Budapest, 1983. (21. évfolyam)

1. szám január - Petneki Áron: Schallaburg — Budapest

Jajcáért vagy Boroszlóért s Bécsért, s amely az uralkodó leghatalmasabb érve volt II. Bajaziddal és III. Frigyessel szemben egyaránt. Es megelevenedtek az emberek is. Legfőképpen Mátyás, az a középkori magyar uralkodó, akinek vonásait, küllemét a legjobban ismerjük. (Kissé szomorú tény, hogy ha a királyi pecséteket nem számítjuk ide, egyedül Nagy Lajosról és Zsigmondról maradtak fenn még hiteles kortársi ábrázolások.) Itt váltak érthetővé előttem a Hunyadi János katonájából karthausi szerzetessé lett Andreas Pannonius 415 éve leírt szavai: „Szeretném látni még földi életemben felséges orcádat, hiszen még gyermekként láttalak bölcsődben, midőn Erdélyben, Kolozsvár városában a szent keresztségben részesültél." Nem tudjuk, teljesült-e a néma barát óhajtása. Én azonban Schallaburg látogatóival együtt láthattam Mátyás hiteles arcmásait, márványba faragva, bronzba öntve, pergamenre festve. S ezek a jellegzetes vonások ott ismétlődnek a gyermek Corvin János arcán, melyet egy felsőitáliai mester örökített meg vásznán, a kis herceg tervezett eljegyzése alkalmára. Megjelentek a környezet, az udvar arcai: a diplomata Cynthius finom márványprofilja, a mindenható, ám később kegyvesztett érsek, Mátyás-kori pajzs a király monogramjával. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum a humanista főpap, „Pannónia fénye": Vitéz János meg az unokaöccse, a költő-püspök Janus Pannonius miniatűrképe. Ebből az udvarból indult szédítő karrierjére egy bronzérmen megörökített akaratos, keményarcú mezővárosi parasztpolgárfi: Bakócz Tamás is. A két Szapolyai-testvér, Imre és István (az egyik előbb horvát bán, végül nádor, a másik Bécs helytartója, majd ugyancsak nádor) országos tisztségeikhez méltón, hadvezérként, páncélban állt sírkövén. Ám azokkal is találkoztam, akik az úgynevezett „nagy történelemben" aktívan nagyon ritkán, legföljebb szenvedő alanyként vehettek részt. Az egyik márvány sírkövön, mely hajdan a budai domonkosok templomát díszítette, egy névtelen tímármester dolgozik. A másik sírkő nem az arcmást, csak a nevet és a foglalkozást szimbolizáló eszközt, az ollót örökítette meg: Albert szabó nyugodott alatta. Most két éve találták a régészek az esztergomi Szent Péter-templom romjai között, meglelve alatta a derék szabó és kisgyerm.ekei csontvázát is. Egy emberöltővel később a békés foglalkozások már végképp háttérbe szorultak. A döntő szó immár a hadvezéreké s a közkatonáké. A törököt dárdájával leszúró magyar huszárt Gávai Lukács ábrázolja azon a Budán, 1540-ben kiállított címerlevélen, amelyet ez a vitéz János királytól kapott. A turbános ellenséget átdöfő lendület azonban hiábavaló: egy év múlva már a török az úr Mátyás palotájában. * Egy fél éven át ragyogott a budai udvar az alsó-ausztriai reneszánsz várkastélyban. A magyar és az osztrák szakemberek együttműködése azonban nem szűnt meg a kiállítás bezárásával. Most azon fáradoz nak, hogy végre eredeti helyén, a budai várban is megelevenedjék, s mire e sorok megjelennek, már megnyílik a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású reneszánsz kiállítása. S ha majd látjuk ezt a töredékeiben is tiszteletet parancsoló és szemet kápráztató gazdagságot, talán majd nem kesergünk annyit azon, hogy mi sem maradt Corvin hálószobájából. Delfines fríztöredék Mátyás budai palotájából, 1479. Budapesti Történeti Múzeum 27