Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - Marót Miklós: Régi intézmény öreg székházban

könyvtárról? Nézzük otthonteremtésének korszakait. Nagyszombatból való elköltözése után hét átmeneti esztendeig társbérlő volt a budai Várpalotában. Körülbelül 14 ezer kötettel érkezett — egy mai közepes kerületi közművelődési könyvtár állománya —, és néhány hevenyészve berendezett termet kapott. II. József telepítette át Pestre, a feloszlatott ferences rend kolostorába. Állománya néhány év alatt 40 ezer kötetre gyarapodott a megszűnt szerzetesrendek könyveiből. A berendezkedés örömteli volt, a kolostorban falak áttörésével alakították ki a sötétszínű polcokkal övezett könyvtártermet, néhány csatlakozó helyiséggel. (A mai budapestiek úgy képzelhetik el, hogy az egyemeletes épület a Kossuth Lajos utca sarkán álló templomtól a mostani Ecclesia-üzlet és a Kárpátia vendéglő helyén húzódott.) Ez az olvasóterem, a nyilvános könyvtár látványosságnak számított Pesten. Egy fél évszázadig minden városleírás méltatja. Az öröm nem sokáig tartott, mert romlott az 1740-es években épült zárda állaga. A tetőt még csak ki lehetett javítani, de a könyvek mázsáit alig bíró gerendák igencsak hajladoztak. Lassanként polcok kerültek az ablakközökbe, a folyosókra és az átjárókba is. Elérkezett volna tehát az új otthon megtervezésének várakozásteli kora. Erről azonban szó sem lehetett. Hadd ne soroljuk itt most fel, hogy miért, csak utaljunk arra, hogy magának az egyetemnek, intézeteinek és kórházainak sem volt otthona; negyvenévi huzavona során épült fel a Nemzeti Múzeum, és húsz évig tartott a közadakozásból emelt Nemzeti Színház építése. Tervezés és megvalósulás 1843-tól állott Toldy Ferenc a könyvtár élén. Még az új épület tervezésére is jutott erejéből. A szabadságharc bukása után azonban csak a hatvanas évektől lehetett valamennyire reálisan tervezni. Szinte csoda volt, amikor 1862—65 között felépült az Akadémia palotája. Toldy érvei önmagukban nem lettek volna eredményesek — könyvtárosok sohasem illetékesek saját könyvtáruk építésében —, ha a régi épület roskadozása a 60-as évek végén nem esett volna egybe egyrészt a ferencesek rendkívül aktív rendházépítési szándékával, amelynek révén jövedelmező bérlakásokat, üzlethelyiségeket terveztek, másrészt a főváros hatóságainak elképzelésével, hogy a város magjában egy méltó középületet emeltessenek. Jöhetett tehát az építés szárnyaló korszaka. Mondanunk sem kell, hogy mire az alapozás elkezdődött, a „szárnyakat lenyesték". Toldy — az építés kezdetekor, 1873-ban meghalt — modern, 19. századi könyvtárról álmodott: több olvasóteremmel, közéleti helyiségekkel, könnyen kezelhető raktárakkal és évtizedekre elegendő hellyel. Ezzel szemben felépült egy tipikus 18. századi teremkönyvtárolvasóterem. Az épület felét elfoglalták a szolgálati lakások, és a raktárakban hatméteres létrákon állva kellett keresni a könyveket. Miért lett a hajlék ilyen alkalmatlan és barátságtalan? A szárnyak első tollai abban a kicsinyes vitában hullottak el, amelyet az egyetem a ferences barátokkal folytatott. Először semmit sem akartak adni a telekből, majd a nagyobb részét kérték, s végül bírósági ítélet osztotta meg a területet úgy, hogy a könyvtárépítés számára egy furcsa, trapéz alakú saroktelek jutott. A tervezés iratai az egykori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium levéltárával megsemmisültek, így fogalmunk sincs, hogy Skalnitzky Antal építészmérnök és vállalkozó milyen instrukciókat kapott. Tudjuk, hogy tanulmányozott német könyvtárakat — innen jöhetett a 18. századi funkció szemlélete —, és azt is, hogy keze meg volt kötve valamennyire: a Reáltanoda utca túlsó oldalán már készen állott a Pesti Hazai Takarék sarokkupolás eklektikus épülete, amelynek tükörváltozatát kellett megterveznie. Végül: az építőt szigorú takarékosságra kényszerítették. Mindezt tudva megértjük, miért hiányzik egy teljes szárny, miért épültek díszletszerű, neoreneszánsz homlokzatok, miért állnak az épület saroktengelyén kerek szobák üres, héjszerkezetű kupolával, miért nem alkalmaztak a tizennégy külső és belső monolit-oszlopon kívül semmilyen nemes anyagot. írjuk a mester érdeméül a 90 centiméter vastag tartófalakat és a masszív téglaboltozatokat. A beruházó állam nagylelkűségét dicsérik az előcsarnokban és a homlokzaton Than Károly sgrafittói és az olvasóteremben Lötz Károly műhelyének freskói. 1876. március 26-án zenghetett az örömóda: felavatták az új, az első — és tegyük hozzá szelíd gúnnyal: Budapesten máig is egyetlen e célra épült — állami Meddig bírja a mennyezet! könyvtárat. Őfelsége személyesen mondhatta el, hogy „minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve". Belakás és berendezkedés hetven évig A 200 ezer kötet bőséges helyet, az egyetemi oktatók és hallgatók megfelelő olvasási lehetőségeket találtak. A könyvek még évtizedekig elfértek, az olvasók kevésbé. Számuk egyre nőtt, és egyre szegényebbek voltak. Nekik a sötét albérleti lyukak mellett valóban a művelődés palotája lett volna a könyvtár, ha négy-ötezrükre nem kétszáz hely jut az olvasókban. (A nemzetközi norma ma is a hallgatók egytizedével számol, vagyis ebben az esetben négy-ötszáz személyes olvasóteremmel.) Sajnos, a központi palota mellett senki sem szorgalmazta a kari és tanszéki könyvtárak fejlesztését. A századfordulón már nyilvánvalóvá vált, hogy az igények kielégítésére csak könyvtári rendszerek és szervezetek alkalmasak, velük párhuzamosan kell fejlődnie a nagy törzsgyűjteményeknek. Az avatás után a belakás eseménytelen hetven esztendeje következett. Toldozás-foldozás itt és ott, a könyvek lassan beszivárogtak a voltszolgálati lakásokba és a pincébe. Csak az 1930-as évek vége hozott radikális változást — az újjárendezés örömét —, amikor a raktárakat megosztva sikerült a „bővítés", a Ganz-gyár elmés vaspolcrendszerével. Az otthon még a felszabadulás után is megfelelőnek látszott, mert új olvasóhelyek megnyitásával — kollégiumok, egykor zárt könyvtárak stb. — némileg csökkent az olvasók nyomása, és a két kar, a hittudományi és az orvosi leválása, úgy tűnt, szűkíti a gyűjtési kört, lassabban telnek tehát a raktárak. A felfelé ívelő pályát azonban váratlan, előre szinte nem látható erők módosították. A hatvanas évek elején már nyilvánvaló volt, hogy a kör bezárult, az intézmény kinőtte hajlékát, öreg falai között nem tud hivatásához méltó tevékenységet folytatni. Napjaink dilemmája A pályát módosító erőket egyetlen kifejezéssel nehéz meghatározni, de talán sokat megmagyaráz ez a fogalom: információrobbanás. Lemondva az „egyetemességről", sőt, még a társa-18