Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Balázs István: A köszörűs báró

BALÁZS ISTVÁN A köszörűs báró Túlontúl tiszteljük a kerek évfordulókat. Magam is e bűnbe estem, két esztendeig csak szemeztem a Fischer cég 148 évét hirdető táblával, csaknem elszalasztottam e „késes" portré lehetőségét. Mert özv. Fischer Gyuláné, immár a nyolcvanötödik évét taposva, úgy határozott, feladja a Fő utcai kis üzletet. Pedig magamnak is tartoztam ezzel az írással. Fischer Gyula késműves műhelye és finom acéláruk kereskedése ugyanis annak az ötemeletes, dísztégla borítású társasháznak a helyén működött még nem olyan rég, ahol most lakom. Ereztem is egy röpke fagyos fuvallatot átsuhanni a műhelyen, amikor mindez kiderült. — Ott sírtam a lépcsőn, amíg a bonuást végző munkások el nem z< vartak — mondja Fischer néni, átyolos szemekkel. Ott kezdtem az ismerkedést a szakmával mint ifjú házas. A háború után a -omokból építettük újjá a műhelyt. Micsoda üzlet volt. . . Ezek a bútorok — mutat körbe — még onnan valók, több mint százévesek. S bennük a kampók nem figyegtek ám ilyen üresen ... Telis-t« le volt a vitrinünk a legjobb áruval . . . Csak zsebkésből volt vigy százhúszféle, aztán ollók, kések, borotvák, szerszámok .. . — A;: első késes a családban a férjem dédapja, vándorköszörűs volt. EI5ször a Mária téren nyitottak üzletet, a Batthyány utcai iskola melletti parkban. Apósom tizenhét évesen kezdte az ipart — édesapja korán meghalt. Akkoriban még kézzel hajtották a gépet. Az 1890-es években vették meg az Iskola utcai házat — ott már gázhajtással dolgoztak —, a villanyra 1921-ben tértek át, abban az időben, amikor férjemmel összekerültünk. Akkor már neve volt a cégnek, apósomat csak úgy emlegették: der Schleifer Baron, a köszörűs báró. — Nem ellenezték hát a szüleim, hogy tisztviselőlány létemre hozzámenjek Gyulához. Tekintélyes család volt a miénk. Nagyapámnak, Tilly Károlynak két háza volt a Margit körúton. Az egyikben — a templommal szemben — vendéglő működött; kapuja akkora, hogy szüretkor a szekerek is nyugodtan behajthattak rajta . A leendő férjem boltjába be-benéztem, apja meg nagyapáméknál fröcscsözgetett olykor, ám dehogyis gondoltam arra, hogy megkéri a kezemet. Nagyon fiatalka voltam még, ő meg tíz évvel idősebb nálam. Ki tudja, hogyan is érezhette meg, beválok az üzletben. — Még apósom vette fel a kapcsolatot Solingennel. Gyönyörű árut kaptunk onnan, s már mindbe be volt ütve: Fischer Budán. Az uram el is utazott hozzájuk meg Hamburgba is, Kielbe is, hogy kitanulja a rafináltabb fogásokat; hogyan kell a nyers szalagból kézi munkával kést készíteni. Először kovácsolta, azután formára reszelte, edzette, köszörülte, polírozta, majd nyelet csinált neki. A nyél ébenfából készült. Sajnos, ma már ébenfa — egyáltalán jó fa — nem kapható. — Mi láttuk el az egész környéket kerti szerszámmal, és jó vevőnk volt Budaör;, Budajenő, Budakeszi, Solymár is. Ifjú koromban még a Rózsadomb tele szőlővel. A miénk a Bimbó út 99. szám alatt feküdt. Emlékszem, mi, gyerekek, alig vártuk szeptember tizenharmadikát, a szüret kezdetét. Ott trónoltunk Az alapító A hajdani üzlet Boros Jenő felvételei