Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Kertész Péter: Iskola a Mátyás tér és a Teleki tér között

gond a reform egészével szemben is, hogy tudniillik tíz nap alatt abszolválandó az, amire korábban két nappal több állt rendelkezésre. S félő, hogy az iskolában nem mutogatják magukat „a rejtett tartalékok" olyan hivalkodóan, mint a felnőtt társadalom különböző szféráiban. Ezt bizonyítja a Pedagógusok Szakszervezete VIII. kerületi bizottságának ez év februárjában készített számvetése is, amelyhez hasonló mondandójú jó néhány készült az országban. „Bár naponta maximum egy órával több a tanulók terhelése, az ötödik, hatodik óra végére nagyfokú fáradtság érződik rajtuk. Sokasodtak emiatt a magatartási problémák. A feszitett tantervek, tanmenetek miatt kevés a gyakorlásra, az ismeretek elmélyítésére fordítható idő. Nőtt az egy napra jutó házi feladat mennyisége s ezzel a napi terhelés. A megnövekedett létszám és a napi óraszám miatt nehezebben megy a tanulók kulturált ebédeltetése, egy-egy csoportra kevés idő jut, némelyik csoport csak későn kerül sorra. Bár az irányelvek hangsúlyozzák, hogy a hét végére is kell házi feladatot adni, a gyermekek nem tanulnak hétfőre, hiáfelkészülés, dolgozatok, feladatlapok javítása sokszor a heti pihenőnapra tevődik át. A napi terhelést jócskán súlyosbítja a helyettesítések növekvő száma. A szakmai és politikai továbbképzésre járók igen nehezen tudják a tanfolyamok idejét is bezsúfolni a napi programba. Felkészülésre, tanulásra szintén csak a pihenőnapjukon tudnak időt szakítani." Az Erdélyi utcai iskolában, mint azt Garamvölgyi Józsefné igazgatónő elmondta, magát az átállást könnyen átvészelték volna, ha nem esik egybe az újabb és újabb tantervek belépésével. Pedig ezeknek egyikét-másikát még a tizenegy napos ciklus idején sem lehetett volna teljesíteni. „Egy magyar szakos tanár például az 1980—81-es tanévben még csak az ötödik osztályban tanított az új tanterv szerint. Idén viszont már a hetedikben is. Ha már most itt lenne az ősztől startoló új nyolcadikos tankönyv, lenne ideje felkészülni belőle. De olyan még nem volt, hogy időben megérkeztek azok az újabb kiadványok, amelyek szerkesztésébe sajnálatos módon nincs beavatva a gyakorló pedagógus. Hogy mást ne mondjak, mikor tanítani kezdtem, még tananyag volt Zrínyi, szere révén egész naposnak tudhatja magát. És ezen a klubrendszeren ne értsen a kedves olvasó holmi sematikus programerőltetést, hanem valami olyan erőfeszítést, amelynek révén „a legtöbbet dolgozó magyar állampolgárok", vagyis a napközisek, lehetőleg otthon érzik magukat. Az a szokás, hogy délután négykor vége a tanulásnak, s ki-ki átmegy a maga által választott klubba, ahol hazameneteléig kedvére eltölti az idejét. Olyanok ezek a klubok, mint valamikor az önképzőkörök lehettek. Megannyi alkalmi társulás, ahol kicsik, nagyok, párhuzamos osztályokba járó évfolyamtársak bíbelődnek, kísérleteznek együtt, nem ritkán olyan tanár felügyelete mellett, aki szintén jobban érzi magát ebbéli tevékenységében, mint másban. Kis kémikusok, fizikusok, hímzők, fotósok, batikolok, együtt játszók, dalolok, alkotók reprezentálják a kezdeményezés életrevalóságát. Természetesen a nem napköziseknek is szabad a belépés bármelyik klubba. Mindez így volt már az ötnapos tanítási hét rendszeresítése előtt, a különbség csak annyi, hogy az újabban kialakuló életforma következtében, a korábbi öt helyett négy napra zsúfolódtak a gyerekek mindennemű délutáni elfoglaltságai. Nagyjából ez a nyos a felkészülés, főleg a felső tagozaton." Ugyanez a tanároknál: „napi munkaidejük meghosszabbodott". (Bár több munkahelyi bizottság beszámolója szerint „kárpótol érte a megnövekedett hétvégi szabadidő".) „Nehezítette a munkát, fokozta a túlterhelést az is, hogy az öt napra való áttérés egybeesett az új dokumentumok egy részének megjelenésével. A tanárnak is öt napra sűrűsödik minden olyan egyéb tevékenysége, amely szerves része az oktató-nevelő munkának: értekezletek, továbbképzés, gyermekek kísérése, délutáni foglalkozások, fogadóóra, családlátogatás, mozgalmi munka. Az órákra való aztán kimaradt, majd újra visszakerült. így aztán a szerencsétlen pedagógus menet közben tanul, mondhatni óráról órára készül fel. Ugyanakkor elvárják tőle, hogy egységes világképet teremtsen a gyerekek fejében. Dehát mihez képest? A tanterv nem az elmélyültséget szorgalmazza, hanem azt, hogy mindenből legyen az ismeretanyagban egy csepp. Olykor mintha a gombhoz kellene hozzáfércelnünk a kabátot. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az alsós anyanyelvi és környezetismereti követelmények teljesíthetetlenek. Nehezen megy a felső osztályokban is a magyar és a kémia oktatása. A kémiáé kü-11