Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Kerekes Ferenc: Füstöl vagy nem füstöl?

az áram. A veszteség? Nagyobb, mint ha mindenki maga tüzelné el az olajat a saját olajkályhájában. Persze, majd ha Paks megépül, s teljes kapacitással üzemel. Igaz, addig is el lehet mondani, hogy racionalizáltunk, kidobáltuk a hivatalokból az olajkályhákat. Nem hiszek abban, hogy a csöpögő vízcsapok okozzák az energiaproblémákat. Abban sem hiszek, hogy bűnös vagyok, amikor csillárt égetek otthon, mert szeretem a fényt, holott egy negyvenes égő is elég lenne. Abban a megoldásban meg végképp nem hiszek, hogy aki évekig 24—25 fokra fűtötte a lakását télen, s egy szál trikóban mászkált otthon, annak most legyen elég a húsz fok, és öltözzön szvetterbe, melegítőfelsőbe, amint azt az egyik újságban javaslatként olvastam. A nagyszüleim csak akkor gyújtanak villanyt, amikor már teljesen besötétedett, én már jóval előbb. Ők úgy szokták meg, én meg így. Persze, fizessem meg az energia árát, de ne kenjék rám, hogy az én túlfogyasztásom miatt került az ország energiaproblémás helyzetbe. Az energiapazarlás nagyban folyik, itt a fővárosban is. A Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság egyik jelentéséből tudtam meg például, hogy a budapesti szemétégetőmű nem is olyan korszerű, mint ahogyan beharangozták. Az égetőműről csak azt lehetett olvasni, hogy Közép-Európa egyik gyöngyszeme, hogy az elégetett szemétből 9,6 megawattóra villamos energiát állítanak elő, amely 3 ezer lakás áramigényét elégíti ki. A szemétből áram lesz. De arról mélyen hallgattak, hogy ugyanebben a szemétégetőműben évente 60 millió forint értékű hő távozik a semmibe a kéményen át. Ha ezt a légbe eresztett energiamennyiséget hasznosítanák, ugyancsak 3 ezer lakás fűtését láthatná el. Persze, ehhez már úgy kellett volna megépíteni az égetőművet, hogy az energia átalakítható legyen. Miközben Forgó-Morgó okoskodik velem, legalább ne informálnának félre. Miközben mérőemberek lepik el a lakásomat, hogy nem fűtöm-e túl, ne olvasnám a népi ellenőrök jelentésében, hogy öt egymás mellett fekvő budapesti vállalat különkülön épített energiaközpontot, s mind az öt olajfűtésűt, ahelyett, hogy sokkal olcsóbb megoldással, közös energiabázist építettek volna. Csak ne olvasnám, hogy az épülő Pók utcai lakótelephez már megépítették a hőtávvezeték egy részét, amikor úgy döntöttek, mégsem lesz táv-melegvízellátás, hanem mindenki saját bojlerből nyerheti majd a meleg vizet. S csak ne bizonygatná a szakember azt, hogy az energiaracionalizálási törekvésekről szónokolva már most újratermeljük a következő évek energiapocsákolását. Hogy miközben a kapcsolt energiatermelés gazdaságosságáról beszél mindenki, s arról, hogy ehhez mekkora és milyen fűtőerőműveket kell építeni (mert ezekben, ha akarom, gőzt, ha akarom, áramot termelek vagy meleg vizet), mi még mindig olyan fűtőműveket építünk, amelyek csak egy fajta energia előállítására alkalmasak ... mondja a laikus. A fogyasztó, akitől elvárják, hogy megmentse a népgazdaságot, a maga negyvenes villanykörtéivel, újragumizott csaptelepeivel és beragasztott, pokróccal bélelt ablakaival. Bálint bácsi egyébként energiatakarékos életmódot folytat. Mint a legtöbb öregember. Az energiafelügyelet ki is tüntethetné egyszer, olyan eredményesen, szinte csodával határos módon gazdálkodik az olajjal. Az olajkályha csavarogombját mindig az időjárástól függően állítja be. Ember még úgy nem örült az enyhe télnek, mint Bálint bácsi az idén. Egészen március elejéigörült, de akkor megjelentek a a házban a felújító-tatarozó emberek. Behatoltak Bálint bácsi lakásába is, hogy kicseréljék a külső ablakokat, korszerűbb, jobban szigetelő nyílászárókra. Két álló nap dolgoztak az asztalosok, míg passzoltak végre az ablakkeretek. Amikor végeztek, azt mondták, holnap reggel jönnek az üvegesek. Azóta is jönnek. Nincs üveg. A pászentos és igen-igen korszerű, tökéletesen szigetelő vadonatúj ablakkeretekben nincs üveg! A belső ablakok résein át befúj a szél, az olajkályhát magasabb fokozatra kell állítani, fogy az olaj. Bálint bácsi számol: ki és mennyivel kártalanítja őt a többletfogyasztásért. De ha nem számol Bálint bácsi, akkor a tévét nézi, Forgó-Morgó intelmeit, egészen addig, míg nem érzi, hogy szédülni kezd, s jó volna kevéske friss levegő. Aztán kinéz az ablakon, s maga elé mered. Úristen, de sötét ez a város — mondja. De azért megdörzsöli a szemét, hátha csakugyan a látása romlott. KEREKES FERENC Budapest lakóépületeinek kéménygondjairól megközelítőleg a gázfűtési program kezdete óta elmélkednek különböző szakmai és nem szakmai körökben. Közben telik az idő, és a kémények lassan semmiféle tüzelési módra sem lesznek alkalmasak. A Fővárosi Tanács illetékesei keresik ugyan a megnyugtató megoldást, de ezek az erőfeszítések a jelenlegi helyzetben kevésnek bizonyulnak. A kéményfelújítások elmaradásának több oka van. A legfontosabb ok, hogy szakmai körökben sem ismerték fel az alapvető tényt: háztartási kéményekre még sokáig szükség lesz. Komoly összegeket fordítottak a kémény nélküli fűtési módok elterjesztésére, anélkül, hogy alaposan mérlegelték volna energiafelhasználásuk gazdaságosságát. Amikor a cserépkályhákat elektromos fűtésre szerelték át, megszüntették a cserépkályhagázégők gyártását és alkalmazását. Mindezt a parapet konvektorok tömeges gyártása és felszerelése követte. Most a hőtárolós elektromos kályhák kampányszerű alkalmazásánál tartunk. (Nem kívánom az elektromos hőtárolós kályhák telepítési költségeit részletezni, csak arra hívnám föl a figyelmet, hogy az elektromos fűtés — függetlenül az éjszakai energiafelvételtől — még mindig a legköltségesebb fűtési mód.) Az európai világvárosokban m ir megoldották a kémények felújítását, nálunk a húsz évvel ezelőtt bevált kéményfelújítási módszert is csak szinte kisérleti jelleggel alkalmazzák. Az épületfelújításokkal foglalkozó szakemberek zöme — tisztelet a kivételnek — a kéményekkel kapcsolatban addig jutott el, hogy megállapítsa: füstöl, vagy nem füstöl. Mintha még azon egyszerű tényt is elfelejtenék, hogy a kéménybe kötött gázkészülékek akkor is üzemelnek, azaz termelik a szén-monoxidot, ha a kémény már rég eldugult. Nem vonom kétségbe a 30