Budapest, 1982. (20. évfolyam)

9. szám szeptember - Végh Oszkár: Terézvárosi nyomdák

VÉGH OSZKÁR HONISMERET* Terézvárosi nyomdák A 18. század második felében Pest városfallal körülvett településén, a Belvároson kívüli területet — a Külvárost — két részre osztotta a pesti tanács. 1766-ban született az a döntés, amely szerint a Duna pesti oldalának a Kerepesi út Belvárosig húzódó vonalától északra eső területe a Felső-Külváros, az ettől délre terjedő része pedig az Alsó-Külváros. Mindkét rész közigazgatását — a pesti városi tanács hivatalaként működő — külön bíróság irányította. A két külvárosban még abban az évszázadban további településközpontok jöttek létre. A Felső-Külvárost 1777-ben nevezték el Terézvárosnak, majd a városrész északi területe 1790-ben kapta a Lipótváros nevet. Az Alsó-Külvárosban ugyancsak 1777-ben létesült a Józsefváros és ettől délre, 1792-ben a Ferencváros. Pest lakossága az 1806-os népszámlálás szerint így oszlott meg a városrészek között: Belváros 10 911. Terézváros 10 582, Józsefváros 6960, Lipótváros 2663, Ferencváros 1864. Az 1770—90-es évek Terézvárosának lakói még jórészt mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak, de a Belváros zsúfoltsága miatt ide kitelepülő iparosok és kereskedők a 19. század közepére alaposan megváltoztatták a lakosság összetételét. A gyertyaöntő, mézeskalácssütő, szappanfőző, szűcs-, szabó-, cipész-, asztalosműhelyek, mosodák, pékségek mellett a Terézváros első jelentős ipari üzeme a Valeró-selyemgyár volt. A terézvárosi lakosok számára azok az évtizedek voltak a legnehezebbek a múlt században, amikor a város építése fellendült, és fel kellett hagyni a kertészkedéssel, állattenyésztéssel, s ezzel megszűnt az a megélhetési forrás, amelyet a pesti piacokra való termesztés adott, de megszűnt a nagyvárosok körüli településekre e korszakban jellemző se földműves, se iparos életforma is. Olyan iparosréteg alakult ki, amely elsősorban a belvárosi polgárságnak nyújtott szolgáltatásokból élt. Az olyan kismester, aki további ipari felhasználásra készített terméket, a múlt század első évtizedeiben még nehezen élt meg. Példa erre Zocher Antal, a Pozsonyból a Terézvárosba költözött betűöntő esete. II. József 1783. január 3-i „alattvalóihoz szóló felhívása" után, amely nyomdák alapítását sürgette, Budán és Pesten több új nyomda kezdte meg munkáját (többek között a Trattner család is ekkor nyitotta meg pesti nyomdáját). Zocher Antal az 1800-as évek elején eladta jól menő pozsonyi betűöntödéjét, a terézvárosi Feldgasse (ma Nagymező utca) 197. szám alatt vett házat, és felszerelte betűöntő műhelyét. Zocher elszámította magát, mert néhány kisebb vidéki nyomdán kívül nem volt megrendelője szép vonalú betűinek. 1810-ben beadványnyal fordult a városi tanácshoz, melyben kérte, hogy a betűöntés mellett saját házában trafikot is nyithasson, mert mesterségéből nem tudja népes családját fenntartani. A tanács hozzájárult Zocher Antal kéréséhez. Azok a kisiparosok és kiskereskedők, akik a lakosságot szolgálták ki, végül is gyökeret eresztettek. Mind több alkalmazottat foglalkoztattak, s ők „teremtették meg" a Terézváros kispolgári rétegét. A kismestereknél való— elég bizonytalan — elhelyezkedésen kívül a terézvárosiakat is a „Váczi posta út" mentén épülő vagy már felépült üzemek foglalkoztatták. Ezt a városrészt a terület nagy része felett egykor rendelkező, Engel nevű földbirtokosról az 1860-as években a munkások Engelfeldnek, majd Engelföldnek, végül, nem kis iróniával, Angyalföldnek nevezték el. 1862-ben itt alakult meg a Pannónia Gőzmalom Rt. és egymást követően az Unió, az Erzsébet, a Viktória Gőzmalom, valamint a Haggenmacher család két malma, majd megnyitotta kapuját az Első Magyar Gépgyár, az Első Magyar Szeszfinomító Rt., a Tüköri-féle serfőzde, az Első Magyar Gyapjúmosó Rt. és az évszázad végéig több más gyár. Az angyalföldi üzemekben elhelyezkedett terézvárosiak alkották az egykori Felső-Külváros nagyüzemi munkásságának első generációját. Az ipari létesítmények egyre több munkást vettek föl. De a munkásoknak a még oly hosszú, napi 14—16 órás robot sem adott biztos megélhetést, mert az ipari és a kereskedő tőke vállalkozását befolyásoló fellendülés, pangás, válság egymást követő hullámai új meg új létbizonytalanságot idéztek elő. A munkanélküliség, a betegség, a rokkantság rettegett veszélye a szervezkedő proletárokat segélyegyletek, majd szakegyletek alakítására ösztönözte. Elsőnek a nyomdászok hozták létre egyesü létükét, illetve 1863. július 17-én újjászervezték az 1848. június elsején alakult Pest-Budai Könyvnyomdászok Viatikum (átutazó) Beteg és Segélyező Egyesületet. Az egylet 1853. április 11-től nem működött, ugyanis akkor a pesti rendőrhatóság feloszlatta. A nyomdászok önképző egylete 1865. július 22-én alakult meg. A pesti nyomdászok tíz éven át tartó szívós harca egyesületük létjogosultságáért végül eredményre vezetett. A tagság az „egy mindenkiért, mindenki egyért" jelszó szellemében szervezte akcióit, még akkor is, ha esetenként saját vezetősége sem támogatta. Példa erre az 1869-ben a terézvárosi Árok utca és Kemnitzer utca (ma Csengery utca és Hunyadi tér) sarkán felépült Posner Nyomda „fegyházszerű munkarendje" ellen tiltakozó mozgalom. Böhm Béla, az egylet elnöke ellenezte a tagság akcióját, ezért rendkívüli közgyűlésen lemondatták. A kiterjedt vevőkörrel rendelkező Posner Nyomdában a szedőtermen, valamint a magasnyomó-géptermen kívül litográfiái, cinkográfiai,kötészeti és mindenekelőtt vonalzó részleg működött. A tulajdonos, Posner Károly Lajos, akit a királyi kitüntetésre vágyakozó polgár típusaként figuráztak ki a vicclapok, elsősorban üzleti könyvek, ügyviteli nyomtatványok gyártására rendezte be nyomdáját. A nyomdászok szakegyletének tevékenysége azért fontos a terézvárosi munkások életének alakulásában, mert a belső városrészben épülő ipari üzemek szintén kizárólag nyomdák, illetve a nyomdaipart kiszolgáló műhelyek voltak. Az idősebb Hornyánszky Viktor 1863-ban a Belvárosban alapított nyomdát, de nem sokkal utána kiköltöztette üzemét az Aradi utca 14-be. Riegler József Ede a Rózsa utcában építette fel nyomda- és papíripari üzemét. 1871-ben. Lőbl Dezső nyomdája az egykori Sugárúton (ma Népköztársaság útja) kezdett dolgozni 1876-ban. E nagyobb nyomdákon kívül számos kisebb, két-három munkást foglalkoztató officina volt arra hivatott, hogy kielégítse a nyomtatott betű iránt egyre növekvő igényeket. A nyomdák 39