Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Nagy Elemér: Akseli Gallen-Kallela

budapesti barátainak szerető erőszakoskodása végül is meggyőzte: Lippich Elek magyar tájat és parasztokat bemutató fényképalbumot küldött neki, Majovszky Pál pedig már műtermet is foglalt. A kiállítás 1908. január 10-én nélküle nyílt ugyan meg, azonban rendkívül kedvező fogadtatással. Ezt meghallva családjával együtt — feleségével, Maryvel, Kirsti lányával és Jorma fiával — március közepén Budapestre érkezett. Ez a látogatás több mint két hónapig tartott. Egy-két rövidebb kirándulás — Matyóföld és főleg Gödöllő — kivételével a fővároshoz kötődött. Az előző évi baráti kör ismét kitett magáért, zsúfolt volt minden napjuk. A sajtó is figyelemmel kísérte a jelentős művészcsalád hazai kapcsolatait. A levelezésekben, visszaemlékezésekben csaknem minden „patinás" korabeli budapesti hely szerepelt, a városligeti vendéglőktől kezdve a Hungáriáig. Hangulatos esték kiskocsmákban, az Orfeumban, baráti meghívások, hangversenyek, nagy ivászatok, estélyek teszik színessé a napokat. A Rudas gőzfürdőjébe is ellátogattak. Először a Fiume-szálló az otthonuk, a Lánchíd budai hídfőjétől délre, majd a Fehérvári út (ez a szakasza jelenleg Bartók Béla út) 49. számú házban Fischer József építész, háztulajdonos bocsátott rendelkezésükre egy műtermes lakást. Gallen-Kallela ez alkalommal dolgozni is próbált, de nagyobb alkotások nem kerültek ki keze alól, s e budapesti látogatását csupán néhány portré és vázlat jelzi: művészetpolitikus barátait, Majovszkyt, Lippichet és néhány más barátját festette, rajzolta meg. Kiállításának viszont, mely három hónapig volt nyitva, rendkívüli nagy sikere volt. Hihetetlenül nagy számú közönség nézte meg, ami például a Gallen-kiállítás hazai (turkui és helsinki) fogadtatásánál nem volt tapasztalható. Budapesten százezren voltak rá kíváncsiak, míg a finn városokban csak néhány ezren. A nagy közönségsiker hatására a magyar múzeum több képet vásárolt tőle. Gallen később keserűen megbánta, hogy olyan képeket is eladott, melyeket értékes sorozat darabjainak tartott. A kiállítás sajtóvisszhangja igen kedvező volt, csupán a radikális Huszadik Század ban észrevételezte Popper Leó a nemzeti érzés túlzott megnyilvánulását. Magyarország, illetve az abból már akkor is kiemelkedő és kiszakadó Budapest szellemi életére és kultúrpolitikai viszonyaira is érdekes fényt vet néhány apró epizód a Gallen-Kallela-látogatás kevés s még feldolgozatlan emléktöredékeiből. A finn művészetre elsősorban azok figyeltek fel, akik hittek a népi művészet társadalomerősítő, megújító szerepében. Elsősorban Lippich Elek, aki tudományosan is foglalkozott a művészetek nemzeti sajátosságaival. Az ő baráti és hivatalos körébe tartoztak Gallen fogadói, tisztelői és rajongói. De ami különösen figyelemreméltó: ez a nemzeti gondolkodású, konzervatív-reformer kör nyitott személyi kapcsolatban — bár lehet, hogy rejtett küzdelemben is — volt a liberális, sőt radikális körökkel. Az első budapesti Gallen-látogatás még teljesen Lippichék köreiben zajlik, fő művészei e társaságnak Körösfői Kriesch és a gödöllőiek. A második látogatás során már felbukkan Budapest sokszínű szellemi világának számos más reprezentánsa és fóruma is. Érdekes itt két adatot megemlíteni, melyek ehhez adalékul szolgálhatnak. A szerény jövedelmű Majovszky Pál összehozza Gallent Kohner Adolf doktorral, az egyik legnagyobb gyűjtővel és mecénással, a budapesti zsidó szellemi élet egyik reprezentánsával, aki felesége arcképét is megfesteti a finn művésszel. Kohner próbálja megvásárolni tőle Maxim Gorkij arcképét is, aki menekültében Gallennál szállt meg. Helsinkiben, 1906-ban, azonban sikertelenül. Nagy seregszemléje volt az akkori budapesti művészvilágnak az a vacsora, melyet az Országos Kaszinó épületében rendeztek 1908. május 7-én. Ezen mintegy negyvenen vettek részt, építészek, művészek, iparművészek (köztük Györgyi Dénes, Györgyi Kálmán, Yrjö Liipola, Lajta Béla, Belmonte Leo, Kozma Lajos, Kós Károly, Oili Gesellius, Málnai Béla, Nagy Virgil, Teles Ede, Nagy Sándor, Loja Saarinen, Eliel Saarinen, K. Lippich Elek és Majovszky Pál). Az estről Gallen-Kallela által rajzolt, díszes aláírásgyűjtő-lap maradt fenn, szecessziós kerettel, fejlécében „Axel Gallen Kallela-Saarinen Vacsora" felírással. így emlékezett vissza erre a találkozásra a 85 éves Kós Károly Kolozsvárról 1968. március 23-án keltezett levelében: „Talán már néhány nap múlva másodszor is találkoztam velük (Akszeli Gallen Kallelával és Eliel Saarinennel, N. E.) az ún. Steindl-Céhnek kissé groteszk ízléssel az Országos Kaszinó palotájának boltozatos szuterénjében berendezett klubszerű helyiségében a finn művészek tiszteletére rendezett koktéljén, melyre a Céh akkori első mestere, az ország egyik legnagyobb irodáját foglalkoztató, nagybefolyású és természetesen ekletikus építésze: Alpár Ignác hívott meg. A Steindl-Céhről hallomásból azt tudtam akkor (és azóta sem többet), hogy a Bárczy főpolgármester hatalmas klikkjének szabadkőműves páholyához tartozó beérkezett építészek, képző- és iparművészek, műkritikusok és mecénások zárt társaságának volt a klubja. Ez alkalommal Saarinennel úgyszólván csak kezet foghattam, viszont az a szerencsém volt, hogy az ott szintén jelenlévő Györgyi Dénes jó barátom magával hozta oda a Magyar Iparművészeiben fakszimilében megjelent „Atila királról ének" című kéziratos és rajzos balladám különlenyomatának egy szépen bekötött példányát, * azt velem dedikáltatta a Kalevala művészének és prezentáltatta is vélem Gallén* Egy másik tanulmányáról lehet csak szó (N. E.) nak. Aki azt nemcsak őszintének látszó örömmel köszönte meg, de viszonzqsul már másnap elküldötte nekem a ő sajátkezűleg a finn erdőségekben felépített és berendezett műterem-bungalójának dedikált fénykép sorozatát." Kós Károlyról tudjuk, hogy a frakkba öltözött Gallen derekán Budapesten is ott volt a finn tőr (a puukko). Ahogy náluk szokásos, „frakkban is késsel" — hangoztatta Gallen. Ezen a vacsorán asszonyok is jelen voltak s így ismét jó alkalom lett volna Gallen feleségének, Marynek, hogy a budapesti nőkről kialakult véleményét finomítsa. Ő azonban az aláíróív tanúsága szerint nem volt ott. Ez a fegyelmezett, az igazi művészetet értő asszony különösen kritikusan szemlélte az akkori magyar társadalmat, a magasabb „elit" körök életét, s nem nagyon szenvedhette a vég nélküli dorbézolásokat, mulatozásokat, mely bohémségek Gallennak és Saarinen építésznek viszont igen tetszésére lehettek. Anyjának írt leveleiben Mary a magyar társaságokat, gyerekeseknek, rémesen polgáriaknak írja le, a nőket pedig ízlésteleneknek, akik csak képzelik magukat elegánsnak. Az ő nézőpontjából igen keveset talált „európainak". A mozgalmas budapesti tíz hétnek hamar végeszakadt, és Gallenék május végén visszautaztak Finnországba. Ugyanaz „Az én kedves Akseli barátomnak..." 26