Budapest, 1983. (21. évfolyam)
8. szám augusztus - Oszlay István: A népfront napórája
A népfront napórája Beszélgetés Kapcsos Andrásnéval, a Hazafias Népfront XX. kerületi bizottságának titkárával Kapcsos Andrásné: „...a népfrontaktivisták a tanácsi munkák segítői." Amikor alaposan felkészülve egy maratoni beszélgetésre, beállítottam a Hazafias Népfront XX. kerületi bizottságára, kiderült, hogy az idő meglehetősen korlátozott. Kapcsos Andrásné titkárnak rövidesen indulnia kell, a Székelyhíd utcai általános iskola udvarán ünnepélyesen felavatják-átadják a kerület első napóráját, s ő mondja az ünnepi beszédet. Köztéri szobor Minek tagadjam, kissé bosszankodtam. S nehogy úgy járjak, mint az egyszeri slapaj, akit a szerkesztő esküvői tudósításra küldött, s azzal jött vissza, hogy nem történt semmi, elmaradt az esküvő; rákérdeztem hát, miféle napóráról van szó. Láttam már ugyan napórát, sokfélét, őszintén szólva csak akkor gondoltam, hogy ez valami „komolyabb" dolog lehet, amikor egy mentegetőző félmondatból kiderült, hogy a kerületi pártbizottság egyik titkára — aki egyúttal felügyeli a népfront tevékenységét — jön Kapcsos elvtársnőért. Legalábbis nekem lehet most fontos, mert amiről beszélgetni szeretnék, az a kerületi népfrontbizottság szerepe, tevékenysége. S ez a napóra éppen egyik kézzelfogható eredménye annak a sokrétű, szerteágazó munkának, melynek mennyiségét, értékét csak ritkán lehet forintban kifejezni. Az esetek jó részében ugyanis megfoghatatlan, és nem adminisztrálható. Bárhogy van is, a népfront tevékenysége nélkül valamivel szegényebbek lennénk — a szó konkrét értelmében is. Hadd ismételjem az immár sztereotip közhelyvonzatot: a mai nehezebb gazdasági helyzetben — amikor sok mindenre kevesebb vagy kevés pénz jut az állam, a főváros vagy a kerületi tanács pénztárcájából — mennyire fontos és nélkülözhetetlen az a társadalmi munka is, amit a népfront aktivistái végeznek a lakosság segítségével. Nem az alliteráció kedvéért emlegetem így: a népfront napórája — bennem ekképp rögződött. A napóra a Székelyhíd utcai általános iskola kilencszázegynéhány tanulójáé, a pedagógusoké, a gyerekek szüleié, a környéken lakóké, a járókelőké — egyszóval a kerületé (jóllehet a kerület tulajdonát képező köztéri alkotások leltárába még nem lett felvéve). Hatvanezer forintot ér, azaz, ennyi az anyagköltség és a munkadíj. Ki fizetett érte és kinek? Senki — senkinek. Kik készítették? Többen. A talapzat egyik réztábláján olvasható, hogy a népfront kezdeményezésére társadalmi munkában készítették a Soroksári Vasöntöde szocialista brigádjai. Az alkotók „névtáblája" tehát egy kollektívát jelöl, részeként a nagyobb kollektívának: a XX. kerületi népfront aktivistáinak. A gondolattól a megvalósulásig egy esztendő telt el ? Igen. És... ? Semmi és. Nagyszerű dolognak tartom. Ha csupán ennyi volna a kerület népfrontosainak egyévi produktuma, nagyszerű dolognak tartanám akkor is. A kerületi népfronttitkár az arcomat fürkészi, vajon bókolok-e, vagy netán ugratom, de látja, hogy komolyan beszélek. Időközben ugyanis — nem elhanyagolható körülmény: ragyogó napsütésben — lezajlott a kis ünnepség: az egyenruhában felsorakozott úttörőküldöttségek karéjában Világi Andrásné csapatvezető-helyettes üdvözölte a megjelenteket; Kapcsos Andrásné népfronttitkár köszönte meg az alkotók önzetlen munkáját; a tanulóifjúság és az iskola nevében Koltai János igazgató tett ígéretet, hogy vigyáznak a napórára. Sallangmentes kis ünnepség volt, hisz percig ha tartott. Ha netán valaki azt gondolná, hogy holmi játékszerről beszélek, nos, az téved. Ez a napóra — pontosabban: ekvatoriális napóra — műszer, a szó szoros értelmében. Szerkezetét alumínium és réz ötvözetéből készítették precíziós öntéssel. A mozdulatlanmutató földrajzi szélességünknek megfelelően 47,03 fokos dőlési szögben árnyékával jelzi a „számlapon" a pontos időt. A talapzaton levő másik fémtábla segítségével pedig azt is kiszámíthatjuk, hány óra van éppen a föld különböző pontjain. Hát ennyit a napóráról, melynek története még egy kis kiegészítésre szorul. — Tavaly márciusban az elnökség ülésén — amire egyébként kéthavonta kerül sor — a kerület fejlődését segítő társadalmi munkáról tárgyaltunk — mondja Kapcsos Andrásné. — S arról, hogyan dolgozhatunk hatékonyabban, mi az, amivel még jobban aktivizálhatjuk a lakosságot is. Beszélgettünk arról, hogy mivel tudnánk szépíteni köztereinket, parkjainkat, ami nem jár nagyobb kiadással. Egyik elnökségi tagunk, dr. Mérő József kandidátus, aki az ELTÉ Általános Iskolai Tanárképző Karán tanít, javasolta, hogy mivel sok szép zöldterületünk van, állítsunk fel egy napórát. Egyúttal vállalta, hogy elkészíti a terveket, lévén a földrajzi tanszék vezetője. Szintén elnökségi tag Sereg György, a Ganz-MÁVAG Soroksári Vasöntödéjének igazgatója, aki megígérte, hogy a gyár szocialista brigádjaival megbeszéli, vállalják-e a napóra elkészítését. Vállalták. A talapzatot a tanács költségvetési csoportjának dolgozói csinálták meg ugyancsak társadalmi munkában. Nem véletlen, hogy ők. A tanács általános elnökhelyettese, Rozsnyai Béla szintén elnökségi tag a népfrontban, s amikor a napóra-határozatot hoztuk, mint mindenki, ő is kötelességének érezte, hogy abban segítsen, amiben tud. Mindössze enynyi a napóra története. — A napóra közterületi szobor, miért került a Székelyhíd utcai iskola udvarára? — Valóban, eleinte arról volt szó, hogy valamelyik parkban állítjukfel. Aztán az a vélemény alakult ki, hogy a napóra egyúttal reprezentatív iskolai szemléltetőeszköz is, s a természettudományos ismeretterjesztés szolgálatában jó helyen volna egy — elhelyezését illetően alkalmas — iskolában. Erre az iskolára esett a választás: a modern épület előtt, szépen gondozott környezetben, a kerítésen belül áll a napóra, jól látható az utcáról is. Az iskola úttörői védnökséget vállaltak felette. Emmi Az iskolavezetés tagjai, a vasöntöde képviselői majd mindnyájan Emminek szólították a kerületi népfront titkárát, ami gyakori találkozásokra, jó kapcsolatokra és együttműködésre, mi több, barátságra vall. Pedig még két esztendeje sincs, hogy ő az irányítója a kerületi népfrontmunkának. 1981 őszén kérték fel a kerület vezetői, hogy vállalja a népfronttitkári teendőket. Nem volt könnyű döntés, alaposan gondolkodott a válaszon. A Soroksári Textilgyárban — ahol legutóbb személyzeti és oktatási előadóként dolgozott — agitprop, titkárként tagja volt a gyár pártvezetőségének. Innen a közvetlen kapcsolata a kerületi pártbizottsággal, ebből adódott, hogy őt is jól ismerték. Nem volt tehát véletlen, hogy reá esett a választás. Jó tízéves politikai „múlttal" min gondolkodott mégis? Felmérte, hogy két kiskorú gyermek mellett és főiskolai tanulmányainak félidején vállalhatja-e fele-42