Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Imre János: Mit keres a vendég? És mit keresünk rajta?

választékát érinti és mint ilyen, vállalati szintű kérdés. A sorozatban előállított nép- és iparművészeti ajándéktárgyakból, valamint egyedi képzőművészeti alkotásokból a kínálat minősége, választéka és mennyisége nem kielégítő. A terjesztőhálózat nem idomul eléggé az idegenforgalmi körzetekhez, kevés az idegen nyelvű kereskedelmi reklám. Vámrendelkezéseink a kiviteli értékhatárokkal mérséklik e cikkek keresletét. Mérlegelni kellene, hogy nem lenne-e célszerű ösztönözni az értékhatárok felemelésével e cikkek gazdaságos „láthatatlan exportját". Hosszú távú idegenforgalmi politikánkban azt a célt tűzzük magunk elé, hogy népművészeti tárgyainkhoz, idegen nyelvű könyveinkhez és minden emléktárgy jellegű áruhoz a külföldi utas a turisztikailag frekventált helyeken, optimális nyitvatartással működő egységekben, kellő választékban, udvarias kiszolgálással hozzá tudjon jutni, és azt haza is tudja vinni. Az Intertourist boltok fejlesztésével kettős cél érhető el: egyrészt a külföldiek (nyugati—keleti egyaránt) konvertibilis valutát hozó vásárlásainak fokozása, másrészt a belföldieknél lévő, meglehetősen nagy összegekre becsült konvertibilis valutakészletek bevonása. Bár az Intertourist-hálózat alkalmas lenne erre, megkötések, rendelkezések sora akadályozza tevékenységének lehetséges kibővítését: árai magasak, nem vonzók a külföldiek számára, ami egyértelműen az árképzés szabályaira vezethető vissza. Nagyobb forgalmat lehetne elérni, ha a lakossági vásárlás értékhatárát eltörölnék, és megszüntetnék az árusítható cikkek körének korlátozását. Mindezek után bővíteni kell a vállalat hálózatát Budapesten és természetesen az egész országban, ahol erre kereslet van. Idegenforgalmi programok A Budapestet felkereső turisták gazdag programok között válogathatnak. Azontúl, hogy igénybe vehetik szállodájuk és a környék vendéglátóhelyeinek programkínálatát, az utazási irodák „garantált" és „fakultatív" programjaira is jelentkezhetnek. (Ezek Budapesten, Budapest környékén és vidéken bonyolódnak le.) A budapesti program főleg városnézésből áll, amikor is autóbusszal körbeviszik a vendégeket; nappal vagy éjjel, és bemutatják a főváros nevezetességeit. Az; IBUSZ programjainak közel fele ún. gulyásparty. Ezzel kapcsolatban álláspontunk az, hogy az j ide látogatóknak valóban magyaros műsort kell nyújtani, mégpe- : dig olyan színvonalon, amilyenre csak képesek vagyunk. Ha a ven- ; dég magyar folklórra kíváncsi, ki kell elégíteni kíváncsiságát. Ez nem jelenti azt, hogy ne legyenek j magasabb színvonalú, hazánk valós arculatát jobban tükröző programok is. Célkitűzésünk, hogy a központi fejlesztési alapból támogassuk a vállalatokat sikeres ide- j gen forgalmi programok szervezésében. Nem megfelelő az együttműkö- I dés kulturális életünk és az idegenforgalmi szervezet között a programok hasznosításában. j Hosszú távú célkitűzéseinket a következőkben foglalhatjuk ösz- } sze: Kulturális életünk minden er- i re alkalmas rendezvényének meg- l szervezésénél figyelembe kel Íven- r ni az idegenforgalmi szemponto- -kat. A rendezvények időpontját | úgy kell meghatározni, hogy 1 azokról az utazási irodák legké-! sőbb az előző év augusztusáig I értesüljenek. Bővíteni lehetne az | azonos időszakban ismétlődő ren- | dezvények körét, és nagyobb jegy- f kontingenst kell tartalékolni az | utazási irodák számára. Minded- | dig megoldatlan — de nem meg- j oldhatatlan — probléma a kong- j resszusok időpontjának közlése | kellő időben. A rendezvény idő- § pontjának közlése 3—4 évvel ko- | rábban szükséges, hogy az utazási | irodák eredményesen meghirdes- | sék, arra résztvevőket toborozhas- | sanak. Ha megépül a budapesti 1 kongresszusi központ, töreked- | jünk annak — és a többi kisebb | kongresszusi teremnek — minél § jobb kihasználására, minél több j kongresszus szervezésére. A sportturizmus lehetőségeinek | jobb kiaknázása érdekében szűk- | séges a sport- és az idegenforgalmi | szervek eddiginél jobb együttmű- J ködése egyrészt a sportesemények I „kiajánlása", másrészt az aktív1 sportolási lehetőségek propagálá- | sa céljából. Uj fiú érkezett a sótelepre, ez mindig nagy esemény. Kicsit később kezdik a munkát a telepiek, megnézik maguknak, milyen az új fiú. A sómolnár kidugja fejét a malom második emeleti ablakán, pillantásaival felméri az új fiút, csak aztán kapcsolja be az őrlőgépet. Kijönnek az udvarra a lakatosok is, elviccelődnek a sórakodókkal, szemük sarkából azonban ők is az új fiút nézik. Az új fiút először az iparvágányoknál próbálják ki, szitáló esőben. Két vagon román só érkezett zsákokban az éjszaka, ezt a mennyiséget kell trepnikre átemelni; amikor egy trepni megtelik zsákokkal, fordul a targoncás, s viszi a malomba. Egy zsák kereken ötven kilogrammot nyom, nem nagy súly, viszont nincs fogása, a só egyetlen kockatömbbé aszalódott. A zsák polietilénből készült, csúszik a tenyérben, legjobb még a szájánál megragadni, viszont a zsák száját acéldróttal fogják össze. Az acéldrót vékony és hegyes, felsérti a kezet. Ezért a sórakodók kezefején a megannyi heg, forradás. A vállalat hetven fillért fizet egy mázsa só zsákolásáért, s ez látszólag nem sok, viszont ugyanennek a mennyiségnek az el lapátolásáért csak hatvan kilenc fillért fizetnek, mivelhogy lapátolni kevésbé balesetveszélyes, mint zsákolni: a lapátolót nem veszélyezteti az acéldrót hegye. Minderről az új fiúnak pontos tudomása volt, minthogy néhány perccel ezelőtt részletes tájékoztatást kapott a sótelep irodájában, személyesen a telepvezetőtől. A sótelep vezetőjét mindenki csak Borsnak szólítja. Erősen őszülő, kissé vékony felsőtestű ember, minden beosztottját személyesen ismeri. Amikor új munkaerő jelentkezik, ő tárgyal vele először, végigméri testét, rögzíti emlékezetében az illető szeme állását, váratlan és látszólag ésszerűtlen kérdéseket szegez az új embernek: „Mit gondol, hosszú lesz a nyár?" — és ehhez hasonlókat, s a válaszokból próbál aztán következtetni az illető képességeire. Nemegyszer azt is megmondja: „Ne haragudjon, de maga nem fogja bírni a sót." „Kérem, én bokszoló voltam"; „Kérem, én öt évet húztam le a Főspednél" — felelik ilyenkor a legtöbben, megsimogatva tetovált karjukat, s ugranának valamilyen nehéz tehernek, hogy emeljenek könynyedén, erőlködés nélkül. Ám Bors csak legyint: „A só más, más a só"; de azért engedélyez egy próbát Farsang Sándor brigádjában, amelyben most mindössze hárman dolgoznak a kívánatos tizenkét fő helyett. A kőbányai sótelep egyetlen az országban, s mert az egyetlen, óriási a tét. Magyarország a párizsi békeszerződés óta nem rendelkezik sóbányával, ami sót felhasználunk, mind importáljuk. Java része Romániából, Lengyelországból érkezik, de szállít az NDK és Csehszlovákia is, hoszszú vagonokban, ömlesztve vagy zsákokba csomagolva. Évente 7—800 ezer tonna só fogy el, nagy részét az ipar és a mezőgazdaság használja fel, mi, a lakosság évi 50—55 ezer tonnát fogyasztunk. A sótelep igazi tranzittelep. Vasúton megérkezik a durva, szennyezett importsó, s azonnal továbbítani kell a felhasználóknak, de előtte fel kell dolgozni, őrölni, tisztítani, finomítani, csomagolni kell. Mindezt pontosan olyan ütemben, hogy sohase legyen sóhiány, de fel se halmozódjon a só, mert kevés a raktár, s a sóhegyek akadályoznák a feldolgozást. Ebből következően a rakodók kulcsszerepet töltenek be a telepen. Ha kevesen vannak, vagy nem dolgoznak rendesen, napokon belül országos méretű sógondok keletkeznek. Ráadásul a rakodás az egyetlen művelet itt, amit még nem sikerült gépesíteni; míg az őrlést, finomítást, csomagolást félmodern és modern gépek végzik, a rakodás egyetlen eszköze voltaképp a kéz, akár zsákokban, akár ömlesztve érkezik a só. A zsákolás és a lapátolás egyformán a legnehezebb fizikai munkák közé tartozik, nyáron negyvennegyvenöt fok meleg van a vagonokban. A rakodók, ha lehet, a lapátolást tartják valamivel könnyebbnek, s kissé fellélegezve veszik tudomásul, ha a vagonajtókat elhúzva sóhegyeket pillanthatnak meg. -XEgy sólapátolónak óránként negyven mázsát kell ellapátol-6