Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: Az egyiket viszik, a másikat nyomjuk

inket. Ügyhogy a korábbi bocsánatos lazaságok ma már égbekiáltó fegyelmezetlenségnek minősülnek. Igyekszünk minden kis lehetőséget kihasználni. Azelőtt például ritkaságnak számított a sajtóterjesztés a rendezvényeken. Ma viszont, ahol csak lehet, ott vagyunk. Legyen az a Park Színpad, rock-koncert vagy bármi más. — Az lenne ideális, ha mindenki a lakóhelye közvetlen közelében találná meg a mindennapi szellemi kenyerét, meg amire éppen ráéhezett. — Ezt senki nem vitatja, ahogy azt sem, hogy az elmúlt év elejéig meglehetősen áldatlan állapotok uralkodtak ezen a téren. Elsősorban a napilapok vonatkozásában. Volt, hogy már hajnali négykor kinyomták az újságot, de előfordult, hogy csak fél hatkor. Ha ilyenkor indulok a Váci útra, nyilván csak akkor érek oda, amikor már régen elment az első műszak. Azaz elveszett a vevő, s azon a napon rengeteg remittendám marad. Ugyanakkor elképzelhető, hogy máshová viszont korábban érkezett az újság, s hamar el is fogyott. Ilyenkor nyilván tologatni kell a lapot a Váci útról. Vagy: előfordult nemegyszer, hogy a Rádióújság pénteken, szombaton és vasárnap jelent meg, mivel a nyomda nem tudta egyszerre kinyomni mindet. S ez nem mindegy a terjesztés szempontjából. Mert a vevők egy része nem vár, hanem máshol vásárol. Van ugyanis egy sorrend: első az előfizető, utána következik a peremárusítás s csak azután a belterület. Ez azt eredményezte, hogy kint hiány, bent pedig többlet jelentkezett, amit lehetőség szerint gyorsan ki kellett egyenlíteni, hacsak nem akartuk, hogy nagyon megugorjon a remittenda. Ugyanakkor a korábbi években az is előfordult, hogy tízezerrel kevesebbet kaptunk valamilyen hetilapból, mert a nyomdának éppen más elfoglaltsága volt. Tankönyvet, brosúrát kellett nyomni, s amennyit emellett meg tudott csinálni, anynyit szállított. Ma egészen más a helyzet, hála a Szikra Lapnyomdának. Rendre pontosan érkezik a lap. Gondot most már inkább az jelent, hogy időnként jóval több újságot kapunk a kelleténél. — Hát ez meg hogyan lehetséges? — Túlfutnak a gépek. -És a többletet kötelesek átvenni? — Igen. Alapszerződés szabályozza, amelyet a KPM és a Tájékoztatási Hivatal együttesen adott ki, s ez természetesen kötelez bennünket. — Megfelelőnek tartja a hetilapok megjelenési sorrendjét? — Nem túlságosan. Jobban szeretnénk, ha egyenletesebb lenne a megjelenés. Kedden alig van valami, szerdán beleerősítenek, s csütörtökön, ami belefér. Ez nemcsak a terjesztést, hanem a szállítási kapacitás kihasználását is borzasztóan megnehezíti. Vannak napok, amikor egymillió lapot expediálunk, máskor meg csak százezret. Ezt kapacitással, gépekkel, emberekkel nem lehet követni. Mikor a nyomdászokkal leülünk, nekik is millió igényük van. Tépkedik őket is minden irányból, közben ugyanaz a gépparkjuk van, s ez csaknem lehetetlenné teszi az egyeztetéseket. Én azt hiszem, hogy a kiadóknak úgy kellene programozni a lapok megjelenését, hogy minden nap hozzávetőleg azonos mennyiségű újság jöjjön ki az utcára. — Úgy tudom, a posta az ötnapos munkahétre történt átálláskor nagyon szorgalmazta, hogy vasárnap egyáltalán ne legyen újság. — Erről ma már felesleges beszélni, mert nem így lett. De azért elmondom, hogy rengeteg dolgozónk anya, akinek ugyanúgy szüksége van a két pihenőnapra, mint bárki másnak. A szabadnapok kiadása már az ötnapos munkahét bevezetése előtt is gondot okozott. Olyannyira, hogy naponta lecsíptünk egy-egy órát a nyitvatartásokból, s így dolgoztak hat napot a hírlapárusok. — A hetediken így se volt újság az egyszemélyes standokon. — Éppen úgy, ahogy a közért sincs nyitva vasárnap. — Van egy megcsontosodott újságolvasói szokás: a ,,családfők" vasárnap olvassák el az egész heti restanciát. — Lehetséges, de a posta pontosabb vizsgálatot végzett, mint ez a feltételezés. Azt észleltük, hogy csak hétfőn veszik ki a ládákból a vasárnap kézbesített újságok zömét. — Szakmásult a rikkancsság? — Nem. De az elnevezés megváltozott: hírlapárusnak hívjuk őket. — És mi a kritériuma, hogy valaki azzá legyen? — Mindenekelőtt erkölcsi bizonyítvány, s vagy két éve a nyolc elemi. A régebbiek, akik a harmincas években kerültek a pályára, természetesen iskola híján is megbecsült dolgozóink. Nem vár-T ÍMs: 19