Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: Az egyiket viszik, a másikat nyomjuk

Új laptársunk, a Hot Dog Hírlap (?) Fehér István felvétele hatom el tőlük, hogy most tegyenek különbözetit. — Mi a standok elosztásának a módja? Hiszen nem mindegy, hogy valaki valamelyik aluljáróban vagy a világ végén árusít. — A jobb helyekért nem akármilyen áldozatot kell vállalni. Az újságot ugyanis zsákolják az elosztókban, úgy szállítják ki. A munka hajnali háromkor kezdődik, s nyitásra, azaz hat órára már mindenhol ott kell lenni a lapoknak, mint a friss péksüteménynek a közértekben. Mivel erre nincs külön munkaerő, az a gyakorlat alakult ki, hogy a jól kereső helyekre eleve olyan embereket veszünk fel, akik ezt a nyolc órán túli, illetve előtti nagyon nehéz fizikai munkát is vállalják. A fizetség esetenként 23 forint, ez nyolcforintos órabérnek felel meg. Tehát a standok elosztásánál ilyen szempont is van. De szerepet játszik az is, hogy az illető milyen régen van a terjesztésben, s hogy a régiek befogadják-e egyáltalán maguk közé. Nem mindegy ugyanis, hogy egy több mint egymillió forint forgalmú helyen ki nyúlkál a kasszába. Időnként tudomásunkra jut, hogy a borravaló eltűnik. S ha megcsípik a „nyelőt", nincs az a szakszervezeti bizottság, amelyik meggátolhatná a kiközösítését. Ezért általában, ha valaki elmegy nyugdíjba, igyekszünk az ottaniak javaslatát figyelembe venni. Erőltetni senkit nem lehet, mert az a szabály, hogy csak az léphet be valamelyik népesebb standba, akit a törzstagok aláírásukkal hitelesítve befogadnak. Közös pénz — közös nyilatkozat. Volt már rá eset, hogy szerettünk volna valakit elhelyezni, de nem sikerült. — Fura dolog, hogy a hírlapárusok úgy kultúrmunkások, hogy közben lehetnek akár teljesen kulturálatlanok. — Van ilyen a tényleges kultúrmunkások között is. Hogy mást ne mondjak: a könyves szakmában. A kereskedelem és a kultúra ettől még jól megfér egymás mellett. Mi kultúrával kereskedünk. — Milyen fejlesztési elképzeléseik vannak? — Átrendeződés kezdődött a sajtóterjesztésen belül az elmúlt évtizedben. A lakosság ugyanis a belterületről fokozatosan áttelepült a lakótelepekre. Ezért jelentősen megnőtt a peremhivatalok tevékenységi köre. Összességében azt mondhatom, hogy elég szerények a lehetőségeink. A VI. ötéves tervben csak annyi új pavilon lesz, mint az előző tervidőszak elején egy évben volt. Ily módon még az elavult berendezések pótlását sem fogjuk teljes egészében megoldani. Azt a gyakorlatot kell folytatni, mint a népgazdaságban általában: mindig a nagyobb forgalmú helyekre kerüljenek a nagyobb pavilonok. Az extenzív fejlődésnek vége, amikor még nyakra-főre telepítettünk mindenhová, függetlenül attól, hogy milyen haszon remélhető. — Hogyan lehetséges, hogy az Örs vezér téri vagy az Astoria aluljáróban eleve nem terveztek sajtópavilont? Holott ezek a terjesztés szempontjából kulcsfontosságú helyek. — Ezt nem tudom megmondani. Nyilvánvalóan kellett volna. Ahol van, ott sem megfelelő. Például az Emke aluljáróban olyan pici helyünk van, levegőt alig lehet venni. Ráadásul korábban nem engedélyezte a Fővárosi Tanács, hogy a hírlapárus bármilyen eszközt lerakjon, hogy az újságot ideig-óráig tárolhassa. — Több mint hatszázféle újság kerül az utcára. Nem sok ez? — Szerintem nagyon sok. Nem kéne ennyi. Nem is lehet bemutatni ezeknek csak egy töredékét. — Az újságíró föl van háborodva, ha pont az az újság nincs kirakva, amit 5 ír. — Szigorú előírás van arra, hogy a főhelyeket milyen lapokkal kell betölteni. Ezek mindenekelőtt a politikai napilapok, a magyar nyelvű szovjet lapok — tehát a Lányok Asszonyok, a Szovjetunió, a Fáklya —, aztán a turistaigényeket szolgáló úgynevezett Magyar Hét nevű kiadványok, s csak azután jöhetnek a politikai hetilapok s egyéb kiadványok. — A sajtóterjesztésre, mint megannyi másra, rengeteg a panasz. Éppen ezért vannak, akik amellett kardoskodnak, hogy a nagyobb példányszámú lapoknak, mint a háború előtt, külön ügynökségük legyen. Mit szólna ehhez? — Visszakérdezek: hogy tudna boldogulni egy ilyen ügynökség ? Hogy juttatná el a legutolsó tanyára is viszonylag melegen az újságot? A postán kívül más erre nem képes. Valóban volt arról szó, hogy egy-egy nagyobb egységet kivesznek a kezünkből, de azt a posta nem vállalhatja, hogy tanyára ő kézbesít, Budapestre meg más. Van fogalma, mekkora költség egy postavonatot fenntartani, hogy valahová az országba öt-tízezer napüapot elvigyenek! Óriási apparátus kell ehhez. Én még nem láttam olyan számítást, hogy az egy újságra vetített létszámbérarányos költségek a kiadónál vagy akár a postánál mekkorára rúgnak. Ügy gondolom, hogy az árbevétel 31 százaléka, ami a postát megilleti — a többi a kiadóké —, nagyjából fedezi a költségeket, és még valami kis nyereséget is hoz. De ebből kell fedezni a megemelkedett költségeket, fenntartani a gépkocsiparkot s az ugyancsak nélkülözhetetlen járműtelepet, javítókapacitást Ügy ránézésre príma üzlet, dc meg kell dolgozni érte. — Mégis gyakorta hallani, hogy a sajtóterjesztés afféle mostohagyerek a postánál? — Mert nem múlt el százéves, mint a levélkézbesítés, hanem csak harminc-valahány. És hát jelen pillanatban is vannak beilleszkedési gondjai. Egy nagy családban ez nem megy könnyen. 20