Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Seregi László: Cégérek és emberek

nem boldogulhatnak. A politikusabb alkatúak meg leszögezték: megint egyszer beigazolódott, hogy hosszabb távon nem szorítható háttérbe az állampolgárok egyéni kezdeményező készsége. * Ürmössy László, a Fővárosi Tanács kereskedelmi főosztályának helyettes vezetője nem titkolja: kissé unja már a témát. Annak idején, amikor lábra kaptak ilyen s ennél jóval szélsőségesebb nézetek, szinte mást sem csináltak, csak magyarázkodtak, érvekkel bizonygatták, hogy az állami meg a szövetkezeti kereskedelem egyáltalán nem jutott csődbe, de az új idők reformokat követelnek — hiába. A fejek bólogattak, ám a szemek árulkodtak: „Ha jól mennének a dolgok, nem koptatnátok a nyelveteket." Nálunk még a sikert is dokumentumokkal kell alátámasztani. Bezzeg a kudarcnak nagyobb a hitele! Hogy miért alakult ez így, kár belemélyedni. Annyi szent, meg lehetne találni a bizalmatlanság okát. Elég, ha a nem mindig alapos és következetes tájékoztatásra, az ideig-óráig elhallgatott hírekre, kényelmetlennek tűnő eseményekre gondolunk. Ezért is terjedhetett el futótűzként négy évvel ezelőtt, hogy — úgymond — reprivatizálják a boltokat. Ami persze merő képtelenség. Már csak azért is, mert kereskedelmi rendszerünk kiállta az idők próbáját. Ha nem volt is mindig kielégítő az ellátás, a lakosság általában megtalálta azokat a cikkeket, amiket keresett. Nem utolsósorban azért, mert a vállalatok szervezeti felépítését soha nem mulasztották el hozzáigazítani a valósághoz, az új helyzet megkövetelte feladatokhoz. E törekvés jegyében vonták össze például annak idején a Közért-vállalatokat. Eleinte huszonkettő működött a fővárosban, azaz kerületenként egy-egy. Ahogy teltek az évek, mind többen ismerték fel, hogy ez luxus, túl sokan irányítanak, és egyre kevesebben mérik a parizert. A huszonkettőből hamarosan tizenegy lett, s érdekes módon senki nem észlelt megtorpanást. Igaz, ami igaz, javulást sem, de legalább nem irritálta az embereket a felduzzasztott adminisztrációs gépezet. Ezek után valóban nem árt rákérdezni, miért is kellett nekünk ez a reform, kik igényelték a rendszer megváltoztatását? Ürmössy László mindjárt az elején helyreigazítást kér; a rendszert senki nem akarta megváltoztatni, hiszen az előzőkből éppen annak kellett tükröződnie, hogy maga a rendszer, az alapelvek beváltották a hozzáfűzött reményeket. Az üzemeltetés követelt új formákat. Elsősorban a gebinességet kellett haladéktalanul felszámolni. — A gebines szabadkasszás rendszerben dolgozott. Némi túlzással a vezető akkor nyúlt a kasszába, amikor akart. Ebből még nem lett volna nagyobb baj, ha az illető nincs hadilábon a tisztességgel. Távol álljon tőlünk a vádaskodás, de az üzletvezetők zöme nem bizonyult Grál-lovagnak. Főként a saját zsebével törődött, a vevő kevésbé érdekelte. Érzékelhető hangulat alakult ki ellenük, s nem alaptalanul. Jövedelmük csakugyan nem kvadrált a teljesítményükkel. És még kockázatot sem kellett vállal-14 niuk semmiért! Vállalati alkalmazottak voltak, bármi történt is. Miért bánhattak lazán a bevétellel? Egyszerű a magyarázat: üzletükben nem volt pénztárgép. Vagyis nem lehetett ellenőrizni, mennyi folyt be a kasszába. Ha tetszett, ha nem, el kellett fogadni a vezető közlését, még akkor is, ha egy lyukas kétfillérest sem adtak volna a kereskedői tisztességéért. Felvetődött, hogy minden egyes büfébe beállítanak egyegy pénztárgépet, s ezzel leáldozna a gebinesek napja. — Aztán, ahogy az már lenni szokott, közbeszólt az élet. Fehéren-feketén kiderült, hogy nincs annyi pénzünk, amennyi a masinák beszerzésére kellene. Merthogy méregdrágák s robusztusak. Az üzletek meg kicsik. Budapest bolthálózatáról egyébként jó tudni, hogy meglehetősen elaprózott. Jelenleg mintegy tízezer boltunk van, s alapterületük nem több másfél millió négyzetméternél. Józan ésszel mérlegelve a számokat, úgy is vélekedhetnénk, hogy központosítani kellene, legyen kevesebb, de nagyobb és jobban felszerelt üzletünk. Ám a vevő logikája más: őt nem az irányítók kényelme érdekli. Még az is hidegen hagyja, hogy az a bolt, ahol megvásárolja családja betevő falatját, milyen cégér alatt szerepel. A lényeg: mindenhez hozzájuthasson, s ne kelljen negyedórákat talpalnia a legközelebbi üzletig. Ilyen körülmények között vétek lenne akár egyet is bezárni a kis boltok közül. Már csak azért is, mert az utóbbi időben számos lakótelep épült, s ezek ugyancsak nem bővelkednek kereskedelmi létesítményekben. A mostani tervciklusban 120 ezer négyzetméterrel nő az üzlethálózat, de ez — ismerve az igényeket — nem oldja meg a gondokat. Gebin tehát nem. Hát akkor mi? A válasz azóta közismertté vált: bérletes és szerződéses üzemeltetési forma. A főosztályvezető-helyettes figyelmeztet: a sorrendnek jelentősége van, nem pusztán az ábécé szabályait követi. A Belkereskedelmi Minisztérium ugyanis tíz évvel ezelőtt kibocsátott egy rendeletet, amellyel lehetővé tette, hogy vállalatai bérbe adják kisebb forgalmú üzleteiket. A kezdeményezés nem talált élénk visszhangra. Miért is talált volna? Akkor még jobban szaladt a szekér, nem okozott különösebb gondot, hogy teljesítsék (időarányosan és hiánytalanul) a bevételi tervüket. Túl az évtized derekán viszont mind gyakrabban jelentkeztek a problémák, szaporodtak a lehúzott redőnyű boltok. Kivált az élelmiszereladók száma csappant meg. Valamit tenni kellett. Végül is kenyér minden nap kell, szemben — mondjuk — a bőrdzsekivel. — Ekkor vállalataink keresni kezdték a miniszteri rendeletet, s toporogva várták 1981. január elsejét, amikor is életbe lépett az új üzemeltetési formákról szóló tanácsi határozat. * Megkérdezem Erdélyi Györgyöt, mikor találták meg a rendeletet? Az Óbudai Közért Vállalat igazgatója nem értékelte a szellemesnek szánttudakozódást.S kiderült, minden oka megvolt a fagyos fogadtatásra. Ok ugyanis az elsők között ismerték fel, hogy nincs tovább, lépni kell, máskülönben bajok lesznek a környék ellátásával. Annak ellenére, hogy munkaerő dolgában nem is álltak olyan rosszul, mint kollégáik. Csakhát a betegségeket meg az egyéb kellemetlenségeket nem lehet előre betervezni. Ha Kovácsné Janikája éjjel belázasodott, másnap nem nyithatott ki a Z. utcai közért, mert nem volt, aki helyettesítse. Négy éve már, hogy 22 boltjuk hosszabb pihenőre kényszerült. A vállalat, felmérve a helyzetet, cselekedett. Nem 22, de mindjárt 140 üzletet hirdetett meg, ajánlott fel bérbevételre. A felhívásra százak és százak mozdultak meg. Főként a kíváncsiskodók jöttek. Vonzotta őket az újdonság varázsa, anélkül, hogy egy percre is megfordult volna a fejükben, hogy megpróbálkozzanak az újjal, a szokatlannal, a bizonytalannal. A csendes kisebbség ehelyett osztott és szorzott, s végül hatvan szerződésre került rá a pecsét. Hogyan dolgoznak? A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága szerint jól. Sokat tettek az ellátás színvonalának javításáért, folyamatosságának fenntartásáért. Csak az a baj, hogy még mindig kevés a vállalkozó szellemű kereskedő, és nem is csak az élelmiszerszakmában. Az eltelt három évben mindöszsze 145 bérletes üzlet nyílt meg Budapes-