Budapest, 1982. (20. évfolyam)

2. szám február - Miklóssy János: „A Váci utcán, fényes délben”

MIKLOSSY JÁNOS A Váci utcán,, fényes délben." Magas, szőke, daliás, szép férfi — császárszakállal. Kitűnő vadász, jó vívó, a sport minden fajtájának kedvelője, rendkívüli testi erővel. Arca feltűnően jelentékeny, van benne valami az oroszlánból vagy a tigrisből. Rendszerint a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utcán vagy a Duna-parton sétál. Dereka egyenes, tartása feszes, fején szürke cilinder, kezében hatalmas sétabot. A reánk maradt emlékezések nyomán, monográfusa, Komlós Aladár imigyen idézi előnkbe a pesti utcák, terek, sétányok és kávéházak többnyire magános vándorát — Vajda Jánost. Krúdy Gyula — választékos külsejét, szertartásos megjelenését tekintve — inkább nyugalmazott diplomatához vagy „penziós" udvari hivatalnokhoz, mint költőhöz véli hasonlónak. Az Ötpacsirta (Puskin) utcában született és a váli erdészlakban nevelkedett költő munkásságára e két életrajzi tény meghatározó. Poézisének egyik fő inspirátora, a természet mellett, Budapest („Nekem a magyar főváros bálványom, szülőföldem s gyermeki szeretettel csüggök jelen és jövőbeli nagyságán"). Verses regényében, a budapesti életképnek szánt Találkozásokban és cikkekben, tárcákban, glosszákban közel félszázados (1855-1897) közírói tevékenységének termékeiben foglalkozik Pest-Budával. Olvasható azokban szinte minden — egy nagy költő egyéni zamatától nemesítve —, ami a Pest-Budából Budapestté fejlődő város életét jellemzi. Kötetbe gyűjtve maguk mögött hagynák Ágai Adolf híressé vált könyvét, az Utazás Pestről Budapestre címűt is. Művészi értékük mellett — egyikük-másikuk a Vajda-próza szebb darabjai közé tartozik — várostörténeti dokumentumokként is méltán vonják magukra figyelmünket. Budapest puszta létezése sajátos, konfliktusoktól nem mentes helyet foglal el irodalmunk történetében. Költőink érdeklődését kezdetben „régi dicsőségünk" székhelye, a Mátyás uralkodásától ékesített Buda foglalkoztatja. A dicső múlttól a jelen, a feudálistól a polgári életforma felé fordulás igénye állítja a figyelem középpontjába Pestet, a nagy lehetőségek városát. A nyitányt talán Berzsenyi Dániel Vitkovics Mihályhoz írt episztolája jelenti. „Kelet Párizsa" — ahogyan a pompás Vajda János 1881-ben panorámájú, rohamosan fejlődő Pestet szeretik nevezni — kedvenc témája lesz a költészeten kívül az irodalmi publicisztikának (Garay János: Tollrajzok, Budapesti Napló; Frankenburg Adolf: Budapesti levelek; Nagy Ignác: Budapesti séták), sőt, a magyar regénynek is (Jósika Miklós: Egy kétemeletes ház Pesten; Pálffy Albert: Magyar millionaire). Nem övezi kritika nélküli csodálat a fővárost, mint azt Széchenyi röpirata (A Pesti por és sár) manifesztálja. Az elutasítás, az irodalmunkból való kirekesztés mind többször kísértő konzervatív színezetű kísérlete csak az 1890-es években, Beöthy Zsolt jóvoltából emelkedik szentenciává. Hogy Budapest nemzeti szellemünktől idegen, s irodalmunk színhelye, témája csak a magyar vidék lehet — bár maga Gyulai Pál száll szembe vele—, ez az elmélet átszüremlik a XX. századba is, s tettenérhető Horváth Jánosnak a Nyugat mozgalmára tett kritikai megjegyzéseiben éppenúgy, mint a 19-es forradalomvesztés sokkjától sújtott népi írók egyes megnyilatkozásaiban. De Vajdánál nyomát sem leljük. A gazda szemével tekint szét, ültet, olt és nyes Budapestnek nevezett kedves kertjében. Budapest és a nagyvárosok iránt megnyilatkozó, egész életén át hangoztatott lelkesedése 1848/49-ből átmentett meggyőződésének a következménye: kohónak tekinti a metropolisokat, amelyekben a demokrácia matériája formálodik („elenyésznek a kisebb rangkülönbségek — írja —; a szegényebb ember, a társadalmi ranglétra alantibb fokán álló egyén nem érzi lépten-nyomon az ő állása alacsonyságát, sőt megszerezheti magának azt a kellemes illúziót, mintha ő is csak olyan ember volna, mint a többi: a sorstól inkább kegyelt, magasabb rangba, nagyobb jólétbe helyezett lélek. Egy kisvárosban mintha homlokára sütve volna az ő szegénységének bélyege." Beszélgetések. Pesti Napló, 1888. júl. 8. reggeli szám). Politikai cikkeiben, röpirataiban (Önbírálat, Polgárosodás) a „szegényebb középrend", a magyar vagy magyarosodó polgárság és a belőle vétetett értelmiség szószólójának vallja magát; a birtokos nemesség ellenében — hirdeti politikai publicisztikája — ezeket illeti meg a kapitalizálódó Magyarországon a vezető szerep. A „szegényebb középrend" as-20