Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Seregi László: Menjünk a moziba be?

SEREGI LASZLO Menjünk a moziba be? Gregory Peck ott állt a kapu­ban, s merően nézte a sötét er­dőt, hátha a lombok között meg­pillantja nagy ellenségét, Lopa­kodó Holdat. Az indiánt azonban nem ejtették a fejére, majd bo­lond lett volna mutatkozni, hogy aztán a puskás ember se szó, se beszéd, beleeresszen egy soro­zatot a csőre töltött koltjából. Gregory Peck felismerte a hely­zetet, s hogy unalmát enyhítse, eljátszotta, miként is viselkedne Gregory Peck, ha éppen nem merednének rá a kamerák. Ösz­szehúzta tehát a szemöldökét, ahogy egykor a mi Rózsa Sán­dorunk, cigarettát kotort elő bőrmellénye zsebéből, s már­már meggyújtotta volna az eb­ben a környezetben felettébb anakronisztikusnak ható filteres Kentet, amikor az élelmes törzs­főnök megjelent a színen. A nagy amerikai filmszínész ekkor elol­totta az alig két másodperce meg­gyújtott bagót, a csikket vissza­csúsztatta a zsebébe (akkor is éppen rossz idők jártak arrafe­lé), s habozás nélkül rákiáltott Lopakodó Holdra. Hogy mit kiáltott, azt sajnos nem tudom, mert hirtelen fény­özön áramlott a Kelen mozi né­zőterére, az ajtóban teljes terje­delmében megjelent Gizi néni, a jegyszedő, felszólította Hid végi Józsefet, keljen fel a helyéről, kövesse őt az előcsarnokba, mert ott várnak rá. Az intermezzo hullámai hamar elcsitultak, mert " a vásznon élénk párbeszéd ala­kult ki Peck és Lopakodó között. Utóbbi ellentmondást nem tűrő hangon replikázott, de hogy mit felelt és mire, arról, sajnos, me­gint nem szolgálhatok bővebb felvilágosítással, mert Gizi néni újból színre lépett, s nagy-nagy empatikus készségről téve tanú­ságot, felhívta a soraink között megbúvó lelketlen kutyatulajdo­nos figyelmét, hogy jöjjön ki, mert az a szerencsétlen eb úgy vonyít, mintha nyúznák. Nos, ekkor határoztam el, hogy a továbbiakban leveszem kezemet a fővárosi mozikról, él­jenek meg úgy, ahogy tudnak, rám semmiképp se számítsanak. Alltam is a szavamat. Legalább öt évig nem váltottam jegyet egyetlen filmhez sem: s hogy őszinte legyek, nem maradtam le semmi jóról — ha hinni lehet megátalkodott mozikedvelő is­merőseimnek. Igaz, az utóbbi időben az ő seregük is alaposan megfogyatkozott. Szinte divattá vált azzal kérkedni, ki mióta nem látogatja az államilag engedélye­zett alkotásokat játszó helyeket. S ha csak az én szűkebb környe­zetemről lett volna szó! De nem. Soha olyan kevés nézője nem A volt kispesti Royal mozi volt a budapesti filmszínházak­nak, mint két-három évvel ez­előtt. Aztán, ha nem is egy csapásra, de minden megváltozott. Az em­berek elkezdtek újra moziba jár­ni. 1981-ben már csaknem 20 millió nézője volt az előadások­nak. Egy-egy budapesti lakos te­hát átlagosan kilenc filmhez vál­tott jegyet. Minek köszönhető ez a fellendülés? Dr. Nagy Sándor, a FŐMO igazgatója határozot­tan állítja: főként annak, hogy jobbak lettek a magyar filmek. Még az sincs kizárva, fűzi hozzá, hogy művészileg nem képvisel­nek ugyan a korábbinál jelentő­sebb értéket, mindenesetre íz­lésben inkább megfelelnek az igényeknek. Mindebből koránt­sem az következik, hogy a vász­nakat elárasztotta a meztelen­ség meg a brutalitás, azaz a ben­nünk kétségkívül meglévő alan­tasabb ösztönöket szolgálták vol­na ki a rendezők. Erről szó sincs. Az Oscar-díjas Mephistóra pél­dául nem lehet mondani, hogy olcsó fogásokat alkalmaz a siker érdekében. A filmgyárból kikerülő művek érezhetően szélesebb tematikai skálán mozognak. Ma már — hál'istennek — nem szégyen kri­mit vagy vígjátékot forgatni. Szé­gyen viszont olyan filmre pénzt és jóváhagyó stemplit adni, amelyről jószerivel mindenki sej­ti — az érintett rendezőt kivé­ve —, hogy csakis bukás lehet a vége .. . A Lumumba utcai műtermek­ben azonban évente csak 20—25 filmet készítenek. Ez roppant kevés, de tudomásul kell venni, hogy többre nem futja. Önerő­ből amúgy sem tudnánk kielégí-12

Next

/
Oldalképek
Tartalom