Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Oszlay István: A népfront napórája

lősséggel a „kötetlen munkaidejű" politikai pályát. Félelme és vonzódása egyugyanazon tőről fakadt. Nevezetesen: a kerületben jól működött a népfrontszervezet, élén a kitűnő szervezővel, Doviczin Jánossal (most a tanács elnökhelyettese), aki tíz esztendeig töltötte be ezt a posztot. Tehát nem akárkinek a helyére kellett állnia. — Úgy gondolom, a korábban végzett pártmunka, aztán a foglalkozásából adódó emberismerete folytán a népfronttitkári munka nem szolgált váratlan meglepetésekkel, legfeljebb más környezetben más módszereket követelt a feladat. — így is van, meg nem is. Sok türelemre van szükség itt a népfrontban — bár én alapvetően türelmes vagyok, de ezzel együtt nekem újnak tűntek az itteni módszerek, és nehezen szoktam meg. — Nem egészen értem. A titkár egyénisége meghatározhatja a népfrontmunka. jellegét, ön a saját módszerei, elképzelései szerint irányithatott. Mit kellett akkor megszoknia ? — Mindenekelőtt: minden korábbi státusomhoz képest a népfronttitkári funkció éles váltás volt. A nagy kérdés pedig: a körülöttem dolgozó emberek elfogadják-e elképzeléseimet, módszereimet, s befogadnak-e engem személy szerint is? — Valamelyest volt módomban tapasztalni, hogy befogadták, otthon van a kerületben, ma már a „saját pálya''' előnyét élvezi. De talán nem minden tanulság nélküli, hogyan fogadták jövevényként ? — Tisztességesen dolgoztak tovább, s ennél barátibb fogadtatást nem tudok elképzelni. Nem volt tehát törés, átmeneti visszaesés a munkában. Mindez elődöm — hadd dicsérjem a háta mögött is — jó szervezőkészségét, s nagyszerű emberismeretét igazolja. Pedig azt sem vehettem volna zokon, ha történetesen elpártolnak tőlem néhányan. Amitől tartottam, nem következett be. Egy emberként álltak mellém, s mint később bevallották, az első pillanatban a szívükbe zártak, ami — júnói termetemet tekintve — ugyebár nem kis dolog. De komolyra fordítva a szót: nagyon sokat segítettek, elsősorban közvetlen munkatársaim. Amikor idejöttem, elnökünk, dr. Pálfai Tibor nyugdíjas jogász szinte mindennap bejárt. Erős munkabírású, agilis ember, ma sem akarom elhinni, hogy 75 éves. Figyelte, mit hogyan csinálok, és segített. Igaz, ez feladata volt s az ma is: felügyelni a munkámat, a kerületi népfront tevékenységét. Kapcsolatunk azonban nem függőségi viszony — baráti együttműködés. Hasonlóképp támogattak az alelnökök, az elnökség tagjai, a munkabizottságok vezetői, a körzeti titkárok. Ez az a gárda, amelyik állandóan „húz", keményen dolgozik. ők segítettek át kezdeti bizonytalankodásaimon. — A leglényegesebb, amit meg kellett tanulnom, hogy aktivistáink nagy része a napi munka után vagy a napi munka mellett vállalja, végzi a népfrontmunkát teljesen önzetlenül, elkötelezettségből. Éppen ezért ezek az emberek joggal érzékenyebbek. Parancsolgatással nem lehet meszszire jutni velük. Mert a munkát mi is számon kérjük, de más hangon. Meg kellett tanulnom, hogy nem utasíthatok, mint a gyárban, a kéréssel sokkal többet érhetek el. S ha egyszer valami nem sikerül, legfeljebb azt mondhatom, kezdjük elölről. Tehát nagyon sok türelem, és emberismeret kell a népfrontmunkához, mert ha nincs is szervezeti szabályzatunk, fegyelem és tervszerűség nélkül nem lehet dolgozni. A népfront politikai munkát végez a lakóterületeken és ez bizony nem könnyű. Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy hol s miként jelenünk meg a népfront képviseletében. Sorainkban nemcsak párttagok dolgoznak, éppen s az a törekvésünk, hogy a lakosság minden rétegét megnyerjük céljainknak, mert végeredményben a párt politikáját erősítjük, szolgáljuk a magunk eszközeivel, mert ez a feladatunk. A derékhad — Ha nem tévedek, eddigi beszélgetéseink során elhangzott már a népfrontban dolgozók valamennyi tisztségének megnevezése, mint például körzeti titkár, elnökségi tag, lakóbizottsági összekötő stb. Megkérem, vázolja fel röviden, kinek hol a helye, hogyan épül fel a népfrontszervezet. — Kerületünkben 73 tagja van a népfrontbizottságnak, közülük huszonhármán alkotják az elnökséget. Az elnökségben találjuk a kerületi pártbizottság egyik titkárát, a tanács két elnökhelyettesét, a szakmaközi bizottság titkárát, a kerületi KISZ-bizottság agitprop-titkárát, tagjai továbbá munkások, nyugdíjasok, iskola-és gyárigazgatók stb., tehát öszszetételénél fogva igen operatív testület. A „rangsorban" a tíz munkacsoport következik. Ezek önállóan dolgoznak, vezetőik valamennyien tagjai az elnökségnek, így az információkat és a feladatokat rögtön tovább tudják adni a velük kapcsolatban állóhasonló profilú körzeti sejteknek. A tizenöt körzeti bizottságban mintegy 350 aktivista dolgozik, ők alkotják a derékhadat. Ahogy mondani szoktuk, ezek a kerületi népfrontbizottság kinyújtott karjai, ők végzik úgy istenigazában a lakóterületi munkát. Héttizenegy tagú elnökségük tevékenységét a titkár irányítja és az elnök felügyeli, hasonlóan a kerületi bizottsághoz. A körzetben persze, általában csak nagyobb területet átfogó munkabizottság van, mégpedig rétegpolitikai, várospolitikai, jogpropagandával foglalkozó és ún. béke és barátság munkacsoport. — Alkalmanként mekkora tömeget tud mozgósítani egy-egy körzeti bizottság? — Annyira változó, hogy inkább példákat mondok. Volt olyan lakossági fórum, ahol több mint kétszázan vettek részt, s „volt" — azaz lett volna — az idén áprilisban egy kocogónapunk, ahol öten jelentek meg. A kudarcért nem lehet csak a rossz időjárást és passzivitásáért a lakosságot kárhoztatni, adódtak hibák a szervezésben is. Nyugdíjasklubjainkban rendszeresen telt ház van, s ha beszélgetés közben terveinket, problémáinkat említjük, az öregek nyomban felajánlják segítségüket. Más: az idei gyermeknapon a városközpontban legalább ezerkétszázán vettek részt — gyermekek és felnőttek — a különböző programokon. Viszont, ha ideológiai témák, vagy teszem azt, a gyermeknevelés problémái szerepelnek a programban, annak is örülünk, ha a népfrontaktivisták mellett ott vannak a lakóbizottsági tagok, mert ők továbbítani tudják a hallottakat. Igaz, ez a munka eddig nem kapott kellő hangsúlyt, ráadásul nemigen erőltettük. A szemlélet és a tudat formálásában még gyengék vagyunk a lakóterületen. A kerületi rendezvények jobban sikerülnek. — Elég egyértelműnek látszik, hol s milyen munkát kell javítani... — Igen. Csakhogy... A körzeti népfrontbizottságok immár ötödik éve működnek. Megtalálták helyüket a lakóterületen, egyértelműen bebizonyosodott, hogy nagyon helyes döntés volt megszervezésük, hiszen szükség van rájuk. Részben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, de... úgy istenigazából még nem tudtak kibontakozni, hatékonyan működni. — Ami azt illeti, nincsenek irigylésre méltó helyzetben. A szanálások, illetve a nagyarányú lakásépítés következtében a főváros különféle helyeiről nagyon különböző emberek jöttek ide, sokan szinte kényszerűen, hiszen szükségük volt a jobb, nagyobb lakásra, de legtöbben szívesen maradtak volna régi lakóhelyükön, akárcsak az erzsébetiek, akik ugyanazon okból menni kényszerültek: a kerületi tanács itt is csak a lakások csekély hányadával rendelkezett, lévén az építkezés fővárosi beruházás. Tehát ezeket az embereket, érthetően, legalábbis kezdetben, nagyon nehéz „megmozdítani'' a számukra „idegen kerület" érdekében (s hogy aztán később könnyebb lesz-e megnyerni őket vagy nehezebb, nem tudom), tehát, ha vannak eredményeik, ha sikerült elérniük valamit, akkor az már eredménynek számit. Egyetért velem? — Ez így igaz, csakhogy mindössze két körzeti bizottságunk területére érvényes ez a megállapítás, a városközpontban levő XX/2-esre és a XX/13-asra. Ez utóbbiban napjainkban is építkeznek, folyik a költözködés. Természetesen itt nehezebb volt új aktívákat szereznie a népfrontnak, s nyilvánvaló, hogy itt alaposabb munkára lesz szükség, hogy az új „telepesekkel" megismertessük, megszerettessük kerületünket. Nos, a XX/2-es bizottságunk aktív magja régóta kerületünkben lakó emberekből áll, másrészt a XX/13-as körzetből régi aktivistákkal erősítettük meg őket. Az a feladatunk, hogy az ide költözött lakosságból új emberekkel bővítsük az aktívahálózatot, hogy ezáltal is tehermentesítsük a tanácstagokat. Üj aktívát azonban csak akkor tudunk toborozni, ha tartalmas és nem utolsósorban látványos programokat kínálunk. — Szemléleti változásról, az emberekgondolkodásmódjának formálásáról van szó, ami lényegében politikai munka, de eredménye nem mindig „látható". Kivétel a valamely mértékegységgel meghatározható társadalmi munka. Erről viszont feltétlenül beszélnünk kell. — A látvány valóban kevés. Ha X vagy Y lapátot ragadott, hogy a harmadik utcában egyengesse az úttestet, holott a saját utcájában is kátyúval teli az a földút, emögött szervezés, agitáció, nemegyszer sziszifuszi munka van. Ha néhány embert sikerült kimozdítanunk a lakótelepi „dobozból", az nekünk már siker. Azt azért nem állítanám, hogy zömében csak magának való és magának élő, közönyös ember költözött kerületünkbe. S nem hivatkoznék erre, ha valami nem sikerül. íme, egy cáfolat: a Ságvári Endre utcai általános iskola — éppen a városközpontban van — átadása vészesen csú-43