Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - Seregi László: Piszkosan jön— piszkosabban megy

SEREGI LÁSZLÓ A víz biológiai tisztítása MTI Fotó — E. Várkonyi Péter felvétele Nyilt a vasfödél; rothadó szagok csaptak ki fehér gőzben gomolyogva az aszfaltból, ahol a nagycsatorna megnyitotta Budapest beleit. (Szabó Lőrinc) Ülök a rakparton, s nézem, mit visz a Duna? Fatörzs, döglött macska, dinynyehéj, formátlan ruhadarabok, műanyag flakonok követik egymást hosszú sorban. S ameddig a szem ellát: a mocskosnál is mocskosabb a víz. A Fővárosi Csatornázási Műveknél aztán elmagyarázták, hogy boldogok lennének, ha csak holmi dinnyehéjakkal, műanyag flakonokkal és effélékkel kellene foglalkozniuk. Fekete István gépészeti főosztályvezető bizalmasan még azt is mégsúgta, akkor sincs nagy vész, ha valaki történetesen a szomszédja félig feldolgozott disznaját próbálja leereszteni a csatornán. A mélyben ugyanis ott feszülnek a szűrők, s ugyancátk soványka kell legyen az a disznó, amely képes átcsúszni a rácsok között. A szilárd tárgyak többségét idejében kihalásszák, megakadályozzák, hogy a Dunába kerüljenek. Ám az ipari szennyvízzel szemben tehetetlenek. Ha a bőrgyár befejezi az éppen soros technológiai müveletet, se szó, se beszéd, megnyitja a zsilipeket, s már áramlik is a folyóba a tömény méreg. Jobb esetben a hígított szerves oldószer. Nem vitás: a fölöslegessé vált vizet el kell vezetni, meg kell szabadulni tőle. Csakhogy nem mindegy, milyen Piszkosan {ön - piszkosabban megy