között

lehetőségekhez mérten — sokszor még azon túlmenően is — jól megfizetni. Ezért a vezetésére bízott iskolában nincs hiány jó pedagógusokban. A szakmai felkészültség mellett fontos kritériuma az alkalmasságnak az is, hogy a diákok szeressék vagy tiszteljék a pedagógust. Aki egyiket sem tudja elérni, az — Fekete Ivánné meggyőződése szerint — alkalmatlan a pályára. Aki viszont ezt eléri, az kivívja magának az erkölcsi megbecsülést is. — Kevésnek tartom a kitüntetések számát — mondja —, mert meggyőződésem, hogy mindenkinek a munkáját meg kell becsülni, aki erre rászolgált. Az sem szerencsés, hogy olykor az alacsonyabb szakmai felkészültségű tanácsi előadó dönti el, kinek a munkáját illeti elismerés. Ami pedig atársadalom megbecsülését illeti, vannak különös megnyilvánulásai is. Egyik-másik szülő 20 ezer forintot ajánl fel gyereke gimnáziumi felvételéért... — A legfőbb gondunk az, hogy nincsenek meg a középfokú oktatás tárgyi feltételei. Kevés a demonstrációs tábla, a kísérletekhez szükséges eszköz. Hiába írja elő a rendelet, hogy két-két gyerek használjon egy műszert a kísérletekhez, ha erre nincs pénz. Nálunk tíz diák végzi egyetlen segédeszközzel a kísérleteket. Amikor a gimnáziumok aránya csökkent a középfokú oktatásban, ezekben az épületekben más jellegű intézmények is otthont találtak. Most viszont, hogy nőtt az érdeklődés, tanteremgondokkal küszködünk, de a termeket nem kapjuk vissza. Másik jelentős gondunk a tantervi követelményekből fakad. Már-már tarthatatlan, hogy a pedagógus, ha egy 45—46 fős osztályban — ami nálunk is gyakori — mindenkivel meg akarja értetni a tananyagot, át kell írni a tankönyveket, a diákoknak óra- és táblaváltozatokból kell tanulniuk. Alaposabb szakmai munkára csak a fakultációs órákon van alkalom. Ennek ellenére nőtt a tanár felelőssége, mert ha azt észleli, hogy egyikmásik diák nem felel meg az egyetemi felvételi követelményeknek, ezt haladéktalanul — nagyon határozottan és emberségesen — meg kell értetnie vele. Az iskola nem vonhatja ki magát a társadalmi hatások alól. De vajon milyen mértékben nehezíti ez a sokszorosan túlterhelt pedagógusok munkáját? Kertész György válasza: — Nemcsak a XII. kongresszuson, hanem a Hazafias Népfront számos rendezvényén és pedagógiai tanácskozásokon is szó esett a család felelősségéről. A lényeg, hogy nem csupán az iskola felelős a nevelésért. A család és a társadalom is. Hiába tanítják a vendéglátóipari tanulókat arra, hogy ne fogadjanak el borravalót, ha szakmai gyakorlaton a gyerekek éppen az ellenkezőjét tapasztalják. És mit tud tenni az iskola, ha a gyerek, tapasztalatai alapján, kineveti az osztályfőnökét? Olyan súlyos gondok ezek, amelyekkel az iskola önmagában nem tud megküzdeni. Wesselényi Albert szavait jegyzem: — Megvan a diákokban az igény arra, hogy közelebb kerüljenek hozzánk. Eligazítást várnak tőlünk az élet kérdéseiben, az ellentmondások között. Emberi közelséget igényelnek. Erre azonban a tanterv nem ad lehetőséget. És olykor a szülőket is nevelnünk kell. De nem tudjuk az egész társadalmat formálni. Hogyan buzdítsuk a gyerekeket arra, hogy mindig tudásuk legja-Dr. Fekete Ivánné: — A gondok ott kezdődnek, hogy sok szülő egyáltalán nem tud mit kezdeni a gyerekével. Panaszolják, hogy agyerek nem mondja meg, hová megy, mikor érkezik haza, és hogy milyen lehetetlenül öltözködik. De arra nem tudnak felelni, miért veszik meg nekik azt a ruhát. Nem értik meg, miért nem helyeseljük, ha pénzt kapnak otthon egy ötös jegyért. Van már nevelési célprogramunk, de a tanterv nem ad módot ennek alkalmazására. A tanterv csak arra kell, hogy a tanár bizonyítsa: elvégezte a feladatát. A gyerekek vát nyújtsák, amikor azt tapasztalják, hogy egyes lányok, akik nálunk bukdácsoltak, kötetlen munkaidőben kisiparosoknál dolgoznak, és kétszer annyit kapnak, mint azok, akik az állami vagy szövetkezeti iparban vállalnak munkát. Mayer Zoltán ekképp összegez: — A gyerekek lépten-nyomon tapasztalják, hogy könnyebb munkával olykor jobban lehet boldogulni. Van egy réteg — számuk és arányuk tíz éve lassan növekszik —, amelynek tagjai ennek, az iskolán kívülről hozott nihilista szemléletnek a hordozói. Többségük csonka családban nevelkedik. Aggasztó, ha egy osztályban ők a hangadók. Ma már a mi tanulóinkat is jellemzi az anyagiasság. Tizenéves korukban is óriásiak az igényeik. Szakáll Istvánné: — Sokan nem tudják feldolgozni azt a feszültséget, amely akkor keletkezik bennük, amikor az iskolában tanultakat szembesítik a valósággal. Ha pedig ez a negatív élmény egybeesik álmaik feladásával, fokozott veszélynek vannak kitéve. Nagyon kritikusak. Elítélik azokat, akik kiskapukon jutnak mind magasabbra. Amikor rádöbbennek, hogy az iskolai mérce nem érvényesül a társadalomban, amikor értékrendzavarokkal találják szembe magukat, akkor fokozottan melléjük kell állni, egyébként kárbaveszett az iskolai nevelőmunka. Aligha szorgalmazhatjuk, hogy erkölcseiben az iskola közelítsen a társadalomhoz. tátott szájjal hallgatnak, ha a fakultációs órákon nagynéha erkölcsi kérdésekről esik szó. És legyünk őszinték, az ön- és közbecsapások sem javítják az erkölcseiket. Az új felvételi rendszer éppen arról győzi meg őket, hogy már az iskola sem őszinte. Most ugyanis csak az pályázhat a siker reményér ben egyetemre, aki nemcsak magyarból kiváló, hanem matematikából is átlag felettit produkál. Rendben van, de megeshet, hogy egy történésztehetségnek nincs érzéke a matematikához. Ez a felvételi rend nem a tehetségeseket segíti, hanem azokat, akik mindent képesek bemagolni, és akik később mindenre képesek lesznek, hogy helyüket megőrizzék. Az idén — csak nálunk — nyolcan léptek vissza az egyetemi felvételitől. Közülük hatnak feltétlenül egyetemen lenne a helye, olyan tehetséges. És tudja, mit csinálnak? Pincérek. Annak az osztálytársuknak a sörözőjében, aki a sikeres érettségit követően a szüleitől ezt kapta ajándékba! Dr. Kóti Jánosné: — Volt olyan időszak, amikor tagadtuk az egészségügy etikai gondjait, majd tudatosan nem beszéltünk róluk. Tanítottuk becsülettel az egészségügy ingyenességét, a titoktartás követelményét, a beteggel való lelkiismeretes törődés elengedhetetlenségét. A lányok előbb csak megmosolyogtak bennünket, aztán elmondták: aki nem'alkalmazkodik az adott közösséghez, az lehetetlenné válik. De alkalmatlanná válik az is, aki szóvá Wesselényi Albert megbeszélést tart a diákokkal 4