Budapest, 1983. (21. évfolyam)

5. szám május - Hollós László: A császár kegyelméből — Ferencváros

Itt csak a rehabilitáció segít! Lakásbelső a Dzsumbujban hogy meséljek!" Zsíros néni most nekem mesél. — 1905-ben születtem egy napszámos paraszt gyermekeként. Nehezen éltünk, öten voltunk testvérek. 18 évesen feljöttem Pestre, s egy iskolaigazgatónál lettem cseléd. Itt ismerkedtem meg későbbi férjemmel. Mondta is anyám ijedten: „Szent Isten, csak nem mész kálomistához?!" Aztán ő is megszerette. Férjem szépen keresett, a Vásárcsarnokban volt helypénzszedő. Sajnos fiatalon, negyvenkilenc évesen halt meg. Egyedül maradtam hatéves fiammal. Éppen hogy éhen nem haltunk. Később a Terményforgalmihoz kerültem, és csoportvezető lettem. Mondta nekem a párttitkár: „Te sehová nem tartozol, mit akarsz?!" No aztán 1946-ban beléptem a szocdem pártba. Az egyesülés után kiemeltek a többi közül, s politikai iskolába küldtek. Nem voltam én okosabb, mégis kiemeltek. Varrodavezető lettem, pedig nem is tudtam varrni. „Neked nem köll varrni, neked vezetni kell!" — mondta az igazgató. Innen mentem nyugdíjba. No, elég az hozzá, megöregedtem. — A harmincas években szegények voltak itt az emberek. Sok volt a munkanélküli. A kéregetők egymás kezébe adták a kilincset. A férfiak talicskáztak, takarítottak, lisztet trógeroltak, zsákoltak. Régen a szomszédos Thaly Kálmán utcában még tehenek voltak, mi is onnan hoztuk a tejet. Megvolt még a Mária Valéria-telep és a pályaudvar felé a Kiserdő. Ezrével laktak ott az emberek maguk vájta gunyhókban. A szegények a vágóhídra jártak lóhúst venni. Hatalmas sorok álltak. A csarnok oldalán a kofák a földön ülve kosárból árultak. Lehetett alkudni velük. Kihalt vidék volt ez akkoriban. — A háború után kiderült, hogy ebben a házban született József Attila. Kifestettek, kimeszeltek mindent, parkettát, ablakokat, ajtókat csináltak, szóval nagyon szépek lettünk. örültünk is, amikor megtudtuk, hogy József Attila itt született. Mert nem tudtuk. 1945-ben eljött ide egy gyönyörűséges szép nő, ő volt József Jolán. Megkérdezte tőlem: „Tudod-e, milyen házban laksz?" „Hát a Szup Károlyné házában" válaszoltam. „És azt nem tudod, hogy József Attila, az egyedüli proletár költő ebben a házban született?" —, s azzal megmutatta ezt a kis udvari szobát. Aztán Etussal és Szántó Judittal is többször találkoztam. Rengeteget meséltek, tőlük tudok ennyi mindent. —• Az emlékszobát 1964-ben adták át. Kassák Lajos mondott beszédet. Olyan szép nyáron az udvar! Millió rózsa és hortenzia nyílik. Mi gondozzuk a kertet, locsolunk, ültetünk. Szabó Imréné, a helyettesem sokat segít. Régi lakó alig van már a házban. Ezek a szoba-konyhás lakások szükséglakások. Főleg fiatalok élnek itt, de állandóan cserélődnek. A fiam engem is rábeszélt, hogy költözzünk el. Nehezen megyek el. Itt voltam fiatal, itt lettem boldog és boldogtalan, itt is öregedtem meg. Nem is tudom elképzelni a lakótelepi életet. A kerület „krónikásaival", Kóbor Istvánnal és Xantus Zoltánnal, Xantusnak Bakáts utcai, szépen berendezett, két szoba összkomfortos lakásában találkoztam. Kóbor István tizennégy évig volt a tanács műszaki osztályának vezetője. Közraktár utcai lakását leadta, s feleségével a József Attila-lakótelepi nyugdíjasházba költözött. — Ez a főváros egyik „legemberibb" lakótelepe. Az épületek nem nyomják agyon a lakókat. A lakótelep 1957 és 1963 között épült. Házai az akkori felvonóhiány miatt szerencsére alacsonyak, négyemeletesnél nem magasabbak. A lakótelepeket sokan nem szerették. Amikor a Mihálkovics-telepet bontották, az emberek nagy része nem akart elköltözni. „Engem innen ne tegyenek fel valamelyik toronyház tetejére" — mondogatták. Hónapokig kellett győzködni a családokat. Xantus Zoltán 1978-ig a tanács közművelődési csoportját vezette. Lényegében ő vetette meg a kerületben a helytörténeti kutatás alapjait. — Nagyon szeretem a Ferencvárost. Pedig amikor 43-ban bevonultam a Nádasdylaktanyába, megfogadtam, hogy ebbe a kerületbe még egyszer be nem teszem a lábam. 1958 óta itt élek, s azóta amit csak tudok, összegyűjtők róla. A tanács felkérésére Ferencvárosi tükörtöredékek címmel megírtuk a kerület elmúlt 15 évének krónikáját. Sajnos, anyagi okok miatt egyelőre várni kell a könyv kiadásával. Az itt élőknek szép és tisztességes múltja van. A valamikor német és rác ajkú lakosság jó magyarrá vált, ahol kellett, mindig letették a garast. Az egyik Ráday utcai kocsma asztaltársasága állította az első Damjanich-szobrot. — Nem szeretem a lakótelepi házakat, szerintem emberraktárak. Olyanok, mint a nyúl-Zsíros Jánosné, a Gát utcai József Attila-emlékszoba gondnoka 6