Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Laczkó Ibolya: Tündérkert a Ligetben

LACZKÓ IBOLYA Tündérkert a Ligetben A millenniumi kiállítás épületei A századvég, a „boldog békeidő" építkezések, új művészeti irányok, világkiállítások kora. Egy kornak kiteljesedése, majd válságának kezdete. Ezredéves fennállását ünnepli Magyarország. A fényes ünnepségsorozat a dualista monarchia régtől érlelődő, lappangó válságát fedte el illúzióvilágával. Az ezeréves örökség számbavétele természetesen tükrözte múlt és jelen minden ellentmondását. Reprezentatív alkalom volt az erőt és nagyságot sugárzó állam propagálására, úgy, hogy „a magyar népben a nemzeti erőt a dinasztiahűséggel, a nemzetiségekben a dinasztiahűséget a magyar hegemónia elismerésével párosítsák." (Magyarország története 1890-től 1918-ig Budapest, 1978. 158. o.) A nagyszabású ünnepségsorozat rendezvényei közül a városligeti kiállítás hagyta a legmaradandóbb emléket a társadalom tudatában. A kiállítást fél évig látogathatták és látogatták az ország legtávolabbi zugából is, több mint 7 millióan. Bezárása után az épületeket lebontották (a történelmi főcsoport ma is álló épülete, „Vajdahunyad vára", 1907-ben készült el maradandó anyagból, kisebb változtatásokkal). Az ünnepségekről és äz ezeréves Magyarországról számos reprezentatív munkát adtak ki. A kiállításról Bálint Zoltán építész jelentetett meg könyvet, Az ezredéves kiállítás architektúrája címmel, hogy az építészeti műnek, a „tündérkertnek" ne kelljen nyom nélkül eltűnnie. Az épületek fényképei és leírása mellett létrejöttük dokumentumait is közölte, amelyek éppúgy tükörképei a kornak, mint maga a kiállítás. „Az a hatalmas nemzeti felbuzdulás, mely a magyar állam fennállásának ezredik évét világraszóló nemzeti ünnepléssé akarta avatni, ennek az ünneplésnek a csúcspontjául az országos kiállítást szemelte ki. A nemzet e nagy népek történetében is ritka lélekemelő alkalomból vissza akart tekinteni múltjára, látni akarta jelenének hű képét, hogy gyönyörködjék benne és erőt merítsen a jövőre. Felhalmozni országa szívében a dicsőséges múlt fennmaradt tanújeleit, honfenntartó fegyvereit és harci lobogóit, melyekkel évszázadokon át védte a nyugati kultúrát Kelet hatalma, a biztos megsemmisülés ellen, és felhalmozni jelen békés munkájának eredményét, hogy meggyőzzön mindenkit arról, hogy megértette az idők szavát, és kész is hivatását a kultúrnemzetek körében betölteni" — írja Bálint Zoltán. A kiállítás rendezéséről szóló törvényjavaslatot Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter terjesztette az országgyűlés elé, 1891. október 31-én. Az 1892. II. törvénycikk országos nemzeti kiállítás eszméjét iktatta törvénybe, bár a közvélemény egy része világkiállítás megrendezését várta, hogy a millenniumi ünnepségek Magyarországot egy időre Európa központjává tegyék, ahogy Bálint Zoltán a könyve bevezetőjében megfogalmazta a reményt: „Budapest az idecsődülő érdeklődők százezrei által a világvárosok sorába fog ünnepélyesen felavattatni." A kormány azonban országos kiállítás mellett érvelt: az ezredik évforduló nemzeti ünnep, az ünneplésnek is nemzetinek kell lenni. Baross Gábor halála után Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter vette kézbe a kiállítás ügyét. 1892 decemberében tartotta alakuló ülését az ezredéves kiállítás országos bizottsága. Közölték a bizottság szervezeti szabályzatát, a kiállítás programját és az épületek jegyzékét. A főváros a kormány által kért területet, a Városligetnek a Stefánia út jobb és bal oldalán fekvő részeit átengedte a kiállítás céljára. A városligeti elhelyezés mellett szól, hogy itt volt az 1885-i kiállítás, a területet ilyen célra már rendezték, és könnyen megközelíthető. 1893 elején az országgyűlés elfogadta a költségvetési javaslatot, de a kiállítás megtartását elhalasztotta 1896-ra, mivel a kormány a millenniumot „maradandó közmű-A főbejárat A franczia étterem a kiállításon - mnczia ÉTTEREM