Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Miklóssy János: A Latabár-dinasztia

Nem volt két azonos munkájuk Huszonöt éves a MŰBER, a Művelődésügyi Beruházási Vállalat 1957 januárjában alakult a Mű­velődésügyi Beruházási Vállalat. Fő feladata volt a kulturális és az oktatási célokat szolgáló új épü­letek megvalósítása és a meglé­vők korszerűsítése, felújítása. Ez a működési terület azóta sem változott meg, legfeljebb rövi­debb-hosszabb időszakokra bő­vült más jellegű feladatokkal is. Az eltelt 25 év alatt a megbízók sorában szerepelt a pártközpont, a Magyar Tudományos Akadé­mia, a Diplomáciai Testületek Irodája, az Express Diák Utazási Iroda stb., és ugyancsak jelentős létesítményekkel foglalkozott és foglalkozik ma is az egészség­ügyi területen. Az egy-egy létesítménnyel kapcsolatos tennivalókat úgy­szólván a gondolat megszületésé­től az előkészítés és megvalósítás lépcsőin át a garanciális jogok érvényesítéséig ellátja a vállalat. Az általános érvényű meghatá­rozáson belül természetesen minden adott feladat más és más egyedi sajátságokkal rendelke­zett. Könnyen bizonyítható, hogy a 25 év alatt elvégzett mint­egy 1500 munka között nem for­dult elő két ol/an, amely min­denben megegyezett volna egy­mással. Ez a fajta változatosság szép és érdekes, de okoz nehéz­ségeket is. Nehéz például álta­lánosítani a feladatok elvégzése közben szerzett tapasztalatokat. Ennek ellenére állandóan napi­renden van a felhalmozódó in­formációk értékelése és haszno­sítása. Huszonöt év nem olyan hosz­szú idő különösen egy vállalat történetében, de 1957-től 1982-ig gazdasági életünkben, köze­lebbről a beruházáspolitikában is annyi lassú és gyors változás történt, hogy ezt az időszakot legalábbis „sűrűnek" nevezhet­jük. A változásokhoz való folya­matos alkalmazkodás szempont­jából előnyös, hogy a vállalat dol­gozóinak létszáma alacsony, soha nem volt több nyolcvan főnél, jelenleg pedig hatvankilenc. Ez a — kis túlzással — „családi" méretűnek nevezhető szerve­zet jelentősen egyszerűsíti a sza­bályozott és spontán kapcsola­tok kialakulását és működését. Ha a vállalat életében nem is tűnik olyan hosszúnak — még az ilyen változásokban gazdag szakaszban sem — az eltelt hu­szonöt év, az emberek, a vállalat dolgozóinak életében azonban jelentős időszak volt. Akik az alapításkor még fiatal szakembe­rek voltak, ma már a nyugdíj felé közelednek, illetve többen nyug­díjba is vonultak. A mai fiatal szakberuházók friss lendületé­ben azonban tovább élnek az alapítók felhalmozott tapaszta­latai. Ezekre az ismeretekre az utóbbi években talán még na­gyobb szükség van, mint máskor, mivel az országos beruházáspo­litikai elveknek megfelelően csökkenőben van az új létesít­mények építése, viszont emel­kedik a meglévők felújításának, korszerűsítésének aránya. A szakmában pedig köztudott, hogy a meglévő régi, de különö­sen a műemlék épületek átala-44

Next

/
Oldalképek
Tartalom