Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: A hivatali „Csepel"

keservesen sikerült a Jelmezkölcsönzőt meg a többi kisebb vállalatot elköltöztetni. — A Vörös Csillag leszurkolta a sok milliót is? — Annak rendje és módja szerint. A Jelmezkölcsönző Vállalat az Irányi utcában kapott helyiségeket, azzal a kikötéssel, hogy azokat kizárólag üzletnek használja. A példákból nyilván kiderül, hogy nincs a kezünkben olyan lehetőség, amellyel hatékonyan intézkedhetnénk. — Több lehetőség kellene? — Több hát. Itt van a tanácstól pár lépésre a Luxus Áruház. Ugye milyen zsúfolt? Miért nem árusíthatnának divatárút az Irodagéptechnikai Vállalat óriási helyiségeiben? Azért, mert nem tudjuk kirakni őket. — Ugyanakkor az ön által vezetett tanácsnak jó néhány különleges illetékessége is van, amivel más államigazgatási szervek nem rendelkeznek. — Tizennyolc-húszolyan munkakör, feladatkör van az V. kerületnél, amely — úgy mondják — székhely kerülete a fővárosnak. így például már 1890 óta az itteni elöljárósághoz, majd tanácshoz tartozik a külföldi anyakönyvi események nyilvántartása. Több ezer eset évente. Általánosságban ezekkel a központi feladatokkal nem járunk túl jól, mert a személyi feltételek sanyarúak. Megemlítem a kisajátítást, amely egész Budapestre kiterjedő illetékességünk. Hogy a méreteket érzékelje, évente közel kétmilliárd forintnyi kártérítést határoz meg a kisajátítási csoportunk. — Gondolom, ez az az illetékesség, amitől legszívesebben megszabadulnának. — igy igaz. — Ám nem áll módjukban. — Nem áll módunkban. Ismert az a sajnálatos dolog, ami a kisajátítások körül történt. Mi a saját hatáskörünkön belül azonnal intézkedtünk, és sikerült megfelelő embereket találni. — Ne vegye kötekedésnek, de nyilván korábban is igy vélték, hiszen senkibe sem lehet belelátni. — Igen. Itt a bizalomra kell építenünk. Mi úgy látjuk, hogy ezek az emberek megfelelnek a bizalomnak ... ámbár a lét-V. kerület szám most is kevés. Nem mindegy ugyanis, hogyan tárgyalnak tisztességes emberekkel, akik egy életen át spóroltak az építkezésre, s most lebontják az otthonukat. Megvallom, ez a Kék Fényben is nyilvánosságra hozott ügy igen kellemetlen volt az egész apparátusnak. Még akkor is, ha az eljárás elsősorban a beruházókat képviselő ügyvédeket és szakértőket érinti. — Milyen követelményeket támaszt a munkatársaival szemben1 Egyáltalán: meg tudja válogatni az embereit? — Úgy érzem, hogy jól választottam ki az embereimet. Éspedig azért, mert fontosnak tartom, hogy ha minden dologban kollektive döntünk, akkor az emberek ügyében se egyetlen személy foglaljon álláspontot. Ebbe a házba, legyen az gépíró, adminisztrátor vagy akár osztályvezető, bárki csak a teljes vezetőség egyetértésével kerülhet be. — Volt rá precedens, hogy ez az öt-hat ember elutasított valakit? — Volt, nem is egyszer. — Kanyarodjunk vissza az ön személyes sorsához. Úgy gondolja, hogy itt, ebben a hivatalban fog bevégződni az ön munkás élete? -Én legalábbis azt szeretném, hiszen már 54 éves vagyok. — Ön hol lakik most? — V. kerületi, Galamb utcai lakó vagyok. Helyeslem is azt a rendelkezést, hogy a választott tanácsi vezető lehetőleg ott is lakjon, ahová a munkája köti. — Rangrejtve jár, vagy ismerik? — Ismernek. — Mit csinál, ha nem tanácselnök? — Van egy telkünk, oda szoktam kijárni. Szükséges kikapcsolódás, mert a tanácselnöké nem nyolcórás foglalatosság naponta. Gyakran fölhívnak otthon. Még vasárnap is nemegyszer. Előfordulnak életveszélyes helyzetek, födém leszakadások a rossz házakban. — Csak nem tart otthon is fogadóórát? — Főleg telefonon szoktak megkeresni. — Eszerint nem titkos a száma? — Nem. — Van még rokonsága a falujában? — Épp a napokban voltam odahaza. Apám és a mamám is él. Nyolcvankét éves a papa, nyugdíjas, a mama 76 éves. Elég betegek, úgyhogy hetente, kéthetente meg kell látogatni őket. — Önálló tanácsa van a községnek? — Önálló nagyközségi tanácsa van Nagyfügednek. — Nem menne haza a szülőfalujába elnöknek? — Hát erre most már nagyon nehéz válaszolni. — Miért? Mondjuk, most ha kimegyek, jön egy távirat, hogy „a nagyközség díszpolgárává választunk, gyere haza elnöknek." — Ezen még nem gondolkoztam. Biztosan érdekes lenne. Sokan még most is ismernek. Hát nem tudom, hogy mi lenne. Ötvennégy éves korában nehezen mozdul az ember. — Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. 11